Telepi Pöffös Nádas Kupa az „alsóörsi Nádasban”

Száz lelkes, vitorlázni és versenyezni vágyó fiatal, balatoni nyár, trükkös szél, jó hangulat, sok-sok vitorlázás, színvonalas rendezés, gyönyörű környezet – ez jellemezte a Nádas Kupa Sorozat Balatoni Yacht Club által a hétvégén, Alsóörsön megrendezett versenyét.  

A Nádas Kupa kezdeményezés a tavalyi évben a Kereked VK ötlete alapján indult útjára annak érdekében, hogy lehetőséget biztosítson a kezdő vitorlázó ifjoncok versenykörülmények közötti fejlődésére, tapasztalat gyűjtésére. Az egyre kedveltebb sorozaton ezúttal az Optimist, Fröcsi Optimist, 420 és RS Feva hajóoasztályok versenyzői állhattak rajtvonalhoz. A tavalyi évben Telepi Pöffös néven elindított alsóörsi állomást a TVSK rendezte, a stafétát az idei évben a Balatoni Yacht Club vette át.

A verseny főrendezői tisztét Holló Dániel látta el, aki csapatával együtt arra törekedett, hogy színvonalas és szabályszerű vízi rendezést biztosítson a gyerekek számára.

Az öt futamra tervezett verseny mindkét napja a tervek szerint alakult, hiszen szombaton 3, vasárnap mindkét tervezett futamot sikerült megrendezni. A pénteken elvonuló vihar szerencsére nem hagyott szombatra veszélyes nyomokat, és bár erős és trükkös, többször elforgó szél jellemezte a napot, a kicsik is hősiesen bírták az északias hullámokat és hűvösebb időt. A vasárnap több napsütést, de kevesebb szelet hozott. A napi első futamot a leálló szél miatt rövidítéssel tudta a rendezőség befuttatni, a futam végére azonban a szél ismét felerősödött és gyönyörűen ki is tartott a második futam végéig.

Az Optimist kategóriában 68 versenyző nevezett, akiket a szokásoknak megfelelően tapasztalati szintjük szerint piros, fehér és zöld csoportba osztanak. A táboros és oktatási célokat szolgáló Fröcsi OP már a tavalyi évben bekerült a Nádas Kupa Sorozat hajóosztályai közé, hiszen így táborokból kijövő, kevés tapasztalattal rendelkező kis vitorlázók versenyzésére is lehetőség nyílik. Ezúttal 11 hajó nevezett Fröcsiben, igaz a szombati zordabb és szelesebb idő pár hajót a parton marasztalt, vasárnap azonban már teljes létszámban állt rajthoz a mezőny.

A 420-as osztályban kilenc, az RS Feva osztályban nyolc egység indult el a versenyen.

A parti események keretében szombaton a bpBARbq séfjei sütötték a hot dog és hamburger finomságokat a gyermekeknek, majd a már hagyományossá vált Nádas Kupa fánkok is előkerültek. A vacsora után tombola várta a versenyzőket, amin több tucat díj talált gazdára. Vasárnap a futamok után került sor a díjkiosztóra, amelyen számos különdíjat is kiosztottak.

A teljes beszámolót és a részletes eredményeket itt lehet nézni.

Támogatóink: