Nagyhajós Bajnokság: íme a pénteki menü

Folytatódik a Nagyhajós Bajnokság: péntekre mind a négy pályán 3 futamot tervez a versenyrendezőség. Kora este pedig csapatfotózás lesz.

Csütörtökön az eredeti menetrendnek megfelelően a Nagyhajós  Bajnokság mind a négy pályáján sikerült megrendezni a kitűzött 3 futamot a versenyen szereplő összesen 13 hajóosztály több mint 100 egységének. Pénteken folytatódik a bajnokság, a tervek szerint - csütörtökhöz hasonlóan - mind a négy pályán 10-kor lesz az első rajt és 3-3 futam lesz. (A csütörtöki versenynapról szóló összefoglaló itt olvasható.) Pénteken 9 óra előtt 8-9 csomós, keleti-északkeleti szél fújt Balatonfüred térségében.

Milyen idő várható?

A Met.hu (Országos Meteorológiai Szolgálat) előrejelzése szerint a Balaton térségében eleinte gyenge, mérsékelt (5-25 km/h) keleties (ÉK, K, DK) szél a délelőtt folyamán délkeleti irányból kissé megélénkülhet (~30 km/h). Déltől egyre inkább változó irányúvá válik a légmozgás, majd a délután második felében egyre többfelé északnyugati irányba fordul. A szél zápor, zivatar környezetében átmenetileg megerősödhet (40-55 km/h), zivatarral viharossá (65-70 km/h) is fokozódhat. Változóan felhős időre van kilátás, a kora délutáni órákban lehet számítani több napsütésre. A délután második felében nyugat, északnyugat felől erősebben megnövekszik a gomolyfelhőzet. A reggeli órákban helyenként egy-egy zápor kialakulhat, majd átmeneti csapadékszünet után késő délutántól záporok, zivatarok érhetik el a tavakat. A legmagasabb nappali  hőmérséklet 31 fok körül alakul. Késő este 22, 23 fok valószínű.

Hagyományteremtő fotózás zászlókkal

A futamok után a Nagyhajós BAjnokságot szervező Magyar Vitorlás Szövetség (MVSz) most első alkalommal, egyben hagyományteremtő jelleggel csapatfotózásra  invitálja a versenyen szereplő hajóosztályok tagjait.  

Az MVSz szeretne minden hajóosztályról egy-egy csapatfotót készíteni emlékként: a fotózásra minden érintettet vár a szövetség pénteken 18 és 19 óra között a "Szövi" kikötőben. Minden hajóosztály számára egy saját feliratos zászlót is készíttetett az MVSz, a zászlókat pedig a fotózás után megkapják az osztálykapitányok. Tőlük a szövetség azt kéri, úgy szervezzék össze a hajósokat hogy pénteken mindenki ott legyen a fotózáson. Utána pedig mindenkit szeretettel vár az MVSz egy üveg Kékszalag Sörre (Horizont Delight IPA Kraft Beer).  

A részletes eredmények itt érhetőek el.

A Nagyhajós Bajnokságról szóló legfontosabb információk (versenykiírás, versenyutasítás, közlemények, eredmények) a verseny hunsail.hu-s aloldalán, itt érhetőek el.

Aktualitások, fotók a verseny Facebook-oldalán találhatóak - itt érhető el.

A fotók az első versenynapon (csütörtökön) készültek - Forrás: Szántó Áron / Magyar Vitorlás Szövetség

Támogatóink: