World Sailing Ifjúsági Világbajnokság, Omán: Elkezdődött!

Omán az első közel-keleti ország, ahol ifjúsági világbajnokságot rendeznek, a szervezők külön köszönetet mondtak a megnyitón azért, hogy a jelenlegi világhelyzetben ennyien vállalták az ideutazást.

Az első versenynapon dél körül menetrendszerűen megérkezett a termikus seabreeze, amely először 5 csomóval fújdogált, majd délutánra 12-13 csomósra frissült, ideális körülményeket teremtve a versenyzéshez.

A fiú 29er kategóriában 24 egység indult, három futamra került sor. Tóth Attila és Borda Levente 9., 11., és 6. helyével pillanatnyilag a 10. helyen áll, az eredménylistát nézve nincs egyértelmű favorit, elöl is nagy keresztbeverések vannak, és szinte mindenki megcsinálta a maga kiesőjét.

„Elég stabil volt a szél, sebességi verseny volt” - mondta a vitorlázók edzője Takácsy Levente. „A fiúk sebessége kifejezetten jó, az első futamban úgy futottak be kilencediknek, hogy egy kevésbé sikeres indítás után húszon kívüli pozícióból kellett felküzdeni magukat.”

Az első futam után a 29er hajóosztály aktuális világbajnoka, a spanyol Codoner Alemany testvérpár sem lehetett elégedett, a 18. helyen futottak be. Ezután megfogalmazták a további taktikájukat („Indíts a bal oldalra és légy gyors” – nyilatkozták…), ez annyira sikeresnek bizonyult, hogy további 6. és 1. helyükkel pillanatnyilag már negyedikek.

A fiúk versenye után gyors hajócsere és átállítás következett, a szkiffes lányok, Kis-Szölgyémi Luca és Ugron Hanna hajóztak ki első futamukra, már a frissebb szélben.

(A világbajnokságon a kitefoilerek kivételével minden hajóosztályban a rendezők biztosítják a komplett felszerelést, 29er és 420 osztályban egy-egy nemzet fiú és lány párosa ugyanazt a hajót használja, a futamok beosztása olyan, hogy a cserét el lehessen végezni.) A Kereked VE lányai egy futam után pillanatnyilag a 12. helyen állnak.

Laser Radialban a fiúknak és a lányoknak is két-két versenyt rendeztek, mindkét laseresünk a mezőny első felében küzd. Vida Róza a 46 induló közül pillanatnyilag huszadik (10. és 29. helyekkel), Nagy Bendegúz az 50 hajós mezőny 24. helyéről várja a folytatást (21. és 25. futam helyezésekkel).

Az olimpiai programban egyre nagyobb teret kapó „strandsportok” közül ezúttal Ománban a windsurf és a kitefoiling képviselteti magát, itt sokkal inkább mutatják magukat már az első nap után a favoritok. Fiú szörfben az olasz Federico Piloni három első hellyel vezet, a lányoknál ugyanúgy hármat nyert a francia Maron Pianazza. Morvai Bálint 18 induló közül a tizedik, Morvai Anna 17 induló közül pillanatnyilag a 12. helyen áll.

A világbajnokság második napján, kedden, helyi idő szerint 12 órától rendezik az újabb futamokat.

Eredmények: https://worldsailingywc.org/results/

Élő nyomkövetés: https://www.sapsailing.com/gwt/Home.html

Videó az első napról:  https://youtu.be/pwGutJweFgo

visyla

Támogatóink: