Principessa volt a leggyorsabb a rekordversenyen

Szombaton került sor a Magyar Vitorlás Szövetség által rendezett idei versenyek közül az utolsó regattára, a Félszigetkerülő Széchenyi István Emlékverseny BDO Nagydíjra. Rekordszámú nevezés érkezett, összesen több mint 252 csapat indult a szombaton 10-kor rajtoló versenyen, ezzel pedig megdőlt a tavalyi csúcs.

A versenyrendezők a túrafutam eredetileg kitűzött rajtvonalát áthelyezték egy, a balatonfüredi parthoz közeli vízterületen tartott rendezvény miatt. A csapatok a balatonfüredi rajttól a Tihanyi-szoroson át a sajkodi-öbölhöz vitorláztak, majd vissza a füredi célba. A versenyt az Kékszalagon kipórált Airmoniq nyomkövetési rendszerén lehet figyelni. 

Az időjárás kedvezően alakult. Körülbelül 10 csomós észak-északnyugati szélben kezdtek a hajók, majd ez a szélerősség maradt egy darabig. A verseny második felében kissé elnyugatiasodott a szél, nagyobb lukakkal fújt, kora délutánra 7-8 csomó körülire gyengült. A jó szélviszonyok miatt a teljes mezőny szintidőn belül teljesítette a távot, a hajók fele pedig már délután 1 óra előtt befutott. 

A célvonalon elsőként a Principessa (Oroszlán Péter kormányos, Kis-Kapin Karina, Baráth Gábor, Balogh Attila Zsombor, Mészely Botond, Kis-Kapin Károly, Nagy Csenge, Csüllög Zsolt, Tóth Elizabet Virág, Dr. Bogdán Gergely, Németh Péter, ifj. Bárdos Mihály, Almási Zsombor, Farkas Zoltán, Németh Dániel Péter, Takács Levente) haladt át 1 óra 48 perc vitorlázás után.

Hét perccel később - másodikként - a No1 (Király Zsolt kormányos, Osváth Márton, Mónus Gyula András, Dr. Dombrádi Krisztián, Molnár Attila, Galgóczy Tamás, Borsos Miklós, Sedlák Gábor, Dombrádi Zsófi, Fellegi Béla Zoltán, Vereczkey Rudolf, Ferencsin Imre) ért be a célba. A harmadikként - 1 óra 56 perces idővel - a Fantomasso (Majthényi Szabolcs kormányos, Gerlits Attila, Széll Péter, Pálffy András, Dr. Futó István) futott be. 

Holczhauser András, az idei utolsó MVSZ-es versenyt követően elmondta: "A szövetség nevében minden csapatnak köszöni az egész szezont és a mostani versenyt jellemző aktív részvételt. Egyúttal köszönetet mondott a BDO-nak a Félszigetkerülő versenynek nyújtott támogatásért. A jövőről szólva hozzátette: "Bízunk benne, hogy 2022-ben az új MVSZ-es telephelyen köszönthetjük vitorlástársakat." 

A Félszigetkerülő Széchenyi István Emlékverseny BDO Nagydíj díjkiosztója szombaton 18 órakor lesz a balatonfüredi Vitorlás téren.

A részletes eredményeket a verseny online hirdetőtábláján, itt lehet megnézni.

Fotó: Szántó Áron / Magyar Vitorlás Szövetség


Csatolt képek:

Lead Szöveg: A rekordszámú - több mint 250 - nevezővel - kedvező szélben megtartott Széchenyi István Félszigetkerülő BDO Nagydíjon az Oroszlány Péter kormányozta Principessa ért át először a célvonalon.

Támogatóink: