Ezüst és bronz csoportban végeztek az első világversenyükön szereplő magyar fiatalok. A magyar csapat öt versenyzője számára ez volt az első IODA világverseny, amely fizikálisan és mentálisan is komoly kihívást jelentett. A hosszú, nyolcnapos verseny során minden futamban megküzdöttek a lehető legjobb eredményért, miközben rengeteg tapasztalatot szereztek a nemzetközi, 73 országból érkezett 284 hajós maratoni […]
A Spartacus VE repülő hollandis párosa szokatlan szélviszonyok közepette utasította maga mögé a 11 országból érkezett 75 hajóból álló mezőnyt a kieli vb-n.
Összesen 29 240 000 forint támogatásban részesülnek a Magyar Vitorlás Szövetség Elnöksége döntése alapján tehetséges és ígéretes utánpótlás versenyzők.
A 2026-os TVSK Regina Regatta ismét méltó módon hozta össze a REGINA közösséget egy lendületes, jó hangulatú és sportszerű versenyre. A mezőny erős volt, a pályán pedig szoros küzdelmek döntöttek a helyezésekről.
Június 20-22. között rendezte meg a Balatonfüredi Yacht Club és a Magyar Vitorlás Szövetség a Rooster-Monautix BYC Kupa – Olimpiai Reménységek Versenyét.
Az Írországból éppen csak hazaérkezett Vadnai Jonatán már Balatonfüreden tölti június 23-át, az Olimpiai világnapot, de nincs sok ideje a pihenésre és a feltöltődésre, mert olimpiai és világbajnoki negyedik helyezett vitorlázónk jövő héten már utazik is tovább Los Angelesbe, a 2028-as olimpia helyszínére.
Pár nap és kezdetét veszi a Klasszikus Kupasorozat. Első helyszíne és házigazdája nem más, mint a csopaki Kereked Klub - a klasszikusok egyik bölcsője.
One design osztályokban vitorlázni jó. A hajók szinte azonosak, a kormányos és a legénység vitorlázó tudása nyomja a legtöbbet a latban, és a pörgős pályaverseny izgalmas a kishajós kategóriákból éppen kinövő fiatalok számára is.
Június 27-én, Alsóörsön rajtol a BAHART Regatta. A kedvezményes előnevezési időszak június 23-án este 20:00 óráig tart. A Versenyutasítás a pályarajzokkal és a programokkal már felkerült az online hirdetőtáblára.
Balatonfüred, 2026.06.20 - Az idei esztendőben összesen tíz általános és középiskolai osztály diákjai, a Szív Bajnokai Alapítvány fiatal csapata, valamint a Veszprémben rendezett Asztalitenisz Reménységek Nyílt Európa Játékának U13-as játékosai ismerkedhettek meg a vitorlássporttal, valamint a kajakozással.
Kiváló versenyt rendezett a Spartacus az év eddigi legforróbb hétvégéjén. Az időjárás-előrejelzésekkel ellentétben remek szélviszonyok fogadták az F18 katamarán és a Csillaghajó mezőnyt.