Vízre szálltak a kalózosok - mi történt az Artesz Kupán?
2022. Aug. 19. 21:01Papíron már csütörtökön megkezdődött a hagyományosan a Kalóz hajóosztályra alapított, immár 25. Artesz Kupa, de csak pénteken került sor az első futamokra a Balatonfüred előtti vízterületen. A versenyre összesen 22 kalózos egység nevezett. Ugyanakkor a 420-as osztálynak is kiírt négynapos regattára az osztályból egyetlen egy egység sem nevezett, ami - versenyrendezőség beszámolója szerint - mindenképpen elgondolkodtató.
Csütörtökön a szélviszonyok úgy alakultak, hogy nem tudtak a rendezők futamot tartani. Pénteken viszont a kora reggeli keleti szélre alapozva korán keltek a résztvevők. Az első futam 5-6 csomós szélben zajlott. A biztató 8-9 csomós frissülések közepette kezdődött a második futam, amit sajnos rövidíteni kellett, "a szél, annak rendje és módja" szerint pillanatok alatt felszívódott. Biztató parti halasztással folytatódott a versenynap, mert eddig minden a meteorológiai előrejelzések alapján történt. (Csak kicsit nagyobb szelet prognotizáltak, de irányra, a késő délelőtti felszívódás időpontjára pontos volt az előrejelzés.)