Nagyhajós Bajnokság II.

C pálya eredmények

A-B pálya eredmények

Részletes, napi szintű beszámolók

 

  1. augusztus 18. kedd

 

Két területen, Balatonfüred előtt az A és a B, míg Csopak magasságában a C pályán zajlik a Nagyhajós Országos Bajnokság második fordulója. Az első napon a füredi pályákon sajnos csak egy, míg a csopaki vízterületen két futamra is sor került. 

 

Az eredeti kiíráshoz képest csak délután négy óra magasságában tudták elrajtoltatni a futamokat, 3-4-es erősségű, északi-, észak-nyugati szélben. A B pályán a 33-as osztályban a Westport X-35-ös szépen és tisztán vezette végig a futamot, de korai rajt miatt nem értékelték az eredményét. A Scholz Imre kormányozta NJL nyerte meg így a futamot, mögötte az a Sabrata lett a második, amelyre Joó Kálmán meghívta Litkey Farkast és legénységét a bajnokságra. Érdekesség, hogy a kilencszeres Kékszalag győztes unokatestvére, Litkey Árpád is a 33-as osztályban indult, és az ötödik helyet érte az Admiral X hajóval, pedig havariával, elszakadt spinnakerrel jöttek ki a partra a befutó után. 

 

A Reginaknál a tavalyi bajnok Avanti nem kezdett jól, az első futamban csak a nyolcadik helyet szerezte meg, az élen Holchause András végzett.

 

A C pályán két futamra is sor került a bajnokság első napján. Nagyon jó versenyeket, folyamatos keresztbe veréseket produkáltak a versenyzők. Erős, 19 résztvevős mezőny jött össze a 8 méteres OD osztályban, ahol az olimpikon Czégai Péter, valamint Goszleth Marcell és Hajdú Balázs is versenyez a címvédő Fináczy Péter ellen. Ugyancsak örömteli versenyzést nyújtottak a Scholtz 22-esek, ahol 14 hajó jött össze a bajnokságra, és a sudár regattáknál is 21 hajó állt rajthoz. Sajnálatos módon a hátszél kapunál ennek a hajóosztálynak voltak a legnagyobb nehézségei, amit több ütközéssel is tetéztek a sudarasok.

 

A verseny előtt a futamra menet történt egy igen szomorú, egyáltalán nem sportszerű esemény a C pálya közelében. Az egyik Scholtz 22-es a pályára tartott, amikor összeütközött egy "amatőr" hajóval. Az ütközés következtében a túra hajó fedélzetéről két felnőtt és egy gyermek a vízbe esett - mentőmellény nélkül. A „tettes” azonban nem állt meg segíteni a bajba jutottakon... A segítséget a Sponzor wanted legénysége biztosította, akik látták az eseményt és siettek menteni, amennyire csak bírtak. Így történt, hogy az Irígy hónaljmirigyes fiúk mentettek ki a vízből egy család beesett tagjait, míg a Sponzor wanted kormányosa a bajba jutott hajót  vezette ki a szövetségi telepre.

 

Reméljük a Nagyhajós Bajnokság további futamain nem kerül sor hasonló esetre, és mindhárom pályán az első naphoz hasonló izgalmas versenyeket vívnak majd egymással a résztvevők. 

 

 

 

  1. augusztus 19. szerda

 

A Nagyhajós Bajnokság II. második napján az A és B pályán 1-1, a C pályán Csopaknál pedig három futamot tudtak megrendezni.

 

A füredi pályákon a versenyzők délelőtt kimentek a vízre, de aztán parton halasztást rendelt el a rendezőség. A fokozatosan élénkülő dél-nyugati szélben aztán délután fél ötkor sikerült egy futamot megrendezni. Az A pályán továbbra is a papírforma szerint folytatódott a verseny, mindkét hajóosztályban a keddi győztes hajó bizonyult ismét a legjobbnak. A Sudár Sportban az Udvarló, míg a Yardstick III-ban a Skorpió győzött, így ők vezetik a bajnokságot az osztályukban.

 

A B pályán a 33-asok rendkívül izgalmas futamon vannak túl. Ez első bójához a Sabrata és Litkey Farkasék értek fel, de nagyon szoros volt a kerülő. A hátszél után a lenti bóját már szinte egyszerre vette öt hajó. Az elején még frissebb, 7-10 csomós szél fújt, a végére azonban 5 csomóra csökkent. A második kreuzban az NJL egy nagyobb génuára váltott és azzal ellépett a mezőnytől. A többi helyezésért igazán nagy küzdelem alakult ki az élmezőny többi hajója között, a befutónál az első hat csapat szinte egyszerre érkezett a célvonalra.

 

A C pályán három futamra került sor, egyet még délelőtt, kettőt pedig délután, dél-nyugati, kettes-hármas szélben rendeztek meg, mindhárom futamban küzdelmes versenyzés alakult ki a résztvevők között. A 8mOD osztályban nagyon elhúzott a többiektől a szerdai két győzelmével Goszleth Marcell a Zergével. A kormányos szerint a reggeli szél még trükkösebb volt, és az élmezőny is egészen együtt haladt. „A mai nap alapján úgy látszik, hogy elég fölényesen nyertünk, de nagyon kemények az ellenfelek, és nem szabad lebecsülni őket. Még kemény küzdelmek várhatóak.” – mondta Marcell.

 

A Scholtz22-eseknél a Bocs fedélzetén mindössze ketten versenyeznek, pedig ez a hajó minimum 3-4 főt igényel. Ludwig Richard és Miskei Anita azonban nagyon ügyesen viszi a hajót, látványosan és szépen vitorlázik, jelenleg a harmadik helyen áll. Az osztályban egyébként nagy fölénnyel vezet a Bilfinger Berger, négy futamgyőzelmével már hat pontos előnyre tett szert a második helyezett Warker és Litkey Benedek előtt. „Ötödik éve vitorlázunk már együtt ugyanazzal a csapattal, így szerintem sokat számít a rutin. Általában jók a manővereink, jól fordulunk, jól halzolunk. Persze szerencsénk is volt a széllel, remélem a verseny további napján is hasonló eredményeket tudunk majd elérni.” – mondta Belle Örs, a Bilfinger Berger kormányosa a befutó után.

 

 

 

  1. augusztus 20. csütörtök

 

Augusztus 20-án az időjárásnak hála minden pályán az eredetileg megadott 10 órás időpontban tudtak kezdeni a rendezők. Az "A" pályán csak két futamot rendeztek meg, míg a "B" és a "C" pályán három futamra is sor került a Nagyhajós Bajnokság II. harmadik napján.

 

Az "A" pályán a Sudár Sport osztályban mindkét futamot a Bona nyerte, a Yardstick III-ban pedig a Zorko, egyelőre mindketten a második helyen várják a folytatást.

 

A "B" pályán a 33-asoknál az éles, ember-ember elleni küzdelem folytatódott a dobogóért. Litkey Farkas és a Sabrata, valamint ifj. Scholtz Imre és az NJL a verseny nagy részében egymásra figyelt, így előkerült a nevető harmadikként a Westport. Csütörtökön kétszer is ő vitte haza az első helyet, így 1 pontra közelítette meg a Sabratat. A feszült hangulatra jellemző, hogy ezen a pályán is, - ahogy a csopakin is - óvásokkal is kénytelen volt foglalkozni a zsűri. A Regina osztályban Litkey Botond kormányozta Patrónus is megcsillogtatta hátszeles képességeit, illetve már a Rubin Hód is nyert egy futamot. Ő az utolsó ötven méteren tréfálta meg a hátszélvitorla felhúzásával az összetettben vezető Holchauser Andrást.

 

A "C” pályán három futam volt, ám az elsőt félreérthető pályamódosítás miatt a délutáni óvások után törölték. A forró kánikula ellenére nagyon jó keleti szélben zajlottak a versenyek. A 8mOD osztályban mindhárom futamot Goszleth Marcell és a Zerge nyerte, ezzel már meg is szerezték a bajnoki címet. A további két helyre még sokan pályáznak, ugyanis a No name Czégai Péterrel, a Raiffeisen Pfenningberger Andrással, a Déli szél Fináczy Péterrel, és a Weight Gyenes Ákossal is 1-1 pontra áll egymástól a következő négy pozícióban.

 

A Scholtz-22-eseknél Belle Örs és legénysége már behozhatatlan előnyre tett szert, így megszerezte a bajnoki címet. A Warker (Litkey Benedek), a Bocs (Ludvig Richárd), valamint a Fly (Schulek Csaba) között még nagy küzdelem várható a dobogós helyekért. A Sudár Regatta osztályban Gömbös Lóránd a Josephine-nel mindhárom futamot megnyerte, ezzel a harmadik helyről az élre ugrott.

 

 

  1. augusztus 21. péntek

 

Kezdetben versenyzésre alkalmas, kellemes 2-3-as, majd egyre gyengülő szélben került sor a futamokra a Nagyhajós Bajnokság II. pénteki napján.

 

Az A pályán egyetlen futamot tudtak megrendezni, majd a rendező parton halasztást rendelt el, a hajók pedig már nem jöttek ki délután a kikötőből. A futamot a Sudár Sportban az Udvarló, a Yardstick III-ban a Zorko nyerte, de még egyik hajónak sem olyan nagy az előnye, hogy tét nélkül versenyezzen szombaton.

 

A B pályán kiélezett küzdelem folyt a 33-asoknál, és még mindig nincs vége a bajnokságnak. A két megrendezett futam közül az elsőt a Westport, a másodikat a Sabrata nyerte meg, de mindkét alkalommal nagyon kis különbségek voltak a befutónál az élmezőny hajói között. Az első helyen Litkey Farkasék csak egy ponttal vezetnek az NJL előtt, de még a Westport is esélyes lehet a győzelemre. A Yardstick II-ben mindkét futamot az Aquarius nyerte meg, ezzel holtversenyben feljött a második helyre.

 

A C pályán a 8mOD osztály résztvevői először a csütörtökön törölt futamot futották újra, amelyben nagyon hasonló eredmények születtek az elsőhöz képest. Ezt a futamot Goszleth Marcell nyerte meg a Zergével, és mivel már biztosan bajnok, a második, gyenge szélben megtartott futamon már nem állt rajthoz. A további dobogós helyekért nagy küzdelem lesz szombaton a Raiffeisen, a Weight és a Déli szél között. Scholtz 22-ben a leálló szél miatt csak egy futamot rendeztek, amelyet a már egyébként is bajnok Belle Örs nyert meg a Bilfinger Bergerrel. A Sudár Regatták két futamot teljesítettek, és mivel mindkettőt Gömbös Lóránd nyerte meg a Josephinnel, már magabiztos előnnyel áll az első helyen.

 

 

 

  1. augusztus 22. szombat

 

Véget ért a Nagyhajós Országos Bajnokság második fordulója, amelyen még az utolsó napon is nagy küzdelem folyt egyes osztályokban a bajnoki címért.

 

Az A pályán nem történt változás az élen a pénteki eredményekhez képest, a Sudár Regattában az Udvarló, míg a Yardstick III-ban pedig a Skorpió bizonyult a legjobbnak. Itt, valamint a B pályán is két futamot tudtak megrendezni, az első egy óra halasztással, 11 órakor rajtoltatták el. A reggeli totális szélcsend aztán szerencsére 10-15 csomós szélbe fordult át, és a második futamra is kitartott stabil 8-10 csomós erősséggel.

 

Izgalmas két futamot vívtak egymással a 33-asok, ahol még hárman is esélyesek voltak a bajnoki címre. Mindkét futamon a Westport lett az első, ezzel megnyerte a bajnokságot, pedig az utolsó futam előtt még a harmadik helyen állt. Ignácz Károly elmondása szerint utána derült ki, hogy a második kiejtőn ki hány pontot ejt ki, és így végül két ponttal a Westport lett a bajnok. „Nagyon jó versenyt vívtunk hárman, és szerencsénkre nem taktikus szél fújt, hanem inkább olyan, amelynél a sebesség és a csapatmunka számít. Ennek az X-35-ösnek egészen jó a sebessége, főleg hátszélben, és arra hajtottunk, hogy ezt ki is tudjuk használni. Jól egyben volt minden, a csapat is, és szerencsénk is volt.” – mondta Ignácz Károly kormányos. A második helyen az NJL, a harmadikon 1 ponttal lemaradva a Sabrata végzett. A Yardstick II-ben a Dolce Vita nyerte meg a bajnokságot, a Regina osztályban pedig hat futamgyőzelemmel az Amitié.

 

A C pályán szombaton csak egy futamot tudtak megrendezni, ezt Fináczy Péter és a Déli szél nyerte meg, ezzel a negyedikről a harmadik helyre lépett elő. A Scholtz 22-ben Belle Örs az összes futamot megnyerte, de a harmadik, negyedik és az ötödik helyért még nagy küzdelmet folytatott a Bocs, a Fly és a Hiszti, mivel csak 1-1 pont volt közöttük a különbség. Az utolsó futam eredményei azonban nem tettek igazságot, mivel éppen olyan helyezéseket értek el, hogy mindhárman azonos pontszámmal végeztek a bajnokságban. A második a Warker lett.  

Támogatóink: