70-es osztály: Örülnénk, ha a sportszerű vitorlázásban is irányt mutathatnánk!

Jó évet zárt a nagyhajós közösség, több versenyen rekordot döntött az induló és befutó hajók száma. A Magyar Vitorlás Szövetség annak érdekében, hogy szorosabbá tegye a hajóosztályokkal kialakított kapcsolatot és aktívabbá váljon a párbeszéd, most kíváncsi volt arra, hogyan látták a hajósok a szezont. Megkértük valamennyi nagyhajós osztály kapitányát, képviselőjét, mondják el, hogyan látták a versenyeket, milyen célokkal vágnak neki a követkető időszaknak. Örömteli, hogy nagyon sok osztály élt a lehetőséggel. Sorozatunkban ismertetjük az osztályok, osztálykapitányok válaszait. Először a NAU330-asok számoltak be a szezonról, most pedig a 70-es cirkálók képviselője, Herkó Dezső összefoglalója következik. 

A nagyhajós osztályok beszámolóit ismertető sorozatban szereplő cikkek annyiban rendhagyóak, hogy az osztályok, osztálykapitányok észrevételeinél indokolt esetben megjelentetjük a Magyar Vitorlás Szövetség álláspontját is és várható intézkedéseit, amelyek a nagyhajósok, versenyzők és túravitorlázók érdekeit szolgálják. A cikkek az osztálykapitányoktól kapott szövegek szerkesztett változatai, tartalmi szempontból lényegében azonosak. Érkeztek olyan beszámolók, amelyekben akadnak pontatlanságok, esetleges tárgyi tévedések, ezek a félreértések elkerülése érdekében nem szerepelnek a publikált cikkekben.    

A 2018-as szezon értékelésekor pedig hajóosztálytól függetlenül érdemes kiemelni, hogy öt év alatt jelentős növekedés történt a magyar vitorlázásban. 2013-hoz képest az MVSz-es versenyeken induló hajók száma 40 százalékkal 1539-re, a versenyzők száma pedig 43 közel 7 ezerre emelkedett. Szintén kedvező, hogy a 2018-as - kis- és nagyhajós - országos bajnokságokra és ranglistaversenyekre összesen közel 12 ezer nevezés érkezett 4243 hajóval. Az összesített számok után tehát lássuk, a 70-esek véleményét. 

A 70-es cirkálók sikeresnek tartják 2018-as szezont. Részben azért, mert a kilenctagú osztályból nyolc hajó - az Orpheus, a Capella, a Krajcár, a Pannónia, az Anna, az Irokéz, a Honfoglaló és a Bankonzult - aktívan versenyzett. Sajnos a kilencedik Gulipán évek óta távol marad a versenyzéstől - kezdte Herkó Dezső, a 70-esek osztálykapitánya.

Saját rekord

A 70-esek teljesítették a ranglistaversenyeket, részt vettek a Klasszikus Flotta Osztályainak rendezett regattákon és az MVSZ által alapított Klasszikus Vándordíj versenyein.

Fotó: Szántó Áron / Magyar Vitorlás Szövetség Fotó: Szántó Áron / Magyar Vitorlás Szövetség

A 2018-as jubileumi Kékszalagon nem csak a teljes mezőnyt nézve született új rekord (681 nevezett hajó és 545 célba ért hajó), hanem a 70-eseknél is. “Rekordnak számít, hogy az 50. Kékszalagon 8 hajóegységünk is részt vett” - emelte ki az osztálykapitány a hunsail.hu kérdésére. Hozzátette: több hajóval voltunk jelen az Építész Regattán is, ez talán nem annyira verseny, mint inkább társasági esemény, de jelenlétünkkel szeretnénk segíteni a versenyt.

Kötelező feladvány

A hajóosztály az idei szerepléseivel hozta a kötelezőt: teljesítette a feltételeket ahhoz, hogy jövőre is külön osztályként szerepelhessenek. Az osztálykapitány szerint az elmúlt évek példái alapján persze bármikor előfordulhat egy kis hajószámú osztályban, hogy 1-1 egység minden jó szándéka ellenére kiesik, ez azt a rizikót hordozza, hogy elveszik az osztálystátusz.

Fotó: Szántó Áron / Magyar Vitorlás Szövetség

Fotó: Szántó Áron / Magyar Vitorlás Szövetség

A kapitány szerint ugyanis nem könnyű a 8 aktív hajóból egyszerre 6-ot kiállítani, főként, mert ezeken a hajókon nagyobb létszámú legénység kell a versenyzéshez. “Tudjuk, hogy ezeknek a hajóknak a versenyeztetéséhez komoly személyi, pénzügyi feltételeknek kell teljesülnie, ami olykor nem sikerül” - mondta.

Hogyan látták?

Minden osztálykapitánytól, így a 70-esek képviselőjétől is megkérdeztük, elégedett volt-e az MVSz-es versenyek rendezésével és mit tartott problémásnak. “Sportszakmai szempontból rendben vannak. Ugyanakkor a parti események, a díjazás és a hozzánk való viszonyulás arányosabb lehetne. Az erőfeszítéseinkkel, hozzáállásunkkal és nem utolsó sorban a befizetett nevezési díjakkal és egyéb MVSz felé jelentkező költségeinkkel” - emelte ki Herkó Dezső. “Tapasztaljuk, hogy az MVSz életében túlsúlyosak lettek az innovatív hajók, köréjük épít több tekintetben is. Szeretnénk, ha az MVSz prominensei a Balaton Klasszikusaira is fokozottan figyelnének, támogatnák őket” - fogalmazott.

“Az idei Kékszalag előtt téma volt, később elhalt, de mi továbbra sem tartjuk szerencsésnek az egy mezőnyben való versenyzést az innovatív hajókkal. Ezt az idei verseny is megerősítette. A szélviszonyok miatt sokáig együtt mentünk a lemaradókkal és hát nem annyira kedves, amikor egyik-másik átmegy az esetleg osztályelsőségért is küzdő hagyományos hajókon a kísérő, média, egyéb motoros armadájával. Ez csak egy példa, a téma ennél azért komplexebb” - mondta. A 70-esek szívesen folytatnák a Nagyhajós Bizottság által megkezdett, de egyelőre érdemi egyeztetés nélkül lezárt konzultációt ebben az ügyben.

A Magyar Vitorlás Szövetség véleménye:

A Klasszikus osztályok védelmében az MVSz számos lépést tett az elmúlt években és a jövőben is kiemelten kezeli azokat. Ezt mutatja például, hogy több verseny is kifejezetten nekik szól például a Fehér Szalag Classic Round Kupa. Másfelől a Félsziget-kerülő Széchenyi István Emlékversenyen nem indulhatnak többtestű hajók. Érdemes megjegyezni, hogy két éve az MVSz alapította meg a Klasszikus Kupa Vándordíjat, a Klasszikus Osztályok kérésére.
A Kékszalagon a Klasszikus Osztályok különrajtoltatása és -értékelése nem valósult meg, ennek oka, hogy a szakbizottságok és osztálykapitányok többsége ezt nem javasolta az év elején megtartott egyeztetéseken. Ugyanakkor a Klasszikus Osztályok különdíjazásban részesültek a Kékszalagon, továbbá a sajtóérdeklődés egy része is feléjük irányult, valamint az élő közvetítésben is hangsúlyos szerepet kaptak.
Az MVSz tisztában van azzal a 70-es osztály által is említett nehézséggel, miszerint a nagy Klasszikus Osztályokban a nagyobb legénység, a hajó magas ára és jelentős fenntartási költségei miatt nehezebben megy az aktív osztálystátusz megtartása, mint a kisebb hajók esetében. Éppen ezért döntött úgy az MVSz, hogy.a 10 méternél hosszabb hajóosztályok esetén az aktív osztálystátuszhoz elég hat egység, míg más osztályokban 8 a minimális hajószám. Ez a kedvezmény vonatkozik az olyan klasszikus osztályokra is, mint az Összevont cirkáló, a 25-ös jolle, 15-ös jolle és Folkboat.

Az osztálykapitány kifejezetten örül annak és köszöni, hogy az MVSz elnöke személyes jelenlétével tisztelte meg a kerekedi Klasszikus versenyt, vett részt az első Klasszikus Vándordíj-átadáson. Reméli, hogy lesz folytatás, tehát azt, hogy az MVSz-nek lesz szándéka és lehetősége a verseny és hajóosztályainak további támogatására.

Nyugati medence?

