Nautic OB 2014

Pénteken délután ünnepélyes megnyitóval kezdetét vette a 2014. évi Nautic Országos Bajnokság. Az idén tízéves osztály tízedik önálló bajnokságát kezdte meg Balatonkenesén 22 egység részvételével.

A mezőnyt az idei évben immáron két hajóosztály adja, hiszen először indulnak közös bajnokságon a Nautic 311/330-asok és a „Sopi művek” új zászlóshajói, a Nau370-esek. Előbbi 15 egységgel képviselteti magát a bajnokságon, a 370-esek pedig teljes létszámban felsorakoztak a rajtvonalnál.

Az idén a 60. születésnapja miatt még inkább a reflektorfényben álló Soponyai Géza elégedetten nyilatkozott a résztvevők számáról: „Tavalyi évben még csak a „kis” Nauticok indultak a bajnokságon, szintén 15 egységgel, igaz akkor még Kurucz Sanyi és én is abban az osztályban versenyeztünk. Ma már mindketten 370-esekkel megyünk, de a 330-asok létszáma nem változott, ami örömteli, hiszen új belépőket köszönthetünk a bajnokságunkon.”

Az idei bajnokság június 27-től július 2-ig tart, a szervezők összesen 9 futam (2 túra és 7 pálya) megtartását tervezik. A hagyományoknak megfelelően a futamok sorát idén is a naplementében elrajtoló éjszakai túraverseny nyitotta, ahol a versenyzőknek a Balatonkenese – Siófok – Balatonfüred – Balatonkenese távot kellett teljesíteni. A rajt mindkét osztály részére rendben lezajlott, de a 2-3 csomós nyugati irányú szél nem ígért nagy rohanást. 370-esek között a Sleepwalker vette elsőként a siófoki bóját fél tíz előtt pár perccel. Némi frissülés segítette a mezőny dolgát, várható volt, hogy ha ez kitart, a mezőny eleje hajnali 1 és 2 óra körül visszaérkezhet – Füred érintése után - Kenesére.

A mezőny leggyorsabbja az éjszakai futamon Temesfői Zénó és a Sleepwalker volt, ők kevéssel 1 óra 43 perc után értek célba a Fürednél még vezető Magnum és a Bernula János kormányozta Evolution előtt.

Az első napot a 311/330-as osztályban a 3 óra 33-kor befutó, Borsos Ernő kormányozta Mahi-Mahi nyerte Török Zoltán Fantomja és az Oxygen (Király László) előtt.

A legkitartóbb egység címét az első napon a Szent Ágota nyerte, akik utolsó percekig próbálkoztak a hajnali fél hatos limitidőn belül célba érni, ám végül feladni kényszerültek az első futamot.

A versenyzőknek túl sok idejük nem marad a pihenésre, szombaton délelőtt egy újabb túrafutammal folytatódik a bajnokság Balatonkenese – Alsóörs – Siófok – Balatonkenese között kijelölt pályán. A Sopi 60 névre keresztelt futamon a Nauticok mellett bárki, bármilyen hajóval elindulhat, akik ismerik, kedvelik Soponyai Gézát, vagy csak egy kellemes hangulatú baráti vitorlázásra vágynak. Az első két nap kemény megpróbáltatásait az esti vacsora után egy meglepetésekkel teli, várhatóan fergeteges bulin vitathatják meg egymással a versenyzők. Nagyon kiengedni azért nem lehet, vasárnaptól jönnek a pályafutamok. 

Összesen 38 hajó rajtolt el a Nautic Országos Bajnokság második futamán, amely nem csak a bajnokság második futama volt, hanem egyben egy rendhagyó nyílt túrafutam is, amelyen bárki, bármilyen hajóval elindulhatott, Soponyai Géza tiszteletére.

A bajnokság résztvevőinek sok ideje nem maradt a pihenésre, hiszen a legtöbb egység a hajnali órákban teljesítette csak a pénteki éjszakai túrafutamot. Voltak olyanok, akiknek alig 3-4 óra alvás jutott, mielőtt megszólalt volna a szombati túraverseny első figyelmeztető jelzése.

A nyílt túrafutamon a bajnokság főszereplői mellett 16 „külsős” egység is rajthoz állt, akik a Sopi60 elnevezésű túrafutam keretein belül teljesítette a Balatonkenese- Alsóörs – Siófok – Balatonkenese pályát.

A péntek éjszakával ellentétben szombaton már nem lehetett panasz a szélre, a rajnál 2-3 csomós erősségű déli szél a futam során 5-6 csomósra frissült és végig kitartott, így nem kellett attól tartani, hogy lesz egység amely nem tudja limitidőn belül befejezni a futamot.

Nau 330/311-es osztályban Jánoky László és a Fanatic ért először célba, megelőzve a szombat hajnali első Mahi-Mahit (Borsos Ernő) és Böjte Richárd Kicsimjét. Összetettben továbbra is őrzi vezető helyét a Mahi-Mahi a Fanatic és szombaton negyedik helyen befutó Fantom előtt.

370-eseknél is igazán élvezetes és izgalmas futam alakult ki, amelyet ezúttal az Evolution zárt az élen.

Nagyon jól éreztük magunkat a versenyen, ami nagyon izgalmasan alakult számunkra. Egy közepesen sikerült rajt után Alsóörsnél még a harmadik helyen fordultunk, de taktikusaink döntésének köszönhetően, néhány jó döntéssel Siófoknál már elsőként vettük a bóját, innentől csak a pozíciónk megtartására kellett figyelnünk. Csapatom valamennyi tagjával szinte gyerekkorunk óta barátok vagyunk, a hajóval pedig ez a negyedik teljes szezonunk. Bízom benne, hogy a csapat közötti összhang és a hajóval szerzett tapasztalatainkat a pályafutamok során is kamatoztatni tudjuk” – értékelt a verseny után ifj. Bernula János, az Evolution kormányosa.

Kiegyensúlyozott teljesítményt nyújt eddig Kurucz Sándor és a Magnum, az első futamhoz hasonlóan a szombati versenyt is a második helyen zárták. A dobogó legalsó fokára a legújabb 370-es, a Soponyai Géza kormányozta Infiniti Q50 futott be.

Köszönhetően szombati remek teljesítményének, az Evolution átvette az összetettben is a vezetést, pontazonossággal a Magnummal. A folytatást az Infiniti várja a harmadik helyről.

A két túrafutam után este végre az ünneplésé volt a főszerep, gálavacsora keretében köszöntötték az ünnepelt Soponyai Gézát. Az „osztálytársak” köszöntése mellett az eseményen rövid köszöntőt mondott dr. Kollár Lajos, a Magyar Vitorlás Szövetség elnöke is, valamint Litkey Farkas tizenegyszeres Kékszalag-győztes, világbajnok vitorlázó is, akiket a szakmai kapcsolat mellett természetesen régi barátság is fűz Sopihoz. A vacsorát követően megnyitott a Nau Party Sátor is, ahol késő éjszakáig ünnepelhetett a mezőny.

Ezzel a túrafutamok véget értek az idei bajnokságon, vasárnaptól a pályafutamoké a főszerep.

A Nautic Országos Bajnokság harmadik, vasárnapi napján már a pályaversenyek következtek. Délelőtt ugyan még halasztani kellett a teljes szélhiány miatt, a délutánra megérkező déli szél viszont már több csapatot is megtréfált.

A versenynap délelőttjét a mezőny még a parton töltötte a szélre várva, ami végül a kora délutáni órákra megérkezett, olykor kicsit hevesebben is, mint amire a legtöbb csapat vágyott volna. Az olykor 6-16 csomó közötti befújásokkal tarkított 8-10 csomós déli szélben nagyon látványos és változatos három futamot sikerült megrendezni up&down pályán, így kicsit jobban körvonalazhatók az erőviszonyok.

A Nau 331-310-es osztályban „befagyott” az élboly, a vasárnapi futamokon a listavezető trió tagjai sajátították ki maguknak az első három helyet, így a nap végére jelentős lépéselőnybe kerültek a mezőny többi tagjával szemben. Bár még bőven vannak hátra futamok, az szinte már most borítékolható, hogy az osztály győztese a Mahi-Mahi, Fanatic, Fantom hármasból fog kikerülni.

Az erős szél nem csak izgalmas csatákat hozott, de több csapatnak kellemetlen perceket is okozott. Kijutott a problémából az összetett 6. helyén álló Bettus csapatának is, akik ettől függetlenül cseppet sem volt elkenődve.

„A mai napon nagyon sok problémával kellett szembenéznünk, kijutott a haváriából bőven. Emiatt nem tudtunk úgy menni, mint amire képesek vagyunk és ahogy szerettünk volna. A problémák ellenére mi szeretjük az erős szeles versenyeket.” – összegzett Kiss-Bálint Zsolt, a Bettus kormányosa. Egységük az összetettben a Don Rosé csapatával küzd fej-fej mellett, akik már más állásponton vannak a szelet illetően.

„Nagyon jó szelünk volt ma, bár egy kicsit erősebb volt a kelleténél. Reméljük, holnap egy kicsit gyengébb szélben versenyezhetünk majd” – bizakodott Dr. Molnár Barna a Don Rosé csapatának tagja.

A Nau370-eseknél fokozatosan javuló helyezéseinek köszönhetően visszavette a vezetést Temesfői Zénó és a Sleepwalker, és két pont előnnyel várják a folytatást az Evolution (ifj. Bernula János) előtt. Az összetett lista harmadik helyén jelenleg a Magnum áll, akik pechjükre az utolsó futamot technikai problémák miatt feladni kényszerültek.

A bajnokság programja hétfőn folytatódik.

A Nautic Országos Bajnokság negyedik napján rendkívül erős szélre, jelentős lehűlésre ébredt a mezőny Balatonkenesén, így a rendezőség a halasztás mellett döntött. - 

Dél körül a legnagyobb kérdés már az volt, hogy egyáltalán sikerül-e a hétfői napon legalább egy futamot rendezni, de a kora délutáni órákban a rendezőség vízre vitte a mezőnyt.

„A mai nap parti halasztással indult, miután egy front miatt igen erős, 25-30 csomós szél fújt, ami nem volt alkalmas arra, hogy futamot rendezzünk. Folyamatosan figyeltük az előrejelzéseket, többször kimentünk szélerősséget mérni, majd délutánra elvonult a front és a szél is 12-14 csomóig csendesedett. Kicsit bonyolította a helyzetet, hogy a szél a rajteljárás alatt elfordult, így kénytelenek voltunk módosítani a pályán és újrakezdeni a procedúrát.” – mondta a verseny után Dávid Júlia a verseny rendezője.

A negyedik napra kicsit megfogyatkozott a mezőny és mindkét Nautic osztályból távol maradt egy-egy egység. A 330-311-eseknél a Szent Ágota, a 370-eseknél a Revolution volt a hiányzó.

A futam második körére 20-21 csomóra frissült a szél, így nagyon pörgős és izgalmas futamot sikerült megrendezni. A 330-asok között szoros befutó alakult ki a Fantom, Fanatic és Mahi-Mahi között, ám a 11-es szabály megsértése miatt a Fantom eredményét később érvénytelenítették. Így a Fanatic, Mahi-Mahi, Oxygen sorrend alakult ki, a Fantom pedig 4 pontos hátrányba került az egyaránt 8 ponttal álló Fanatic és Mahi-Mahi egységeivel szemben.

370-esek között újabb futamgyőzelmet zsebelt be ifj. Bernula János és az Evolution, amivel összetettben is átvette a vezetést a napot negyedik helyen záró Sleepwalkertől. Második helyen futott be Soponyai Géza az Infinitivel, megelőzve a rendkívül kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtó Magnumot. Az állás ebben az osztályban nagyon szoros, mindössze 2 pont választja el egymástól az első és negyedik helyezett csapatokat.

A tervek szerint a bajnokság keddi napján három futamra kerül sor és így délutánra eldől mindkét osztály bajnoki címének a sorsa.

Kilenc futammal ért véget a 2014. évi, jubileumi, tízedik Nautic Országos Bajnokság. Míg a 330-311-es osztályban már az utolsó futam előtt eldőlt a cím sorsa, a 370-eseknél a legutolsó pillanatig nyitott volt a bajnoki cím kérdése.

2014. június 27 és július 2 között az elmúlt évek hagyományainak megfelelően ezúttal is a Kenese Marina Port látta vendégül a Nautic osztály 22 egységet számláló mezőnyét. A 15 „kicsi” Nautic 330-311-es mellett a komplett 370-es osztály is jelen volt, akik idén első bajnokságukat rendezhették meg.

Az Infiniti Nautic Fesztiválra keresztelt esemény beváltotta a szervezők reményeit, hiszen valóban egy bajnoksághoz méltó, színvonalas és változatos programot sikerült összeállítani öt napon keresztül.

A bajnokság programja a péntek esti túrafutammal kezdődött, majd sok időt nem hagyva a pihenésre, szombaton reggel már a Sopi60 elnevezésű túraverseny vette kezdetét.

Vasárnaptól következtek a pályaversenyek, amelyekből hetet kellett a mezőnynek teljesítenie. Bár vasárnap és hétfőn is halasztással indult a nap, a versenyrendezőség jó döntéseinek köszönhetően végül sikerült az összes futamot lebonyolítani.

A 330-311-es osztályban már a vasárnapi futamok alatt látni lehetett, hogy három hajó kiemelkedik a mezőnyből, a Mahi-Mahi, Fantom és Fanatic trió rendre kisajátította magának a futamok első három helyét.

A 370-esek mezőnyében az első futamokat követően a Sleepwalker és az Evolution párbajára lehetett számítani, de a rendkívül kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtó Magnumot és az alig pár hete vízen lévő Infiniti Q50-et sem volt szabad leírni.

A keddi napra a 330-osknál gyakorlatilag kettőre csökkent a bajnokaspiránsok száma, miután Török Zoltán Fantomját kizárták a hatodik futamból, a 370-es osztályban pedig továbbra is négy csapat hajtott a végső győzelemre. A Mahi-Mahi nem hagyta a véletlenre a döntést egy első és egy második hellyel már a 9. futam előtt bebiztosította a címét, így az utolsó futamra már ki sem kellett állnia Borsos Ernő csapatának.

Nem úgy a Run mezőnyében, ahol az utolsó centiig kiélezett küzdelem folyt a Sleepwalker és az Evolution között. Az utolsó futamot Temesfői Zénó Sleepwalker húzta be, így pontazonossággal megnyerte az osztály első bajnoki címét, az Evolution és a Magnum előtt.

„Három futamot tudtunk ma megrendezni, nagyon kellemes északi, észak-nyugati, 5-9 csomós szélben. Komoly izgalmakra volt kilátás, hiszen a hetedik futamot megelőzően még egyik osztályban sem dőlt el a cím sorsa. A Mahi-Mahi aztán remek vitorlázással már a kilencedik futam eredményétől függetlenül megnyerte a címet, de a Run osztályban még az utolsó futam is komoly izgalmakat tartogatott a befutó pillanatáig. Sportszerű és izgalmas bajnokságot futottak a hajók, szerencsére jó szelünk is volt, így a versenyzők többféle szélben is próbára tehették magukat a hétvége során.” – összegezte a hétfői nap és a hétvége eseményeit a verseny rendezője, Dávid Júlia.

Szintén elégedetten nyilatkozott Szendrői Dávid, a Nautic osztály titkára is: „Könnyű a helyzetem, mert egy „kicsit bent is vagyok kint is vagyok”, hiszen Sopival immáron 10 éve visszük az osztály dolgait előre, és a bajnokságot most is láthattam belülről is, versenyzőként. Azt kell mondanom, hogy a tízedik bajnokság méltóképpen meg lett ünnepelve. A vízi rendezés színvonalára immáron ötödik éve garanciát jelent a KMPVSE csapata, és idén az Infinitinek köszönhetően a parti rendezés is kifogástalan lett. Minden estére készültünk programokkal, ami csak tovább erősítette az osztály családias jellegét. Ki kell emelnem a csapat sportszerű küzdelmét is, hiszen 22 hajós mezőnyben, 9 futam alatt mindössze 3 óvás érkezett a rendezőséghez. Nagyon örülök, hogy idén is sikerült ilyen szép számú hajóval bajnokságot rendeznünk.”

Az osztály többségének nem sok ideje marad a pihenésre: hétvégén a Fehér Szalagon, jövő héten a Kékszalagon állnak majd többen rajthoz. A háttérben eközben Sopi műhelyében is lázas munka folyik, remélhetően jövőre a 370-es osztályban is több egység száll majd harcba a bajnoki címért.

Végeredmények