2010 - Egy sikeres év történései

A Vitorlásbálig honlapunkon sorozatban emlékszünk a 2010-es év eseményeire, eredményeire. A magyar vitorlássport évtizedek óta legsikeresebb évének történéseit k uml;l ouml;nféle szempontok - osztályok, események - alapján idézzük fel. Az egy hónap múlva befejeződő cikksorozat végül egyetlen pdf fájlban is letölthető lesz. 

A most olvasható bevezető írás után holnap Eszes Bernadett az optimistesek nagyszerű külfödi szerepléseit foglalja össze. Ezután három-négy naponta jelennek meg az éves összefoglaló újabb elemei.
2010: A magyar vitorlázás emlékezetes sikeréve.
Mindent összevetve három világbajnoki és két Európa-bajnoki címnek örülhettünk. Egy Eb ezüst és két bronz mellett egy ötödik hellyel illetve még két világbajnoki bronzzal egészül ki a 2010-es magyar vitorlás éremgyűjtemény. Akadt emellé még korosztályos világelsőség, egy új hajóosztály első világbajnoki szintű versenyén ezüstérem, vagy európai elsőség egy nálunk éppen csak  megjelent hajóosztályban. Két Európa Kupa győzelem, két ezüst és egy bronz. 
Soknak hangzik? Sok is! 
Persze ebben a felsorolásban benne van minden: olimpiai és nem olimpiai osztályok, utánpótlás és masters korosztályok illetve a mozgáskorlátozottak versenyei. Hiszen utóbbiban két világbajnoki címet is szereztünk Pegan Zoltán és Mircsev Éva révén! 
Hallom az ellenvetést: Nem ugyanolyan értékű az egyik és a másik! És csak marketingduma, amikor egybemossuk az összes fellelhető eredményt.  
Igaz és mégsem. 
Valóban, az olimpiai osztályokban sokkal nehezebb jó eredményt elérni, hiszen ott a mezőnyök a rengeteg feltörekvő, olimpiára vágyó versenyző miatt sokkal erősebbek. Ám aki úgy gondolja, hogy a többi osztályban könnyű az élre kerülni, az kérem pattanjon hajóba és mutassa meg! Büszkék leszünk rá. 
Bár a vitorlás világban (és a sportágak többségében) az olimpia egyedülálló presztízse (sajnos) rohamosan kopik, kétségtelen, hogy az olimpiai osztályokban produkált eredményekhez kell a legkomolyabb felkészülést, a legtöbb munkát elvégezni. 
Ugyanezek miatt az élmezőny közelébe kerülve nagyon nehéz fellépni a fejlődés ott következő lépcsőfokaira. Oda jutva érti meg igazán az ember, hogy a fejlődés soha nem egyenletesen és folyamatosan emelkedő egyenes. Sőt! Ott érződnek igazán a hátrányaink: a múltunk, a gazdasági helyzetünk, a tenger nélküliségünk. Az, hogy a vitorlás sportunk is átalakuláson ment és megy át, és ahogy az egész ország, azon belül mi is küszködünk azzal, hogy felvegyük a lépést a fejlettebbekkel, gazdagabbakkal. Az óhatatlanul egyre magányosabban küzdő menőink számára olykor különösen érződhet a széthúzásunk, a gyakori felesleges okoskodás és fontoskodás. No meg az is, hogy kevesen vagyunk. 
Mégis egyértelműen felfelé megyünk, előreléptünk. Ami a legfontosabb: újra van utánpótlás. Sőt! Soha nem volt ilyen utánpótlásunk! Végbement a változás a nagy fene szocialista limányból a kilencvenes évek kvázi stagnálása köben, a szerkezeti előrelépés a fejlett világ felé. 
Épül a piramis, egyre szélesebbek az alapok. A korábbi évekhez képest tömegesen tűnnek fel a tehetségesebbnél tehetségesebb fiatalok. Nem csak szórványosan születik egy-egy kiugró eredmény, hanem sorolhatjuk a neveket. A legjobbak mögött pedig ott mocorognak a következők, a még fiatalabbak, akiknek majd holnap tanuljuk a nevét. Ha ma egy magyar Op, Cadet vagy Laser-csapat megjelenik egy nemzetközi versenyen, akkor velük már komolyan számolni kell az ellenfeleknek. 
Fejlődik a magyar vitorlázás és egyre sikeresebb sportággá válik!
Mert vannak ambíciózus, sokat dolgozó edzőink, akik eredményeket akarnak és ezért rengeteget tesznek is. 
Mert vannak már újra olyan klubjaink, egyesületeink, kikötőink ahol az utánpótlás és a versenysport érdekében tevékenykednek és hoznak okos és önzetlen áldozatokat a tulajdonosok, a klubvezetők. 
Mert akadnak már – bár még bőven elférnének – olyan támogatók, szponzorok, akik segítőkész hozzáállásuk mellett azt is felismerték, hogy hosszú távon nekik is mindenképp hasznos, ha a nevük a vitorlázás világához kapcsolódik. 
Mert a Magyar Vitorlás Szövetség is átalakulva és tovább formálódva egyre hatékonyabban szolgálja sportunkat.
Mert sokasodnak a vitorázók, egyre többen akarják teljesíteni a Kékszalag távját, és gyarapodik a magyar hajók száma tavainkon, sőt, a tengeren is.
Mert nem csak Optimistben, Cadetban és Laserben szaporodik a teljesítményre törekvő vitorlázóink száma, hanem megjelentek a profi hozzáállású csapatok a tengeri versenyzésben is.
Mert az olimpiai hajtásból kiöregedők, a „masterek” sem hagyják abba, hanem produkálnak és példát mutatnak, most is oda-odacsapva régi nagy ellenfeleiknek.
Mert akad, aki odafigyel a mozgáskorlátozottak vitorlázásban rejlő lehetőségeire és mert van egy Pegan Zoltánunk, aki ezt eredményekre is váltja.
Mert ez a nagy színes kavalkád, a kezdő Opéstól a Péch, Gyapjas és Vadnai testvéreken át az olimpiáért hajtó Berecz Zsomborig és a hétszeres világbajnok  Majthényi-Domokos párosig, a Kékszalagon rajtoló túrahajóstól a Wild Joe offshore regattákon profin teljesítő csapatáig egy nagy egész. Amely nagy egésznek bármely szeletében szereplünk győzedelmesen, az mindannyiunknak segíti a fejlődést. 
Hát ezért sorolhatjuk nem rangsorolva, egyetlen örömteli összegző mondatba az összes 2010-ben elért sikert! 
 
MVSz-RI
 
 
Legjelentősebb nemzetközi eredmények a 2010-es szezonban
 
Vadnai Benjamin (BYC) Laser 4.7 U16 Európa-bajnokság 1. helyezés
     Laser 4.7 U17 EB 2. hely
     Laser Európa Kupa - Laser 4.7 - Öszzetett (U18) 1. hely és U16. 1. hely
Bathó Péter (BYC) Byte VB 5. hely , EB 3. hely
     Laser Radiál VB U17 10. hely, EB U17 8. hely
Péch Lóránt (RIVE) Optimist EB 3. hely
Gyapjas Balázs (BYC ) Optimist EB 5. hely
Bors Máté – Horváth Balázs (THE) Cadet VB legjobb serdülő korú páros - Ellis Trophy
Majthényi Szabolcs – Domokos András (Spartacus Vitorlás Egylet)
    FD VB 1. hely
Pegan Zoltán (Mozgáskorlátozottak VSE)
    Egyszemélyes Access 303  VB 1. hely 
Pegan Zoltán – Mircsev Éva (Mozgáskorlátozottak VSE)
     Kétszemélyes Access 303  VB 1. hely
Wossala György – Németh Péter – Vezér Károly (Balatonfüredi Yacht Club)
     Soling EB 1 hely, masters VB 3. hely
Berecz Zsombor ( VVSI SC)
     Laser Világkupa (AUS) 6. hely,
     D-one (Devoti-one) Gold Cup 2. hely
Tenke Tibor – Bezeréti Miklós (Spartacus Vitorlás Egylet)
     Star Masters VB 3. hely
Szilvássy Attila (Alba Regia SC.)
     Finn Masters VB 5. hely
Székely Antal (Balatoni Hajózási SE.)
     Finn Grand Masters VB 5. hely
Schőmer András (Alba Regia SC
     Finn Legend Masters VB 4. hely
Bakóczy Róbert  (Sparacus Vitorlás Egylet) - Laser Európa Kupa  - Laser Standard U21 2. hely
Mátyás Viktor (Yacht Klub Agárd) - Laser Európa Kupa  - Laser Radial U17 2. hely
Héjj Viktória (Yacht Klub Agárd) - Laser Európa Kupa  - Laser Radial női U19  3. hely

Támogatóink: