Hírek a hídról - MVSZ, November 11-17.

Az elmúlt héten kevés kiemelkedő esemény történt a Magyar Vitorlás Szövetség hétköznapjaiban, pontosabban több fontos megbeszélés elindult, de még nem zárult le. Így most az ügymenetről szóló hírek szegényesebbek lesznek.

‒   Megtörtént a pályázatok, illetve a kért kiegészítő dokumentumok leadása a Magyar Olimpiai Bizottság és a Balaton Fejlesztési Tanács pályázataira.

‒  Az Emberi Erőforrások Minisztériuma sportért és ifjúságért felelős államtitkárságának Sportszakmai főosztálya írásban is megerősítette, hogy a kormány támogatja a magyar vitorlázást. Elküldték a támogatási szerződés előkészítéséhez szükséges dokumentumokat és nyomtatványokat.

‒  Új támogatók keresése mellett előrehaladott tárgyalásokat folytatunk olyan cégekkel, akik már jól ismert, megbízható támogatói a magyar vitorlás sportnak, az MVSZ-nek. Többekkel sikerült konkretizálni a támogatás mértékét és módját, rövidesen sor kerül a szerződések aláírására.

‒  Közel jutottunk a szerződés megkötéséhez a Polysystem KFt-vel a Kékszalag és további négy fontos balatoni verseny élőképes közvetítéséről. 2013-ban ők szervezték és bonyolították a Kékszalag egész napos, sikeres élő televíziós közvetítését. 2014-ben szintén ilyen közvetítést kap általuk a tókerülő verseny, de több kamerával, látványosabb kivitelben egy nagy országos tévécsatornán. További, még kiválasztandó versenyekről hasonló adást vállalnak az interneten, illetve az ekkor készülő vágott filmanyag ugyancsak adásba kerül majd a televízióadón.

‒  Az MVSZ Elnökség határozatának megfelelően elkészült és aláírásra kész a szerződés a Sail-ing Kft-vel, ami további négy évre biztosítja a Magyar Tengeri Nagyhajós Bajnokság szakszerű megrendezését és lebonyolítását. A Sail-ing Kft. a résztvevőktől kapott visszajelzések és a jelen volt MVSZ munkatársak szerint magas szakmai színvonalon rendezte meg a 2012. és a 2013. évi tengeri bajnokságot, és mindannyiszor rendben teljesítette a megálllapodott támogatások befizetését is.

Holczhauser András
MVSZ főtitkár