Remek futamok a záró napon

VOLVO Youth Sailing ISAF Worlds 2010. Minden korábbi viszontagságért kárpótlást nyújtó kiváló vitorlázó időjárási viszonyok között, két záró futammal befejeződött az ISAF rendezésében, a Volvo szponzorálásával lebonyolított ifjúsági világbajnokság Isztambulban.

A kedvezőtlen időjárási viszonyok igencsak próbára tettél a verseny során a résztvevők idegeit. A gyenge, csíkos, forgolódó szélnek köszönhetően nehézkesen sikerült csak futamokat rendezni az első napokban. Gyakoriak voltak a többórás halasztások, ám az utolsó versenynap remek időjárása kárpótolhatta az indulókat. A 8-14 csomós víz felől fújó szélben két remek futammal zárult a július 8-17. között megrendezésre kerülő ifjúsági világbajnokság. Az utolsó nap a mi versenyzőinknek is remekül sikerült, Mátyás Viktor a laser radiál fiú mezőnyében két harmadik helyezéssel zárta a versenyt, mellyel előre lépett az összesített lista 17. helyezéséig az ötven főt számláló mezőnyben. Nem csupán Vitya remekelt ma, Péch Fanni és Héjj Eszter szintén mindkét futamon kitűnő teljesítményt nyújtott, s a 4. és a 9. helyen szelték át a célvonalat a 420-asok női mezőnyében, mellyel az előkelő 11. helyen végeztek az összesítés során. Fanniék végig stabilan a mezőny elejében vitorláztak mind a hét futam során, s az utolsó nap pedig különösképpen jól sikerült számukra. Fiú 420-as kettősünk, Földesi Péter és Borsos Dániel is adott okot az örömködésre, amikor is harmadikként fejezték be a futamot, ám sajnos a következőben csupán a mezőny közepén végeztek, így az összesített lista 20. helyezéséig jutottak. Talán Héjj Viki számára alakult a legkedvezőtlenebbül a regatta, aki nem igazán érezte otthonosan magát a nehéz, kiszámíthatatlan szélviszonyok között, s a 39. helyezést szerezte meg.
 
A fiú laser radiálosok versenyét az új-zélandi Thomas Saunders nyerte meg Keerati Bualong és Giovanni Coccoluto előtt, míg a lányok versenyében a holland Michelle Broekhuizen szerezte meg a világbajnoki címet a finn Heidi Tenkanen és Erika Reineke előtt. 420-as osztályban a fiúk mezőnyét végig a spanyol Jordi Xammar és társa Joan Herp uralták, akik 26 pontos előnnyel végeztek a második helyezett portugál Jao Villas Boas és Tomas Camelo előtt. A spanyol fiúk egyetlen futamon sem végeztek hetediknél rosszabb helyen, ami kieső futamuk is volt egyben. A bronzérmet a svájci Bachelin-Massard kettős szerezte meg, míg a lányok versenyének élén honfitársaik, Linda Fahrni-Maja Siegenthaler végeztek, akik az utolsó futamon győzték le nagy ellenfeleiket a francia Lemaitre-Retoranz duót. Harmadik helyen az osztrák Vadlau-Hanke kettős végzett, melynek kormányosa, Lara Vadlau pár hete a Byte hajóosztály Európa-bajnoki címét szerezte meg.
 
A 305 indulót felsorakoztató verseny az évad egyik legrangosabb eseménye volt az ifjúsági hajóosztályok számára.
 
További információ és a részletes eredmények megtalálhatóak a verseny honlapján:
 
E.B.