Raffica egytestű győzelem a Rund umon!

Király Zsolt és csapata a Raffica Liberával az egytestű hajók közül elsőként ért célba a Boden-tavi klasszikus tókerülő versenyen a 66. Rund umon.

A Raffica hajnali 2 óra 47 perckor az abszolút 6. helyen érkezett a lindaui célvonalra egy német és négy svájci többtestű mögött, vagyis 7 óra 17 perc alatt tették meg a körülbelül 100 kilométeres távot. A 2009-ben többtestűek előtt aratott abszolút, és a 2013-as és 2014-es egytestű elsőség után újra diadalmaskodott a fűzfői csapat! 
A jövő héten rajthoz állnak a Genfi-tavon a Bol d'Oron is, ahol már kétszer nyerték az egytestűek versenyét a Bol d'Vermeilt, 2012-ben és 2013-ban.

Az idén 66. alkalommal megrendezett Rund umon első helyen a német Orange Utan (SL33) ért célba a tavalyi Kékszalag-győztes svájci Safram előtt. Őket a Team Sonnenkönig, a Holy Smoke és az Immoset követte. Az egytestűek között a Raffica három és fél perccel előzte meg a német White Ladyt és két órányival a svájci Sonnenköniget.

A mellékletből pdf fájlban letölthető eredmény a reggel 8 óra 52 perces állapotot mutatja.

A verseny honlapja a Lindauer Segler Club oldalán (de sokat senki se várjon ettől az oldaltól...): https://www.lsc.de/rund-um-aktuelles/

Rund um den Bodensee

A Boden-tavi tókerülőt 1951 óta évente rendezi a Lindauer Segler Club. A verseny különlegessége, hogy a hajók nem reggel, hanem este fél nyolckor rajtolnak, így tulajdonképpen a 100 kilométeres távot javarészt éjszaka, sötétben teszi meg a mezőny.

A gyorsabb hajók a hosszabb Lindau-Romanshorn-Eichhorn-Überlingen-Lindau távot teszik meg, míg a lassabbak nem mennek Überlingen felé, hanem Eichhornnál fordulnak vissza Lindau felé.

A célvonal a Lindauer SC mólója és egy ahhoz egészen közel telepített bója között van, és rendezők a mólón lévő régi kis klubépületkéből figyelik a reflektorokkal jól megvilágított vonalat.

A Rund umot, amelyet Boden-tavi Kékszalagnak is neveznek 1984-ig klasszikus hajók nyerték, aztán kezdődött a Liberák nagy kora. A hozzánk került hajók közül a legsikeresebb ezen a versenyen a Principessa. Joshi Entner tulajdonában hét alkalommal nyert, és 2006-ban 4 óra 58 perc 55 másodperces rekordot futott. 2004-ben a Raffica győzött – Die BTV néven – Fritz Trippolt kormányzásával. Az volt egyébként az első alkalom a verseny történetében, hogy osztrák hajó diadalmaskodott. 1996-ban pedig az a Gerhard Müller győzött a Telebox Speedy-vel, aki vendégünk volt és harmadik lett a a 2009-es Kékszalagon másik Liberájával a Telebox Duéval.

2007-ben engedélyezték a többtestű hajók indulását, tehát a Liberák kora ott is leáldozott. Az egyetlen korlátozás, hogy a katamaránnak vagy trimaránnak 7,5 méternél hosszabb legyen a teste. 2008-ban 450 induló volt, és győzött a Holmatro nevű Extreme 40 katamarán a holland Johnny Hutchcroft kormányzásával. Új versenyidő csúcsot is felállított 4 óra 41 perc 37 másodperccel.

A Liberák dicsőségét 2009-ben még egyszer - talán utoljára - felidézte egy hajó. Nem kis örömünkre magyar Libera hajtotta végre a történelmi tettet. A Raffica csapata Király Zsolt kormányzásával a gyenge szélben katamaránokat is legyőzve diadalmaskodott. A százkilométeres távot 12 óra, 2 perc és 41 másodperc alatt teljesítették.

2010-ben megpróbálták megvédeni címüket, ám ez nem sikerült. Akkor már három katamarán végzett a dobogón. 2011-ben is indultak, ám éjszaka, erős szélben egy sötétből váratlanul előbukkanó hajó előli kitérés közben felborultak. Viszont 2013-ban és 2014-ben egyaránt ők vitorláztak a leggyorsabban egytestű hajóval a tókerülőn.

A Rund um népszerűsége egyenletes, bár itt is igyekeznek a rendezők érdekességekkel fenntartani az érdeklődést. 2008-ban például két America’s Cup hajó is rajthoz állt. A GBR 52 negyedik, a GER 72 az ötödik helyen végzett.

A versenynek nincs önálló honlapja, hanem a rendező egyesület a Lindauer Segler Club oldalán található: http://www.lsc.de/


Csatolt fájlok:

Támogatóink: