Paks Kupa: Négy jó futammal

A hét végén az Atomerőmű SE rendezésével, a Koloska Marina adott otthont a versenynek, ahol a már hagyományos Kalóz osztály mellett, a 470-esek részére is kiírásra került a verseny.

Sajnos a 470-es osztály nem élt a meghívással és a lehetőséggel. Az érdektelenségre jellemző, hogy nem nevezett 470-es egység a hétvégére.

Biztatóak voltak az időjárási előrejelzések a versenyre. Szombaton a 8-14 csomós ÉNY-i, majd NY-i szélben 4 futamot sikerült rendezni. Vasárnap, a kiírásban meghatározott limitidőig pályaversenyre alkalmas szél nem tudott kialakulni Balatonfüred előtti vízterületen, így 4 futam alapján hirdettek eredményt a rendezők. (Az eredményhirdetés alatt stabilizálódó friss D-i, egészen koraestig kényeztette a sportág kitartó szerelmeseit.)

A Kalóz osztály 20 hajója versengett egymással, a szombati nap végén 4 futam után az élen igen szorosan alakultak az eredmények az élen pontegyenlőség alakult ki.

Érdekesség, hogy a remek kezdés, valamint a két futamgyőzelm ellenére, a Szentpéteri – Hajdú páros a harmadik helyről várta a vasárnapi folytatást.

A folytatás elmaradt, a rendezők 4 futam alapján hirdettek eredményt. A versenyt a BYC. egysége, a Varjas Sándor – Horváth Áron nyerte, az egyenletes teljesítményt nyújtó Vízügy-es hajó, a Fluck Bence – Székely Gy. Szabolcs páros előtt, harmadik, a Szentpéteri Zsolt – Hajdú László (Vízügyi SC) páros lett), a legjobb hazai (paksi) páros, a Mayer Tivadar- Mayer Petra lett.

A házigazdák, az ASE vitorlás szakosztály és a Koloska Marina, a már megszokott remek vendéglátással növelte az esemény színvonalát.