2020. ÉVI EGYESÜLETI RANGLISTÁK


Az MVSZ Elnöksége november 3-án elfogadta a 2020. évi egyesületi ranglistákat, amelyeket alább közlünk. Mindenekelőtt gratulálunk a győzteseknek és az előkelő helyen végzett kluboknak – nagyon komoly munka van a pontszámok mögött, különösen a World Sailing hajóosztályok eredményei alapján kialakított lista elejébe nem lehet felkerülni jó nemzetközi eredmények, kiemelkedő hazai sikerek, és főleg eredményes csapatok nélkül.

„Az ünnepélyes ranglista díjkiosztó, ahol az MVSz évek óta a legjobb egyéni teljesítményeket is díjazza, az idén sajnos a COVID 19 járvány miatt elmarad, de a helyzet várható javulását követően, jövő tavasszal reméljük sort tudunk keríteni rá” – mondta Holczhauser András az MVSZ főtitkára.

Két lista készült, az egyik a nemzeti hajóosztályok eredményei, a másik a World Sailing hajóosztályok eredményei alapján…..

A nemzeti hajóosztályok listáját évek óta a TVSK vezeti, a legnagyobb létszámú hazai klub sikere várható volt. Meglepetés viszont itt a BYC második helye, a fürediek tavaly hatodikak voltak ezen a listán. Mi lehet az előrelépés hátterében? „Egy generáció kinőtt a kishajókból, és ezek a fiatalok beültek nagyhajókba. Legénységként, taktikusként, de van, aki kormányosként. Az a képzettség, taktikai tudás, friss szemlélet, amit a kishajós versenyzésből hoztak, eredményes. Másrészt egyre többen döntenek úgy a klubtagjaink közül, hogy versenyeznek, és szorgalmasan gyűjtik a pontokat” – mondta Böröcz István, a BYC ügyvezető igazgatója. Ugyancsak őt kérdeztem arról, mi van a World Sailing osztályok ranglistáján elért első helyezés mögött. „Tavaly is mi végeztünk az első helyen, elsősorban a következetes és sok munkát emelném ki. Tudatos a hajóosztálypolitikánk, a gyerektáboraink célja elsősorban a tehetségek felkutatása. Talán a leginkább a lasereseink járultak hozzá a sikerhez, és itt nem csak kizárólag a Vadnai testvéreké az érdem, nagyon jó az egész csapat, és a különféle Laser kategóriákban elért jó helyezések szépen hozták a pontokat.”

A World Sailing listán előrelépett a második helyre a THE (tavaly harmadikok voltak), és még nagyobbat lépett előre a Kereked, a tavalyi hatodikról az idei harmadik helyre. A csopakiak például 29er hajóosztályban az idei országos bajnokság mindhárom érmét hazavihették, a csapatépítés, a kemény munka itt is jól fizetett. A Spartacus kicsit szomorkodhat: a tavalyi második hely után idén negyedikek lettek, úgy, hogy 2019-es pontszámaik kevesebb mint a felét gyűjtötték be idén. „Több oka van ennek. Optimistben generációváltás közben vagyunk. 29er hajóosztályban szétesett a csapatunk az edző távozása miatt. A Gyapjas testvérek nem indultak az idei 470-es OB-n, ez sok pont veszteséget jelenthetett. A járvány miatt több nemzetközi Repülő hollandi verseny elmaradt. Egyedül a Laseres csapat lépett előre a tavalyi évhez képest, ám ők egyedül nem tudták megváltoztatni az eredményt. Vannak ilyen visszafogottabb évek, de előre nézünk. Van újra négy fiatal 29er párosunk, ők Optimistból ültek át, egy új edző irányításával készülnek a 2021-es szezonra” – mondta Török Péter, az SVE vezető edzője.

Szöveg: Visy László Oszi


Csatolt fájlok:

Támogatóink: