VITORLÁZZITTHON.HU: ILYEN VOLT A BALATON IDEI ÜNNEPE A GYŐZTESEK SZEMÉVEL

Rekordot hozott az 54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj, az első helyen befutó Raiffeisen Fifty-Fifty ugyanis 7 óra 13 perc 21 másodperc alatt teljesítette a légvonalban  155 kilométeres távot. Ezzel megdöntötte az általa 2014-ben ugyancsak általa felállított rekordot, mintegy 36 másodperccel. A kétárbócos Pauger műhelyben épített, magyar tervezésű és építésű kéttestű az idei esztendőben hatalmas változásokon ment keresztül, az új testekkel, közel fél tonnával könnyebb lett a hajó.

Józsa Márton a Fifty kormányosa úgy nyilatkozott: a túledzettség esete nem állt fent, ugyanis a mostani Kékszalag előtt csupán néhány napot tudtak menni a hajóval. Gyenge szélben nem is tudták kipróbálni. Elárulta: ez egy teljesen más hajó lett, a svertet például előrébb helyezték, így jobban kiegyensúlyozottabb lett a hajó. Józsa Márton szerint ez valóban az ő szelük volt. “Ez a hosszú kreutz-szakasz nekünk kedvezett. Bő szélben nagyon jó számokat hoztunk, az elején volt alkalmunk együtt menni a többiekkel, sőt még gyorsabbak is voltunk. Mi ezt egy kétéves fejlesztésre terveztük, jövőre az árbocok cseréje van tervben, ami szintén súlycsökkenést hozhat, és a geometriájuk is jobb lesz.”

A katamaránok mezőnyében a második helyen futott be a Virág Flóra kormányozta Team Kaáli, őt követte a Kaiser Kristóf kormányozta Prospex Delta.

Az egytestűeknél  Király Zsolt és csapata a Raffica győzedelmeskedett.  Az idén harminc éves születésnapját ünneplő hajó kormányosa szerint az ilyen szélben az elmúlt években a nagy vetélytárs libera a Principessa szokott jobban szerepelni, ugyanakkor most egy új genuával őrölték fel az ellenfelüket. “Badacsonynál szinte még lőtávolban voltunk egymástól, a keszthelyi bemenetel volt a vízválasztó. Amikor ők kiértek a Keszthelyi-öbölből, mi már Fonyódon voltunk, és ezt már nehéz lett volna nekik megfogni.”