Az MVM Sportegyesület az október 12-13-i hétvégén immár 6. alkalommal ad otthont a balatonfüredi Koloska-kikötőben a J24 osztály Flottabajnokságának, amely idén az osztály utolsó pályaversenye lesz. Az up-and-down pályára tervezett hat futamra az előrejelzés szerint kellemes őszi időben kerülhet sor, a szombat esti közös vacsora pedig minden bizonnyal ismét jó hangulatú közösségi esemény lesz. A […]
A második októberi hétvégén rendezi az Alba Regia SC az idei szezon utolsó kishajós ranglistaversenyét, az Építők Kupát – rendhagyó módon a balatonfüredi Kékszalag Portban. A kilenc futamos versenyt két osztály, a finnesek és az ILCA osztályokban versenyzői számára írták ki. Változatos időjárás várható az idei szezon utolsó kishajós ranglistaversenyén, az október 11-13-i Építők Kupán, […]
Október 8-án a Magyar Testnevelési Egyetemen ismertették programjukat a Magyar Vitorlás Szövetség tisztújító közgyűlésére jelölt tisztségviselők, vagyis az elnök, elnökségi tag és felügyelőbizottsági tagjelöltek. A Magyar Vitorlás Szövetség által felkért Jelölő Bizottság szervezte eseményen biztosították a jelöltek számára írásos bemutatkozó anyaguk, motivációs levelük és a betölteni kívánt tisztségükkel kapcsolatos programjuk közgyűlést megelőző személyes megismertetését. A […]
Podcast a nemrég visszavonulását bejelentő kétszeres olimpikonnal. Vadnai Benjamin nemrég facebook posztban jelentette be: befejezi élsportolói pályafutását. A beszélgetésben szó esik egyebek közt arról, hogy mennyire volt nehéz meghoznia ezt a döntést… Melyek voltak az elhatározása fő okai, és hogy miképpen tervezi a jövőt. Nem szakad el a sportágtól, ez biztos. De vajon tudja-e segíteni […]
A Spartacus VE által rendezett nagyhajós verseny évről évre izgalmas erőpróba azok számára, akik a túraversenyeket és a pályafutamokat egyaránt kedvelik. A szombati napon a nyugati medencében rendezett túrafutam, és vasárnapi két tervezett pályaverseny összesítése adja a végeredményt. Valójában idén vasárnap csak egy futamra futotta az északias szélből. Érdekes, hogy a szombati túrán valamivel többen […]
Fordulatos véget ért a Balatonfüredi Yacht Club által rendezett L30 világbajnokság, az utolsó napra párosversennyé szűkült a címet eldöntő versengés. Végül a balatonföldvári Tenke-egység nyert a tihanyi-füredi vegyes Bakonyi-csapat előtt. A 2024. évi L30 világbajnokságon – amelynek a Balatonfüredi Yacht Club (BYC) adott otthont – 15 hajó (közöttük hét magyar), hét nemzetet képviselve mind a […]
Miközben a balatonföldvári 49er flottabajnokságon, szombaton a szélre várakoztak a mezőnyök, jó alkalom adódott néhány szót váltani Cserép Csabával, a 9er osztályszövetség elnökével. Ide tartoznak a 29er, és az olimpiai 49er FX, illetve 49er hajóosztályok. Egyebek közt arról beszélgettünk, hogy miért fogyatkoznak a szkiffes mezőnyök idehaza? Sajnos a GINOP pályázatos 29er hajók kifutása után nem […]
Kedves Sporttársak, A Magyar Vitorlás Szövetség 2024. október 16-án tartja tisztújító közgyűlését, melynek meghívója IDE kattintva megtekinthető a hunsail.hu-n. A Jelölő Bizottság lehetőséget kíván biztosítani a jelöltek számára írásos bemutatkozó anyaguk, motivációs levelük és a betölteni kívánt tisztséggel kapcsolatos programjuk közgyűlést megelőző személyes megismertetésére. Ennek érdekében a Jelölő Bizottság (kifejezetten önkéntes alapon) tisztelettel meghív minden […]
Az elmaradt Félszigetkerülő kapcsán az MVSZ Elnöksége 2024.10.1.-én több olyan határozatot is hozott, mely közvetlenül érint Benneteket. 1.) Az Elnökség 163/2024 számú határozata a ranglista versenyekre vonatkozik. Azok az osztályok , melyeknek a Félszigetkerülő ranglista verseny lett volna, választhatnak – amennyiben igénylik – a szezon hátralévő versenyei közül egy másik versenyt ranglista versenynek. Erről e-mailben az […]
Bár még négy nap hátra van a Szüreti Regatta nevezésének lezárultáig, több mint 130 egység regisztrált az egyik legnagyobb nagyhajós túraversenyre, amit a második októberi hétvégén rendez a Túravitorlás Sportklub (TVSK) a Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ) támogatásával. A Szüreti Regatta nevezési határideje 2024. október 8-án 24 órakor zárul. Ezt követően teszik közzé a kikötő beosztást […]
Beszélgetés Litkey Farkassal, az M4 Sport közvetítéseinek szakértőjével. Október másodika, szerda. Az imént ért véget a Louis Vuitton kupa döntőjének kilencedik és tizedik futama. Hat-négyre vezetnek a britek, egy futamgyőzelem kell még nekik ahhoz, hogy az Ineos Britannia legyen a kihívók versenyének győztese, és küzdhessen október 12-től az áhított ezüst kupáért, amelyet a britek 1851-ben […]
2022-ben már egyszer lehetőséget kaptunk becsatlakozni a nemzetközi felmérő képzésbe, akkor egy három napos Clinic-nak adtunk otthont Balatonfüreden. Ezt követően idén egy Seminar megrendezésének jogát nyertük el, ami a nemzetközi felmérő képzés utolsó lépcsői közé tartozik. Az itt résztvevők és a záró nap végén sikeresen vizsgázók adhatják be pályázatukat az IM státuszért, amennyiben rendelkeznek az […]
Szeptember 29. és október 5. között rendezi a Balatonfüredi Yacht Club a 2024. évi L30-as hajóosztály világbajnokságát, amely idén az osztály csúcseseménye. 15 hajóban, hét nemzet vitorlázói október 1-jén kezdik a versenyt. Szeptember utolsó két napján a versenyprogram szerint felmérés, regisztráció, próbafutam és az ünnepélyes megnyitó várta a versenyzőket – közölte honlapján a Balatonfüredi Yacht […]
2024. szeptember 25-28. között rendezte meg a J/24 országos bajnokságot Keszthelyen a Keszthelyi Túravitorlás Club és a Magyar J24-es Osztályszövetség, együttműködve a Magyar Vitorlás Szövetséggel. A verseny minden idők talán legerősebb mezőnyével zajlott, amit bizonyít, hogy a hét futamon hat különböző csapat szerzett futamgyőzelmet. A rendező osztály kapitánya azt a célt tűzte ki az év […]
Öt nap alatt az aranycsoport nyolc, az ezüst csoport pedig öt futamot teljesített az Optimist Országos Bajnokságon Csopakon. Az öt és huszonkilenc csomós szelekben futott versenyen a Spartacus versenyzői két bajnoki címet nyertek a BYC versenyzői pedig egyet. Az összetett verseny első tíz helyezettje közül négy a BYC-et, három a Sparit képviselte, egy-egy versenyző pedig […]
A Tóth-Borda páros (SVE) sikerével zárult a 49er FX osztály idei utolsó előtti Open Series versenye Balatonföldváron. Szeptember utolsó hétvégéjének szeszélyes időjárása alaposan próbára tette a 49er osztály magyar bajnokságának és az idén indult 49er FX szkiffek Open Series sorozata magyarországi versenyének résztvevőit és a szervezőket is. A magyar bajnokságra mindössze 7 egység nevezett, így […]