Vitorlásélmények a parton

Az 50. Kékszalag Erste Nagydíj nemcsak a vitorlázók, de Balatonfüred ünnepe is egyben. Akik nem hajón ülnek, azok sem maradnak vitorlás élmények nélkül, hisz a rajt, vagy épp a győztes köszöntője, a leggyorsabb hajók partmenti csatája a laikusoknak is igazi vitorlásélményt nyújt. 

Az Erste Bank jóvoltából már július 21-től megtekinthető lesz a "Kékszalag története képekben" című fotókiállítás, amely a legendás tókerülő verseny legemlékezetesebb pillanatait, rekordjait és történetét hivatott az érdeklődők elé tárni. A Vitorlás Szigeten bemutatkozik az első Kékszalag győztes hajó, a Rabonbán utódja, melyet szintén akkori tulajdonosa, dr. Ugron Gábor építtetett.

A hajó Bujtor István tulajdonából került vissza a család leszármazottjaihoz. A még ma is aktívan versenyző 30-as cirkáló most a parton mutatja meg magát emléket állítva a Kékszalag tradíciójának. A legenda mellett megtekinthetők lesznek azok az olimpiai hajók, amelyekkel a magyar élversenyzők nem sokkal a Kékszalag után szállnak harcba a világbajnokságon az olimpiai kvótákért. Emellett vitorlásszimulátor és számtalan olyan kishajó várja a gyerekeket, amelyekkel jellemzően a sporttal való ismerkedést kezdik a legkisebbek a Vitorlás Sulikban.

A Vitorlás Szigeten a Kékszalag Roadshow jól bevált színes beszélgetései folyamatos érdekességgel szolgálnak majd, lesz szó a sportról, a vitorlástáborokról, de vendégek lesznek a verseny résztvevői, győztesei is egy-egy interjúra. Július 26-án a modellvitorlások is megfutják a maguk Kékszalag versenyét. Ez is igazi érdekesség lesz a Tagore sétányon lévők számára, hiszen erre évente egyszer, ilyenkor kerül sor a Balatonon. Emléket is vihetnek haza a parton lévők a jubileumi versenyről, egy vitorlákból készült hatalmas ötvenes előtt készíthetnek fotót az arra járók és a versenyen részt vett csapatok.

Az Audi Race Lounge-ban, közvetlenül a vízparton megtekinthető lesz a legújabb Audi Q8 modell, az Audi Q Experience élményvezetés keretében pedig az új Audi Q SUV modelleket lehet kipróbálni. A Kisfaludy Színpad és környéke piknikövezetté alakul, kézműves sörökkel, üdítő borokkal teremtenek méltó hangulatot az esti koncertek mellé, ahol a Kékszalag Söre, a Horizont Delight IPA is. 

50. Kékszalag Erste Nagydíj - Programok Balatonfüreden 2018. július 21-29.

2018. július 21–24.:

Az Erste Bank Bemutatja: A Kékszalag története képekben

2018. július 21.: 

Fehérszlag GeneralCom Nagydíj

Díjkiosztó – 20:30, Kisfaludy színpad

Anna Bál – Balatonfüred Város rendezvénye

2018. július 22.: 

Horváth Boldizsár Emlékverseny – Balatonfüredi Yacht Club

2018. július 25.

Kékpántlika Erste Nagydíj ifjúsági vitorlásverseny

Nevezés az 50. Kékszalag Erste Nagy díjra – Anna Grand Hotel

Az Erste Bank Bemutatja: A Kékszalag története képekben – Vitorlás tér

Vitorlás Sziget, Audi Race Lounge – Vitorlás Tér,

Kékszalag Piknik

Vegas Koncert (20.00) – Kisfaludy Színpad

2018. július 26.

9:00 - 50. Kékszalag Erste Nagydíj Rajt – Balatonfüred, Nagymóló

11:00 - Kékszalag Modellvitorlás Verseny – Tagore Sétány 

Az Erste Bank Bemutatja: A Kékszalag története képekben – Vitorlás tér

Vitorlás Sziget, Audi Race Lounge – Vitorlás Tér

16:00 Győztesváró a Füredi Nagymólón, Kékszalag Piknik 20:00 Dübörgő Watt’a Czukrok koncert – Kisfaludy Színpad

2018. július 27.

Az Erste Bank Bemutatja: A Kékszalag története képekben – Vitorlás tér 

Vitorlás Sziget, Audi Race Lounge – Vitorlás Tér

15:00 Audi Speed Challenge – Balatonfüred, Nagymóló

20:00 Old Boys koncert – Kisfaludy színpad

2018. július 28.

Az Erste Bank Bemutatja: A Kékszalag története képekben – Vitorlás tér

Vitorlás Sziget, Audi Race Lounge – Vitorlás Tér 

18:00: 50. Kékszalag Erste Nagydíj Díjkiosztó – Gyógy Tér

20:00: Utcabál – Blaha utca, Kékszalag Piknik
21:00:  Mol Nagyon Balaton: Mörk koncert – Kisfaludy Színpad

2018. július 29.

Vitorlás Sziget, Audi Race Lounge – Vitorlás Tér

Az Erste Bank Bemutatja: A Kékszalag története képekben - Vitorlás tér

Kékszalag Piknik

Az MVSZ a programváltoztatás jogát fenntartja.

A fotó a 2017-es Kékszalagon készült. Forrás: Szántó Áron - Magyar Vitorlás Szövetség

Támogatóink: