Most az Alsóörs Marina a célpont

Folytatódik a Kékszalag Roadshow, most hétvégén az Alsóörs Marina ad helyet az eseménynek. Minden kiderül, amit az 50. Kékszalag Erste Nagydíjról és a vitorlázásról tudni kell. 

A Magyar Vitorlás Szövetség által szervezett Kékszalag Roadshow újabb állomása az Alsóörs Marina, ahol most szombaton és vasárnap - tehát július 7-én és 8-án - lesz egy csomó program, ami mindenkinek érdekes lehet. Természetesen szó lesz az jubileumi 50. Kékszalag Nagydíjról vitorlázók adnak tanácsokat, ismertetik a tudnivalókat. Emellett a vízimentők is beszámolnak arról, hogyan teszik biztonságossá a versenyt.

Szintén érdekes lesz az az előadás, amely a Kékszalagot a katamaránok szempontjából mutatja be és emellett az utánpótlás-neveléssel foglalkozó Katamarán Suli feladatairól, eredményeiről is képet kaphatnak a vendégek. A klasszikus hajók versenyra való felkészítése is előkerül majd Alsóörsön, ahogy a vitorlázást a gyerekkkel megismertető GO BOATING nap is. (Az Alsóörs Marinában sorra kerülő programok részletes leírása a csatolt fájlban található.) 

A Kékszalag Roadshow célja, hogy mindenkivel megismertesse a vitorlázást és a jubileumi 50. Kékszalag Erste Nagydíjat mégpedig a szárazföldön. A Kékszalag Roadshow korábban már járt Balatonlellén, Keszthelyen és Balatonfüreden, Alsóörs pedig mos következik. A versenyszervezők egyik legfontosabb célja, hogy több mint 600 hajó induljon el a versenyen július 26-án reggel. Nagyon nagy hangsúlyt fektetnek a szervezeők a biztonságra is, erről szintén lé emelkedjen. Illetve kiemelt figyelmet szeretnének fordítani a hajósok és a verseny biztonságára.  A Kékszalag Roadshow-ról itt olvashat részletesen.

Ahogy a Kékszalag Roadshow többi állomásán, az Alsóörs Marinában is megnézhetik az látogatók a történetét. Bemutatkozik az 50. Kékszalag Erste Nagydíj fő támogatója, az Erste "Higgy magadban és légy ott az 50. Kékszalagon" című pályázata, ami azért érdekes, mert bárki jelentkezhet a versenyen elinduló 11 profi hajóra.  Az Alsóörs Marinában lehetőség lesz előnevezni a versenyre, ami könnyebbséget jelent az érintetteknek. Felvonulnak a rendezvényen az új Audi A6-os és A7-es modellekkel is, utóbbival egy rövid tesztvezetésre is lehetőség lesz. Arról nem beszélve, hogy a Kékszalag Roadshow állomásain regisztráló látógatók között kisorsolnak majd egy egész hétvégére szóló Audi A6-ossal való tesztvezetést. A Generali Biztosító jóvoltából lehetőség lesz a helyszínen hajóbiztosítást kötni, és a biztosításokról informálódni. Az Alsóörs Marina étterme rendhagyó dologgal készül: külön Kékszalag menüvel várja majd a szombaton és vasárnap érkezőket. 

Kékszalag Roadshow helyszínei és kikötői:

  • Július 7-8.  Alsóörs, Alsóörs Marina (szombat 12:00-21:00 / vasárnap 10:00-17:00)

    Alsóörsön a Balatoni Hajózási Zrt. szervezésében a Bahart Regatta is várja a hajósokat. A versenyek rendezését a Magyar Vitorlás Szövetség biztosítja. A sorozat pedig kiváló lehetőség azok számára is a Kékszalagra történő felkészüléshez, akik nem járnak gyakran versenyekre.

  • Július 14-15. – Balatonkenese, Balatonfői Yacht Club (szombat 12:00-21:00 / vasárnap 10:00-17:00)

A programokat és információkat folyamatosan frissítjük az egyes állomások Facebook-esemény oldalain

Az Erste Bank „Higgymagadban és legyél ott” pályázatáról pedig itt lehet többet megtudni: http://www.erstehiggymagadban.hu/

Várjuk szeretettel a Kékszalag Roadshow állomásain és július 26-án a rajtvonalon!

A június 30-i keszthelyi és a július 1-jei balatonfüredi részletes program a csatolt fájlban (docx) található.  

Fotók: Szántó Áron - Magyar Vitorlás Szövetség


Csatolt képek:

Támogatóink: