Bernát Csabáné
Versenyadminisztrátor: Standard
Eredményszámító: Standard
óta vagyok tagja az ASE VSC-nek, azóta látom el az egész szakosztályunk adminisztrációs feladatait, intézem a tagtársak ügyes bajos dolgait is.
Alapvetően nálam ez "szakmai ártalom", ugyanis a munka világában asszisztensként, titkárságvezetőként dolgoztam. Igazán testhez álló feladat ez a számomra.
Ha emlékeim nem csalnak, 2011 óta veszek részt a versenyrendezésekben is, leginkább jegyzőkönyvezetőként, néha irodavezetőként. Minden esetben az én feladatom a versenyiroda felállítása és leszerelése is.
2017-ben részt vettem az MVSZ által meghirdetett versenyrendezéssel kapcsolatos tanfolyamon is, melynek befejezéseként vizsgát is tettem.
Szeretek ezzel foglalkozni, igen kedvelem a hozzánk érkező versenyzőket. Mindig jó csapat szokott összejönni és jó hangulatban zajlanak a rendezvények.

Telefonszám | +36203102461 |
---|---|
E-mail cím | [email protected] |
Olimpia éve | Helyszín | Vitorlás helyszín | Hajóosztály | Helyezés | Indulók |
---|---|---|---|---|---|
Vissza