Tény, hogy a legnagyobb mezőnyt felvonultató versenyeknek a Balaton keleti medencéje ad helyet, legalábbis ezek központja ott van, ezért az is kérdés, hogy a nagyhajós osztályok mennyire lennének nyitottak a nyugati oldalon sorra kerülő esetleges regattákra. Erről a 70-esek kapitánya azt mondta, nyitottak lennének arra, hogy ne csak füredi versenyekre menjenek.

Fotó: Szántó Áron / Magyar Vitorlás Szövetség Fotó: Szántó Áron / Magyar Vitorlás Szövetség

“Örömmel megyünk évről-évre Pünkösdi és Szüreti Regattázni és az utóbbi években az Építész Regattára. Sajnos az év egyik gyöngyszeme - a Pünkösdi Regatta - ami korábban az egyetlen városi verseny volt, beköltözött egy kikötőbe. Véleményem és tapasztalatom szerint ezzel nem erősödött a rendezvény. Sőt…” - mondta.

A 70-eseknél ráadásul az idén felvetődött, hogy a bajnokságukat is a nyugati medencében - Balatonbogláron, Ábrahámhegyen - rendezzék, de szembesültek azzal a nehézséggel, ami a jelen rendszerben bonyolított bajnokságokhoz képest többletként jelentkezett volna.  “Ha időben elkezdenénk a szövetséggel az egyeztetést, nem zárnánk ki, hogy 2019-ben nekifussunk ennek” - utalt az esetleges nyugati medencében rendezendő versenyre Herkó Dezső. Annál is inkább, mert a 70-es osztály 4 hajójának a kikötője a nyugati medencében van és indulnának környékbeli YS-versenyeken. Ugyanakkor szerinte a 70-es osztály jelenlegi Yardstick-száma erősen motiválatlanná teszi hajóstársakat, ezért szeretnék ezt felülvizsgálni.

A Magyar Vitorlás Szövetség véleménye:
A Technikai bizottság a Nagyhajós bizottsággal együttműködve megkezdte a munkát egy új Yardstick-szabályzat kidolgozására. Az új szabályzatban a tervek szerint a YS-számok meghatározásánál a jelenlegi YS-számok mellett az elmúlt 5 év futási teljesítményeit, valamint a német YS-listát is figyelembe veszik. A szabályzat várhatóan még az idén elkészül, így a következő időszakban megkezdődik a YS-számok korrigálása, ennek köszönhetően korrektebb értékelési rendszer alapján történik majd a rangsorolás.

Mi terveznek a 70-esek?

Arra a kérdésre, mi a legfontosabb célkitűzése az osztálynak jövőre és középtávon, azaz a következő 1-3 évben Herkó Dezső azt mondta: “Természetesen szeretnénk megőrizni az osztályunkat. Nem kizárólag az osztálystátuszra gondolok, hanem sokkal többre.” A legfontosabb, hogy azok az emberek, akik az osztályt alkotják és évek óta energiát, időt, pénzt szánnak a vitorlázásra és ezen kis közösségre, továbbra is megmaradjanak ebben a körben jó kedvvel és persze vidáman.  Herkó Dezső szerint ők amatőr sportolók, akkor versenyeznek nagy lelkesedéssel, ha közben jól is érzik magunkat. “Akkor megyünk szívesen valamely rendezvényre, ha jó szívvel fogadnak. Szerintem fontos, hogy mi megtanultuk értékelni a rendezők gondosságát” - tette hozzá.

A 70-esek nem számítanak arra, hogy újabb hajóval bővül a flotta, de továbbra is lépéseket tesznek azért, hogy összetartsanak. “A kis hajólétszám mellett azért van vagy 80 versenyző és hozzátartozók, barátok, akik így kapcsolódnak a vitorlázáshoz” - mondta Herkó Dezső.  Zárásként annyit mondott, hogy a 70-esek annak örülnének a legjobban, ha a szabályok betartásán túl a sportszerű vitorlázásban is irányt mutatnának, miután évtizedek óta jelen vannak a balatoni versenyzésben.

Szerkesztette: Csernátony Csaba / Magyar Vitorlás Szövetség

Fotók: Szántó Áron / Magyar Vitorlás Szövetség

A nagyhajós osztályok bemutatása után cikksorozatban számolnak be a 2018-as évükről a többiek is, köztük a kishajós osztályok és a Vitorlás Suli Programba tartozó iskolák is.


Csatolt képek:

Támogatóink: