ILCA 6 VB, Mar del Plata: nehéz kezdet

Vihar miatt csak egy futam volt az első napon.

46 ország 102 versenyzője indult a női olimpiai egyszemélyes hajóosztály világbajnokságán, ami a verseny honlapja szerint az utolsó hét év legfontosabb vitorlás eseménye Argentínában. A 2024-es olimpiai év első nemzetközi versenye nagy érdeklődés mellett kezdődött meg január ötödikén: itt van a mezőnyben a hajóosztály négy világbajnoka, a két utolsó olimpiai bajnok, a holland Marit Bouwmeester, (aki emellett még négyszeres világbajnok is...) és a dán Anne-Marie Rindom (ő eddig három világbajnoki aranyat gyűjtött be), és nem utolsósorban a mi világbajnokunk, aki címvédőként utazott Argentínába, Érdi Mári, az MVM SE versenyzője.

Az első nap egyetlen futamára foltos, forgolódó, a verseny honlapja szerint is instabil szélben került sor. Két csoportban küzdenek a versenyzők a kvalifikációs fázisban, a tervek szerint három napon át, aztán január 8-án és 9-én már a döntő futamokra kerül sor az arany és az ezüst csoportban, 10-én pedig az első tíz helyen álló versenyző számára éremfutammal, a többieknek zárófutammal ér véget a 10+1 futamosra tervezett világverseny.

Érdi Mári egy csoport 16. hellyel nyitott, aznap javításra már nem volt lehetősége, ugyanis intenzív esővel kemény vihar csapott le a part felől a tengerre, a rendezők biztonsági okokból a partra küldték a mezőnyt, és már délután sem voltak alkalmasak a körülmények a versenyzésre.

Négy futamból már van kieső, a verseny során csak egy, drukkoljunk Érdi Márinak, kulcsfontosságú a további egyenletes jó szereplés, ha lesznek kifújtabb, erős szelek, azok neki kedveznek majd. Szombatra, a verseny második napjára meglehetősen ellentmondásos időjárási helyzetképet vázolt fel az argentin tengeri meteorológiai szolgálat, az előrejelzésük szerint az erős nyugati szél éppen a rajt tervezett időpontja, 13 óra körül fordul át gyenge keletibe, bízzunk benne, ebben két - esetleg három - reális futammal folytatódhat a verseny.

A világbajnokság honlapja: https://2024ilca6women.ilca-worlds.org/

Kép: Matias Capizzano

visyla