Litkey 3. lett J24-ben

XXIII. Pasquavela Regatta

  1. március 31-április 5., Porto Santo Stefano (I)

 

Négy hajóosztály számára rendezték meg az elmúlt héten a hagyományos olasz tavaszi regattát, amelyen két magyar egység is részt vett.

 

J24-ben a Litkey Farkas, Ormándlaki Áron, Glodi Balázs, Franko József, Szentpéteri Csaba összeállítású egység a harmadik helyen végzett úgy, hogy a második helyet elért hajóval azonos pontszámot értek el. A 25 hajóból álló mezőnyben éles küzdelem alakult ki a jó pozíciókért, amit a szeles időjárás is elősegített. A másik magyar egység Kakas Máté vezetésével a 15. helyen végzett.

 

Az 1988 óta megrendezésre kerülő versenyen ezúttal is több nemzet képviseltette magát: olasz, német, holland és angol csapatok versenyeztek az IRC és az ORC értékelésben a négy hajóosztályban. Az olasz tudósítások szerint az utóbbi napokban már 15-20 csomós szelek fújtak, és több méteres hullámokkal kellett a versenyzőknek megküzdeniük. Az utolsó napon nem is tudtak futamot megrendezni a viharos időjárás miatt.

 

Első három helyezett:

  1. United 5 (Kaether)
  2. Jamaica (Diamanti)
  3. Raggio Verde (Litkey)

Támogatóink: