Heinrich Tibor
1890-ben született, és több sportágot ûzött aktívan: jégkorongban, gyeplabdában és vitorlázásban válogatott volt. 1928-ban a téli olimpián jégkorongban, a nyárin vitorlázásban képviselte hazánkat!
Vitorlázásban 14 magyar bajnokságot nyert (nyolcszor 22-es versenyjolléban, kétszer balatoni dingiben, egyszer Olimpia yolléban és háromszor 30-as cirkálóban).
1928-ban Amszterdamban a Hungária 6R Jacht csapatának tagja volt, ahol Sebôk Sándorral a nagyvitorla kezelésével bízták meg.
1931 júniusában, Triesztben magyar–német–olasz vitorlásverseny egyéni gyôztese lett.
1933-ban Balatonfüreden rendezték az elsô 22-es versenyjolle Európa-bajnokságot, majd 1934-ben a Wörthi-tavon, 1935-ben Triesztben, 1937-ben pedig Svájcban a zürichi tavon, 1938-ban a Berlin melletti Wannseen. Heinrich mindegyiken részt vett, Triesztben és Wannsee-n a második helyet szerezte meg, 1937-ben pedig a harmadik helyen végzett. A 33-as Eb-n két hajó összesített eredménye alapján hirdettek eredményt, itt Heinrich Kováts Bélával a harmadik helyet érte el.
Az 1936. évi berlini olimpiai játékokra tervezték az egyszemélyes Olimpia jollét. Hazánkban 1935-ben külön erre a célra épített Piros, Fehér és Zöld névre keresztelt Olimpia jollékon 12 meghívott versenyzô részvételével válogatót tartottak, amelyen Heinrich Tibor gyôzött Izsák Olivér, Uhl Raoul, Kováts Béla elôtt, így Kielben ô képviselte hazánkat. Heinrich 25 nemzet között a hetedik helyen végzett.
Heinrich Tibor 1938-ban, Németországban, a starnbergi tavon rendezett Európa-bajnokságon kilenc nemzet vitorlázói között második lett. Ugyancsak második helyet szerezte meg hazánknak egy évvel utóbb, 1939-ben a lengyelországi Orlowóban sorra került Európa-bajnokságon.
1933-ban jelent meg a Magyar Vitorlás Yacht Szövetség könyve vitéz Sebôk Sándor szerkesztésében. Heinrich Tibor Versenyvitorlázás címen írt ebbe majd százoldalnyi fejezetet. A hazai vitorlásirodalomban ez volt az elsô összefoglalása mindannak, amit a versenyzônek tudnia kell.
Heinrich 1939-ig a Királyi Magyar Yacht Club, 1940-tôl pedig a Hungária Yacht Club színeiben versenyzett. A MVYSZ tanácsának ismételten választott, majd delegált tagja volt.
1944 végén Ausztriába távozott, majd Ausztria megszállása után a Wörthi-tó mellett az angol övezetben élt. Ott is vitorlázott, Csillaghajóval versenyzett, és vitorlázásra oktatta az angolokat.
Heinrich Tibor vagy ahogy ott nevezték, Tibor von Heinrich 1948-ban a Kärtner Yacht Club tagjaként osztrák bajnokságot nyert a SIA III. nevû Csillaghajóval. A klub Krumpendorfban, a Wörthi-tó partján helyezkedik el, és Heinrich a klub tanácstagja volt.
1949-ben, majd 1951-ben már az Union Yacht Club Wolfgangsee tagjaként nyert osztrák bajnokságot az Irmi II. Csillaghajóval.
Az 1954-ben bekövetkezett halála után Ausztriában, a Wörthi-tavon versenyt neveztek el róla.
Olimpia éve | Helyszín | Vitorlás helyszín | Hajóosztály | Helyezés | Indulók |
---|---|---|---|---|---|