Tengeri Bajnokság 2015

Elkezdődött a tengeri bajnokság

Primosten és Tribunj között két futammal, majd egy hosszabbal a Murter-szigetig már két napja zajlik a 11. Magyar Tengeri Nagyhajós bajnokság

A jelenleg napokban és levitorlázandó távokban is leghosszabb magyar bajnokság az egyhetes adriai Magyar Tengeri Nagyhajós Bajnokság, amely idén már a 11. a sorban. Bereczky László, Láng Róbert majd Bednár Tibor és cégeik után most negyedik alkalommal rendezi meg a versenyt a Molnár Csaba vezette Sail-ing Kft., az egyik legrégebbi,1997 óta a vitorlázókat szolgáló chartercég. 

Szombaton és vasárnap szokásos módon hajóátvétel és edzésnap volt a tervezett program, de az időjárás ezen a hétvégén amúgy sem kedvezett volna a versenyzésnek a Közép-Adrián. Bóra irányból nem tipikus bóra fújt hideg, nagyon erős szél sok esővel, egy az Adria felett áthúzó alacsony nyomású időjárási rendszernek köszönhetően.

Ezúttal kilenc csapat érkezett a Primostenhez közeli Marina Kremikbe, hogy egyforma 2013-as gyártmányú Salona 38 hajókkal megmérkőzzenek az utolsó, még idén elérhető magyar bajnoki címért. 

Hétfő reggelre a szél jelentősen mérséklődött és az ég teljesen kitisztult. Így ragyogó napsütésben, és kezdetben 15-17 csomós északi szélben indulhattak a hajók az első futamon. Erre a napra két futamot terveztünk (én vagyok a pályafelelős - Ruji), amelyhez viszont az előrejelzések leálló szelet jósoltak. 

Az első, légvonalban kb. 15 tengeri mérföldes futamon az északi szélben a cirkálás dominált, ami nem csoda, hiszen a mezőnynek összességében északnyugat felé kellett haladni, hogy a tervezett esti kikötőt, Tribunjt is elérjék a nap végén. 

Az első futamon mindvégig a nyáron olimpiai kvótát szerzett Tomai Balázs kormányozta Q-Pharma csapat dominált, és a Zlarin előtti befutóra már nagy előnnyel érkeztek a leálló szélben. 

Második lett a bajnoki címvédő DAK Acélszerkezeti Kft. ahol viszont Pallay Tibor helyén most Gyenes Ákos forgatja a kormányt. 

Az utolsó pályaszakaszt még 8-10 csomós szélben kezdték a csapatok, de aztán ez rohamosan gyengülni kezdett, első hajó befutása után a szél markánsan gyengült, majd teljesen leállt, így az utolsó négy hajó nem érhetett célba a rövidebb, 20 tengeri mérföld alatti pályákra vonatkozó 40 perces időlimiten belül.  

Úgy festett véget érhet a nap, de látszott, hogy az előrejelzésekkel ellentétben megérkezik az északnyugati-nyugati. Délután negyed négykor rajtolhatott a mezőny 10-12 csomós szélben. Egy rövid félszeles szakasz után hosszú cirkálás kezdődött a Kaprije északi végénél lévő Prcevac sziget kerüléséig, miközben a szél olykor 15 csomóssá erősödött. Innen spinnakerrel mentek a hajók, amíg be nem értek a Vodice-Tribunj előtti részre, ahol egy rövid kreuz volt még a célig.

Az első négy elszakadt a többiektől, és ők szoros versenyt futottak. Czap Zoltán vezetésével a Körker ért elsőnek a célba megelőzve Tomai Balázsékat. Egymással fedésben ért be a célba az Andorka Rudolf vezette Sailingmánia és a DAK Gyenes Ákossal a kormánynál. 

Keddre az előrejelzések már jugót, azaz délkeleti szelet ígértek, de reggel még burin, vagyis gyenge északkeleti fújt. Halasztottunk, hogy elkerüljük a megálló szél és az érkező új lutrifoltjait. A 11 órás rajt előtt még egy kis izgalmat okozott a nem induló, akkuhalottnak tűnő rajthajó. 

Aztán csak úrrá lettünk a nehézségeken és a mezőny elrajtolt az addigra már közel húszcsomós jugóban. Egy légvonalban 27 tengeri mérföldes (közel 50 kilométeres) pálya várta a versenyzőket, amelynek a javát a 15 mérföldes hátszeles szakasz tette ki az addigra 25 csomósra és olykor afölé erősödött szélben. 

Ezt a bőszelezést nehezítette, hogy a versenyzőknek át kellett vitorlázni a Kukuljari-zátony és a Babuljak sziget közti szűk átjárón, ahol balcsapáson érkezve egy 300-400 méteres szakaszon keményen falsolni kellett a sekélyebb víz és a visszaverődések miatt kellemetlenné váló hullámzásban.

Itt két spontán halzolás is történt. Előbb Andorka Rudiék estek egy hatalmasat, majd Tuss Miklósék egy kisebbet. Utóbbiak mentségére szóljon, hogy az ekkor már a vitorla szakadása miatt spinnaker nélkül pillangózó Suttógó széllel (Horváth Tamás) együtt érkeztek az átjáróba. A két hajó között  volt némi sebességkülönbség, de különösen leszűkült Miklósék játéktere a spinnakerrel falsoláshoz.

Miklós látta is az elkerülhetetlent, és szépen elküldte legénységének minden tagját a bum és a kötelek útjából. A halzolás után szinte megtorpanás, fetrengés nélkül folytatták útjukat jobbcsapáson. Vettek két nagy levegőt, és visszahalzolva normalizálták a helyzetüket.

Andorkáéknál nagyobb lett az esés, bár ők is hamar tovább haladtak. De náluk a bummal lecsapó kötelek egyike a szél alatti oldalra sodorta  a legénységből Boros Viktort, akinek kisebb fejsérülése lett. Végighajtotta a befutóig hátra lévő bő egy órát, majd a célhajón, még a vízen dr. Réti András versenyorvos a sebét szépen összevarrta. Így Viktor a következő napokban pedáns kis süvegben vitorlázik majd.

Ezzel a vízi kalandok java szerencsére véget is ért. Mindenki boldogan ért a célba, mert ilyen szélben az ember elsősorban önmagával versenyez, a pályát mindenki szépen teljesítette az egyre keményedő adriai jugóban.

Könnyen megeshet, hogy holnap tétlenségre leszünk kárhoztatva, mert az előrejelzések a jugó további erősödését ígérik. Vagy már holnapra, vagy holnaputánra.

Addig is este a Hramina Marina éttermében a közös vacsora után mindenki felidézheti majd élményeit a versenyről készülő film már elkészült részleteinek levetítésekor.

Ruji

A verseny honlapja: www.tengeribajnoksag.hu

A futamok, a hajók nyomvonalai visszanézhetők aSnewisport.hu honlapon

Az utolsó nap dönt a tengeri bajnokságon

Holtverseny az élen és három hajó egy ponton belül a dobogós helyekért, izgalmas lesz a 11. Magyar Tengeri Nagyhajós Bajnokság utolsó napja.

Az utolsó, pénteki versenynap előtt a Czap Zoltán vezette Körker csapat vezet a tengeri bajnokságon. Pontazonossággal, csak kevesebb futamgyőzelme miatt második a Q-Pharma, ahol Tomai Balázs a kormányos. A bajnoki címet védő DAK csapat, akiknél ezúttal Gyenes Ákos kormányoz, pedig a harmadik, egyetlen pontnyi hátrányban.

Ráadásul mögöttük még ott van mindössze hárompontos hátrányban az Andorka Rudolf irányította Sailingmánia.

Az első két napon lefutott három futam után ritka, a verseny rendezését szinte teljesen ellehetetlenítő időjárási helyzetben voltunk.

Szerdán a Murter-szigeten a Hramina Marinából futott volna ki versenyezni a mezőny, de ez eszünkbe sem juthatott a 30-40 csomós erővel fújó délkeleti szél miatt. A nagyon erős jugóhoz csaknem folyamatos eső társult. Óránkénti halasztás után csak arra maradt lehetőségünk, hogy kora délután, egy ígérkező gyengülésben átmotorozzunk Tribunjba, hogy legalább a tervezett útvonalat betartsuk.

Ide két-két és fél óra hullámokon szembe motorozás után meg is érkeztünk. A kikötőben már vártak minket, és a várható zegernye miatt a külső vendéghelyek helyett benn a kikötő mélyén elosztva biztonságos helyekre állították a bajnokságon résztvevőket. Erre nagy szükség is volt.

Nem csak azért, mert még arra is ügyeltek a helyek kiválasztásakor, hogy a beálláskor se lehessenek nehézségek, de este és éjszaka valóban szokatlan időbe kerültünk. Legalább is a horvátok sem emlékeztek olyan mennyiségű esőre, ami a nyakunkba zúdult. Néhány óra alatt 50 mm esett és mindezt az egész napi eső után egy sűrű villámlásokkal kísért lokális vihar okozta. A kikötőben széles sávokban térdig érő víz zubogott bele tengerbe, akik megpróbáltak kijutni a városkába, csak óvatosan mehettek, ki ne üsse a lábukat a víz ereje. De benn Tribunjban is is gázolni kellett a vízben.  

Másnap Denis Marinov alias Billy a horvát részről segítő versenyrendező Sibenikből csak kerülőúton tudott eljutni hozzánk, mert a Vodicén át vezető parti út egy részét elöntötte a sárfolyam.

Aki valaha is próbálkozott versenyrendezéssel, az biztos nem irigyelte tőlem és a versenyrendezőségtől a csütrötöki napot. Három futamunk van, kéne egy negyedik, de a szél 30-40 csomós. Óránkénti halasztás, egészkor rádiózás a kikötőben szanaszét álló csapatokkal, hogy indulunk-e. Ha megyünk, már mindenki tudja a pályát, reggel megbeszéltük a kormányosértekezleten.

Egyszer-egyszer a szél gyengülni kezd, már úgy fest indulhatunk, de a rádiós bejelentkezés előtt szinte menetrend szerint újra rátutul. Olykor érkezik egy nagy szürkeség. Ha éppen kezdek optimista lenni, Billy felhívja a vitorlás haverjait, akik látják mi a helyzet Primosten környékén, ahová tartanánk, és jön a hír, hogy a körülmények vitorlás versenyzésre alkalmatlanok. Az előrejelzések délutánra némi gyengülést ígérnek, és holnapra szinte semmit.

Kezdetben két futamot tervezünk, de az idő múlik, és csak nem indulhatunk. Próbálkozhatok bármivel, az erő velem van trükk vagy ima, tök mindegy a szél rendre felpörög.

Végre délután két gyengülés-frissülés után újabb kormányosértekezlet, és indulunk, lesz ami lesz. Már a spinnakerezést sem kell letiltani, mert Tribunjtól el kéne jutni Kremikbe, és a szél onnan fúj. Egyetlen irdatlan hosszú kreuz várható.

De amikor kimegyünk, abban a pillanatban újra 35 csomósra erősödik az alpszél. Billy integet, keresztbe teszi a nyaka előtt a kezét, és elhúz a kismotorossal a Prvic sziget északi, védettebb oldalára. Ha akarnánk se tudnánk rajtoltatni, nála van a bója és az összes kellék. De eszünkbe se jutna ott rajtoltatni!

Elosonunk a Prvic mögött, majd a Sibeniki bejáró után a Zlarin sziget északi csücskénél egy gyengülésben megnyílik a lehetőség. Rádión próbálom elérni Denist, gondolom nem hallja, de egy rugóra jár az agyunk, megáll, mutatja, hol van elég sekély víz a rajthajó lehorgonyzásához.

14 óra 30-kor rajtoltattuk el a mezőnyt 25-30 csomós, néha erre még rá-ráfrissülő szélben. Nincsenek pályajelek, csak egy 9 mérföldes kreuz a Kremik bejárata előtti Maslinovik-sziget északi, szélvédett oldalára tervezett célvonalig. De mivel a mezőny a Zlarin-sziget északi oldalán kezdi a cirkálást, később számtalan kis sziget ad lehetőséget a változatos taktikai megfontolások szerinti vitorlázásra. Hiszen a kemény, rövidhullámos első kilométerek után nyltabb vízre érve van minden. Kereszthullámzás, tengeráramlás, és olykor kemény frissülések.

Szerencsére a Salona 38-asok nagyon stabilak második reffen. Így a csapatok most is szoros, kiélezett küzdelmet folytathatnak. Ketten, a kevésbé gyakorlottak persze lemaradnak kissé, de a többiek végig egymást hajtják. Bő két óra múlva érkeznek a célhoz és néhány percen belül be is futnak.

A győzelmet az utolsó 20-30 percben 20 csomó alá gyengülő szélben és a napok óta nem látott napsütésben Czap Zoltánék szerezték meg az Andorka csapat és a Gyenes Ákosék előtt. Tomai Balázsék negyediknek érkeztek, és ezzel kialakult a holtversenyes szoros állás az utolsó napra.

A természet még megajándékoz kétnapos viszontagságaink kárpótlásaként. Nem csak a nap süt ki, de csodálatosan erős szivárvány kerekedik fölénk, amelyik pontosan a kremiki bejáratból hasít fel, mutatva a célállomást. Ezt még megkoronázza egy különlegesen szép naplemete, erősen giccsbe hajlóan sárgásvöresre színezett felhőkkel. Valóságban azért egész elviselhető...

Ruji

Tomai Balázzsal bajnok a Q-Pharma csapat

Viszontagságos öt versenynap után hat futam alapján hirdethetettünk végeredményt Primostenben a tengeri bajnokságon

A 11. Magyar Tengeri Nagyhajós Bajnokságon az utolsó napra visszatért a napos, nyárias , könnyűszeles időjárás az Adriára. Primosten előtt két jó futammal pont kerülhetett a nyitott kérdésekre. A 2015. évi magyar tengeri bajnok a Q-Pharma, Szeverényi Márk csapata lett, akiknél olimpiai kvótát szerzett laseresünk, Tomai Balázs forgatta a kormányt.

A 11M OD magyar bajnok Czap Zoltán és a Körker csapatáé lett az ezüstérem, míg a bajnoki cím megvédésére érkezett DAK-nak idén Gyenese Ákos kormányzásával meg kellett elégedni a bronzéremmel.

Az előrejelzések alapján péntekre már csak gyenge, bizonytalan szelekre számíthattunk Primosten – Kremik környékén, de a hét közben eleget dühöngő Adria viszontagságainkat és erőfesztéseinket elismerve megbékélt hajósaival. Mintha csak csütörtök estefelé egész hetes magábafordult morgolódásából feleszmélve észrevette volna, hogy ja, hoppá itt emberek vannak!

A csütörtök esti napos, szivárványos fejsímogató egy óra után péntek reggel tízkor tiszta égbolt, és ugyan csak 6-8 csomóval, de egyenletesen fújó délkeleti szél várt minket a kikötő előtt. Így azonnal rajtoltathattuk az ötödik futamot a Hr. Mulo világítótornyot, és a környező, Primostenig koszorúzó szigeteket pályajelként használva.

A célbafutás után pedig ugyanitt, valamelyest egyszerűsített és rövidített pályán a hatodik futamra is sor kerülhetett.

Tomai Balázs és csapata az utolsó napon kétséget sem hagyott afelől, hogy őket illeti a 2015. évi magyar bajnoki cím. Kitűnő sebességgel, keveset hibázva vitorláztak az olykor 10 csomósra erősödő vagy éppen 5 csomósra gyengülő szélben, miközben a korábbi napok emlékeztetőjeként itt maradt döghullámok próbára tették a csapatok gyengeszeles hajóvezető képességeit.

A napi első futamban Gyenes Ákosék futottak be másodikként, Czapék harmadikként, miközben Tuss Miklós is megmutatta, hogy amint 2013-ban, úgy idén is pár nap alatt összeszedett csapatot formált az amúgy keveset versenyző vitorlázókból.

Az utolsó futamra minden nyitott maradt, még három csapat is reménykedhetett a váégső győzelemben. Ennek megfelelően fel is pörögtek az adrenalin adagolók.

Az első rajtpróbálkozásnál tömeges korai rajt miatt vissza kellett hívni a mezőnyt, és a következő rajt utolsó percében is már a vonalat nyalogatta minden egység. A Suttogó szél csapata volt a leghevesebb. Horváth Tamásék túl korán megindultak a vonal közepén, és ezzel korai rajtba vitték a győzelemre hajtó DAK gárdáját, akik hiába próbáltak visszaejteni a vonal mögé. A lelkesedés elragadta a Hatoscsatorna – Robtron hajóját, és Újvári Gáborék is túl korán indítottak. Ez a három hajó jól beazonosíthatóan és egyértelműen kinn volt, míg a többiek láthatóan a vonal mögött maradtak a rajtlövés pillanatáig. Így csak egyéni visszahívást rendeltünk el a rajthajón, amelyre viszont egyik hajó sem fordult vissza.

Mivel Czap Zoliék rossz taktikai döntéseket hozva lemaradtak, semmi sem veszélyeztette a Q-Pharma bajnoki címét. Gyenes Ákosék ugyan végig szorongatták a pályán Tomaiékat, de „Pufiék” magabiztosan vezettek mindvégig. A DAK a korai rajttal viszont az ezüstérmet is elvesztette, pontazonossággal Czapék mögé, a dobogó harmadik fokára szorultak.

Tuss Miklós jó szokása szerint – mármint ahogy kezdőkkel tenni szokta – minden futamon egyre előrébb célba érve most már másodikként futott be. Ahogy évtizedek óta a vitorlás pályákon megszokhattuk, most is ugyanazt a hatékony, csendes úriember harcost láthattuk 5 csomós vagy 35 csomós szélben egyaránt. Éppen csak közben 77 éves lett...

Akadt még örömteli sikerélmény. A bajnokságra egymásnak abszolút ismeretlenként összeállt Cuvée Sailing Team csapata is elért Bárdos Mihály kormányzásával ebben a futamban egy negyedik helyet, ami nekik olyan örömet okozott, mint másnak egy futamgyőzelem. Megérdemelték, mert különlegesen nehéz időjárási körülmények között küzdötték végig ezt a tengeri bajnokságot.

A parton akadt még némi izgalom. A DAK adott be óvást az előttük végzett hajók ellen, mert mindkét csapatból az utolsó nap előtt egy-egy fővel csökkent a legénység. Mivel ez a versenyrendezőség tudtával, írásos engedély alapján történt, a Denis Marinov vezette versenybíróság természetesen elutastotta az óvást.

A Magyar Vitorlás Szövetség elnökségének legutóbbi ülésén hozott döntése alapján 2016-ban a Magyar Tengeri Nagyhajós Bajnokság a magyar versenyrendszer teljes értékű részévé válik. A győzteseket eddig is magyar bajnoknak ismerték el, ám a jövő évtől az egyesületi pontversenybe is bekerül a fő tengeri verseny.

A határozat értelmében a Versenyszervező Bizottság és a negyedik éve a bajnokságot rendező Molnár Csaba vezette Sail-ing Kft. kidolgozza, pontosítja a versenyre vonatkozó előírásokat, amelyeket természetesen a társrendező Val Sibenik klubbal és a Horvát Vitorlás Szövetséggel is egyeztetni kell.

A következő 12. Magyar Tengeri Nagyhajós Bajnokságon 2016. október 8-15 között a kiindulási kikötő Biograd na Moru, a versenyre lefoglalt egységes charterflotta hajótípusa pedig Elan 350 lesz.

Akár már most lehet jelentkezni a rendező Sail-ing Kft-nél, mert a hajók száma korlátozott! 

Ruji

A versenyről 30 perces filmet készít a Top Média, ameélyet a október végén vetítenek majd a sportcsatornák. Az időpontokat közöljük.

Végeredmény

Támogatóink: