Tartják helyüket a magyar élversenyzők a világ legszűkebb elitjében

Továbbra is a közvetlen élmezőnyben tartózkodnak a vitorlázók aktuális világranglistáján a magyar versenyzők. A legelőkelőbb, 5. helyen a Laser Radialban versenyző Érdi Mári áll, míg a Gyapjas-testvérek kilenc helyet ugorva a 13. pozíciót foglalják el a 470-esek mezőnyében.

A világranglista aktuális állását 2019-ben először február 6-án tette közzé a World Sailing (WS), amibe már beleszámítanak a 2019-es Világkupa sorozat második állomásán, a floridai Miamiban futott forduló eredményei is. A miami világkupa versenyen két magyar egység - Érdi Mári, valamint a Gyapjas testvérek - vett részt.

A Laser Radial osztály 449 versenyzőt rangsoroló listáján Érdi Mári jelenleg az 5. helyen áll. Őt két korábbi (a belga Emma Plasschaert és a dán Anne-Marie Rindom), valamint a jelenlegi listavezető (a holland Marit Bouwmeester) előzi meg, közvetlenül előtte pedig az amerikai Paige Raliey áll. (Az amerikainak sokat számított, hogy Miamiban a legutóbbi Világkupa-fordulón második lett, míg Mári a 11.). A világranglista legutóbbi kiadása óta Railey került a magyar versenyző elé, a belga és a dán vitorlázók pedig helyet cseréltek.

Továbbra is rányomja a bélyegét az aktuális finn dinghy világbajnok Berecz Zsombor világranglistás helyezésére a tavaly év eleji szerencsétlen biciklis balesete, amelynek nyomán kéztörést szenvedett. Berecz akkor nagyjából a teljes versenyszezont kihagyta (csak a június második felében rendezett Kieler Wochén tért vissza a mezőnybe), így továbbra is kevés verseny alapján számolják világranglistás helyezését. Így a legutóbbi 41. pozícióból a 38-ra lépett előre (legjobb helyezése eddig a 10. volt). A 237 versenyzőt számláló listát továbbra is a holland Nicholas Heiner vezeti, őt követi a balatonföldvári világbajnok, aarhusi ezüstérmes svéd Max Salminen, majd a korábbi listavezető brazil Jorge Zarif. Érdekes, hogy a finneseknél is helyet cserélt a legutóbbi lista 2. és 3. helyezettje.

A legnagyobb ugrást Gyapjas Balázs és Gyapjas Zsombor könyvelhette el a legutóbbi, 2018. szeptember 17-i kiadás óta: akkor a 22. helyen szerepeltek. A jelenlegi ranglistán Gyapjasék már a 13. helyen állnak, azaz kilenc helyet javítottak, ez az eddigi legjobb pozíciójuk, azaz sokat hozott a legutóbbi Világkupa-fordulón Miamiban elért 5. helyezés, ami a felnőtt karrierjük eddigi legjobbja volt. A 169 hajót rangsoroló férfi 470-es világranglistát továbbra is az eddigi éllovas, az ausztrál Belcher-Ryan egység vezeti és a második helyen sincs változás, továbbra is a svéd Dahlberg-Bergström kettős áll ebben a pozícióban (ők korábban már voltak elsők is), őket viszont hat helyezést javítva az aarhusi bronzérmes, miami győző spanyol Xammar-Rodriguez hajó követi.

A férfi Laser Standard osztályban Vadnai Benjamin és Vadnai Jonatán egyaránt az első 40 között tartózkodik, s bár mindketten visszaestek (Benjamin egy, Jonatán öt helyezést) a legnépesebb, 618 vitorlázót számba vevő rangsorban, ez feltehetően csak annak tulajdonítható, hogy egyikőjük sem indult az idén januárban kezdődött miami Világkupa-fordulón. Benjamin a rangsor előző kiadása során a 20. (legjobb helyezése 17.), Jonatán pedig a 34. (eddigi legjobbja a 33.) helyen állt. A lista első három helyén tartózkodók mindegyike volt már éllovas pozícióban. A jelenlegi első az új-zélandi Sam Meech az előző listát is vezette, az őt követő ausztrál Tom Burton a harmadik helyről lépett előbbre, a harmadik német Philipp Buhl pedig pont Burton korábbi pozíciójába csúszott vissza, azaz ők is helyet cseréltek.

Az olimpiai osztályok világranglistáit a World Sailing különböző minősített versenyeinek eredményei alapján számolják a ranglistán való részvételt megelőző két éves időszakban. A világszervezet weboldalán évente 8-9 alkalommal - 2018-ban 5 alkalommal közölte - teszi közzé osztályonként, a rangsorolás dátumai és a rangsorszámítás módja ugyancsak megtalálható a World Sailing oldalán. A közepesen bonyolult számítás alapjául szolgáló versenyek közé a világ- és kontinensbajnokságok, Világkupa versenyek, kontinentális kupaversenyek, valamint más regatták – például egyes nemzeti bajnokságok, korosztályos világversenyek, nagy nemzetközi versenyek (például Trofeo Princesa Sofia, Kieler Woche) – tartoznak. A WS a világranglista aktuális állásának kiadásával egy időben közli, hogy a megelőző lista óta milyen versenyek eredményei számítanak a sorrend számításába.

Szöveg: Molnár Csaba / Magyar Vitorlás Szövetség

 Fotó: Cserta Gábor / Magyar Vitorlás Szövetség, Bernardí Bibiloni

Támogatóink: