Versenyrendező

Szalontai Tamás

Versenybírói minősítési szint: Országos

42-es Szabály: Vezető

Versenyrendezői minősítési szint: A

Versenyadminisztrátor: Standard

Pályatűző: Standard

Hivatásos hajóvezetői engedély: igen

 

Vitorlás pályafutásomat 1976-ban kezdtem Optimistben, Balatonföldváron a Budapesti Spartacusban (ma Spartacus Vitorlás Egylet – SVE), Dolesch Iván, illetve Sigmond András kezei alatt. Szinte az összes utánpótlás és olimpiai osztályban versenyeztem. Voltam Magyar Bajnok és válogatott kerettag. Több világversenyen indultam Erdélyi Béla szakmai támogatásával.
1989-2022-ig (azaz megalakulásától megszűnéséig) tagja voltam a Budapest Bank SK Vitorlás Szakosztály vezetőségének. Vezető edzőként a hajópark karbantartásának koordinálása, az éves felkészülési és edzésterv összeállítása, a versenynaptár kijelölt eseményein való eredményes szereplés biztosítása mellett a kishajóvezetői vizsgákra történő felkészítés és egyéb protokoll-vitorláztatás tartoztak a főbb feladataim közé.
Az évek során kb. 3-400 bankos dolgozó tett sikeres kishajóvezetői vizsgát szakmai segítségemmel, illetve nyaranta több gyerektábort is tartottam, az utóbbi években Balatonkenesén a Litkey Farkas Vitorlás Iskolában.
Telefonszám+36203880424
E-mail cím[email protected]
Olimpia éveHelyszínVitorlás helyszínHajóosztályHelyezésIndulók
Vissza
Magyar Vitorlás Szövetség - hunsail.hu

Kapcsolat

MVSZ Titkárság

2040 Budaörs, Liget utca 3/2. 3. emelet.
Székhely: 2040 Budaörs, Liget utca 3/2. 32-es ajtó

Telefonszám: +36-30/755-9083
[email protected]

Nyitvatartási idő

Hétfő Nincs ügyfélfogadás
Kedd 9:00 – 12:00
Szerda 9:00 – 16:30
Csütörtök 13:00 – 16:30
Péntek Nincs ügyfélfogadás

Sajtóanyagok

A sajtóanyagok listája elérhető itt.

Impresszum

A rendszert fejlesztette és karbantartja:
Félegyházi

For automated english translation click here!