Nyolc futamon túl a laseresek

Nyilatkozatokkal kiegészítve!

Ma Rióban az ötödik vitorlás versenynapon a Finnesek - Köztük Berecz Zsombor - pihentek. A magyar érdekeltségű osztályokban két-két futamot teljesítettek a laseresek, hármat a szörfösök. A szél ezen a napon már nem volt olyan erős, mint az ezt megelőző két napban.

Érdi Mári eredményein meglátszott, hogy a szél 10-12 csomósra gyengült, így újra előrébb vitorlázott a mezőnyben. A napi első futamban a kitűnő 11. helyen ért célba - a 16. helyről jött fel az első bójavételéhez képest. A második futamon 18. helyen végzett és ezzel most 16. az összetett versenyben. Vagyis bőven a mezőny első felében van élete első olimpiáján, amivel minden előzetes várakozást felülmúl.

Nem adtunk még hírt róla, hogy Vadnai Benjamint a nyolcadik futamból egy elhúzódó óvástárgyalás végén kizárták. A kínai versenyzővel ütközött, aki ezután fel is borult. Vitatható szituáció volt, de végül a versenybíróság hosszú tárgyalás végén a magyar hajót zárta ki. A mai napon 30. és 39. helyen ért célba, így összetettben jelenleg 32.

Rióban Cserta Gábor beszélt a versenyzőkkel:

Érdi Mári: "Jól bírtam a mai igen hosszú napot, vártam, hogy futamozzunk, rá voltam arra pörögve, hogy ma majd nagyon jól megyek .
Végül nem mentem annyira rosszul, de mehettem volna sokkal jobban. Mindkét futamban nagyon jó rajtom volt. Az elsőben igazából mentem a mezőny elejével, mentem amerre a jók mentek és bejött a bal oldala a pályának, én meg a jobb oldalon voltam. Szerintem 20-nak értem fel az első bójához és onnan sikerült felhozni 11-nek. Az nagyon jó volt.
A második futamban pedig nekem volt a legjobb rajtom, csak utána egy kicsit szerintem bepánikoltam, mert nem vártam meg nyugodtan, amíg mindenki megfordul, hanem elkezdtem már elöbb forgolódni és nem mentem olyan jó szögön. Bekerültem a nagy dzsumbuljba és egy csomó ideig zavart szélben mentem és aztán a krajcbójánál az egyik fordulónál felborultam, úgyhogy azzal még vesztettem helyeket. Szerintem 8 hajó lehetett mögöttem az első bójánál. Azt sikerült felhozni, de azért voltam nagyon mérges magamra, mert ott volt mellettem egy lány a bal oldalamon a futam elején, és ő nem gyors egyáltalán - eddig 20-on kívül volt az összes futamban - és ő befutott harmadiknak csak azért, mert elment balra. Ezért nagyon mérges voltam magamra.
Hosszú volt, amíg kiértünk a partra és sikerült mindent átgondolnom, úgyhogy már egészen lenyugodtam. A 16. helyen állok, elégedett vagyok vele, ha azt nézem, hogy mindez az Olimpián történik, de ha azt nézem, hogy milyen hibákat követtem el és hány helyet vesztettem azokkal a hibákkal, akkor azért egy kicsit mérges vagyok magamra. Remélem, hogy holnap sikerül még feljönnöm a medal race-be. Az 20 pontra van, ami elég sok, de igyekszem. És ha nagyon jól megyek, akkor még összejöhet. Holnap egy nagyon motivált, nagyon gyors, nagyon boldog Érdi Mária lesz a vizen!" 

Vadnai Benjamin: "Óriási hullámok voltak, gyengébb széllel, mint két napja , három és fél, négy méteres hullámok, és nagyon nehéz volt eldönteni melyik oldal az igazán jó, mert nem volt igazán oldal, inkébb frissülésekre kellett vitorlázni. A dolgot nehezítette, hogy ezeken a nagy hullámokon nehéz volt észrevenni a frissüléseket. Ezért nem nagyon tudtam megtalálni azt a helyet, ahol fel kellene vitorlázni. Második futamban volt egy nagyon jó rajtom, az első 5 hajó között mentem az első 2-300 méteren, de aztán teljesen összezavarodtam és nem találtam a helyemet a pályán. Ennek köszönhetően hirtelen visszaestem a mezőny végébe. Az első futamban végig a közepében tudtam vitorlázni. Sajnos egész nap rosszul voltam, 10 percre rá miután kiértünk a pályára tengeri beteg lettem:  hányingeem volt, meg szédültem a hullámok miatt, de gondolom ez másokkal is előfordul, szóval ezt nem tudom arra fogni, csak szimplán nem éreztem a szélfordulókat."

A szörfösök naponta három-három futamot vitorláztak, és nekik is volt már egy pihenőnapjuk. A maiakkal teljesítették a tervezett 12 futamot. A női RS:X mezőnyben Cholnoky Sára összetetben 23., Gádorfalvy Áron a férfiaknál 25. helyen végzett. Nekik ezzel véget ért az Olimpia, hiszen már csak az Éremfutamok vannak hátra, amelyekben az első tízben végzettek versenyeznek.

FOTÓK és interjúk: CSERTA GÁBOR


Csatolt képek:


Csatolt fájlok:

Támogatóink: