Kelet-Nyugat Kupa 2017

Jó szél, kellemes idő, eszem-iszom dínom-dánom a 7. Kelet-Nyugat Kupán.

Nem bánta meg aki az idén rajthoz állt a 7. alkalommal megrendezett Kelet-Nyugat Kupán. Kellemes 22-25 fokos időben, 2-5 Bf szélerőben sikerült a távot végig vitorlázni.

Mivel a rajt egybe esett a FINA szabad vízi úszás rajtjával, a háttérben két milliárd ember láthatta a verseny rajtját, mely kellemes ÉNY-i szélben történt.

Az 1-es pályajel a Siófok-Alsóörs közötti meteorológiai állomás volt. Az egyenletes futtatott félszélnek köszönhetően a mezőny nem szakadt szét, amely az egész versenyre igaz volt. Jó pozícióban volt a „Béke”, a „Garuda”, az „Obsession”, a „Helikon” és a „Heléna”.

A második pályajel a tihanyi szorosban volt, ahol a rendezőség úgy döntött, hogy a harmadik jelet Balatonakali elé helyezi, mivel a szélviszonyok nagyon jók voltak, továbbá az előrejelzés azt mutatta, hogy kitart a nap végéig, sőt erősödés várható, ami meg is érkezett később. Ide egyébként a „Garuda” érkezett pár száz méteres előnnyel, utána a 11 OD „Obsession”.

Az Balatonakali bójánál a „Garuda” növelte előnyét.

A befutó szakaszon végig cirkálni kellett, a „Garuda” elveszette az előnyét. Az abszolút versenyt az „Obsession” nyerte, második a „Heléna”, harmadik a „Helikon” lett. A sokáig vezető „Garuda” csak negyedik helyet tudta megszerezni.

Eredmények a http://hyc.hu/upload/results_kny2017.html linken találhatóak. 14:40-kor az utolsó hajó is befutott. Érdekesség, hogy ők az utolsónak érkező „Anni” nevű folkboat nyerte az előnyszámokkal korrigált versenyt.

Az eredményhirdetés, és az utána következő vacsora során sárgadinnyés pármai sonkás előétel után, házias lecsót és rakott krumplit szolgáltak fel a verseny szervezői! A kiváló hangulatról a különböző sörök, borok és házipálinkák gondoskodtak. Az utolsó versenyzők mosolygós hangulatban éjfél körül hagyták el a HYC klubtermét!

A szervezőknek nem titkolt célja, hogy egy nagyon színvonalas és jó hangulatú versenyt honosítsanak meg a magyar versenynaptárban, hiszen Európa legnagyobb tókerülő versenye is a Hungária Yacht Club kikötőjéből indult!


Csatolt képek: