Ötfutamos lett a Dolfin bajnokság

A Dolfin osztályban, vasárnap 5 futam után hirdettek Magyar Bajnokot.

4 napon át zajlott Balatonfüred előtti vízterületen a 2017. évi Dolfin Magyar Bajnokság.Az Atomerőmű SE rendezésében, a Koloska Marina adott otthont a rendezvénynek. A vendéglátók mindent megtettek annak érdekében, hogy a mezőny a vízen és a parton is egyaránt jól érezze magát, ha már az időjárás nem kényeztette a vitorlázókat.

A tervezett 9 futamból, 5 érvényes futamot sikerült teljesítenie a mezőnynek. A futamok döntő részét 6-13 kts közötti szélben teljesítették a résztvevő egységek. Mindkét versenynapon, amikor délutánonként vitorlázásra alkalmas szél alakult ki, a naplementéig tartó meccsekben, a dobogós helyekért szoros versenyek, nagy csaták voltak. A harmadik és negyedik, valamint az ötödik és hatodik helyeken folyamatosan változott az állás, és a végén is pontegyenlőség alakult ki az egységek között  
Az élen, Seres Péter kormányzásával hibapont nélkül és meggyőző fölénnyel végzett a SUPPY. A dobogó második és harmadik fokára is ASE egység állhatott, második a Száva György kormányozta ACCENTURE, harmadik a HUNGER Kovácsik László kormányzásával.
Hagi
Eredmények a mellékletben és a fotók között

Csatolt képek:

Támogatóink: