Melges 24 EK 2015

A Balaton napos és gyengeszeles arcát mutatta, de Fluck Bence vezetésével jó futamokat sikerült lebonyolítania a versenyrendezőségnek.

Pénteken kezdődött Balatonfüreden a Melges 24 osztály Európa Kupa sorozatának második fordulója a BYC és az MVM SE közös rendezésében. A European Sailing Series első eseménye az Adrián, Portorozs vizein zajlott a múlt hónapban.

Sajnos Füredre meglehetősen kevesen jöttek el, így a Szlovéniában volt mezőny fele, 4 nemzet 11 hajója verseng a győzelemért. Ez kevéssé érthető, hiszen az Európa Kupa 2013-ban és 2014-ben is remek szélben, kitűnő verseny volt a Balatonon, és a tavalyi Európa-bajnkság is nagy sikerrel zárult. Talán valamilyen ütközés lehet a versenynaptárban, hiszen sajnos a Melges 24 osztályban nemzetközi szinten is akad némi huzakodás több versenysorozat között, és szervezők a dátumok kiválasztásakor finoman szólva nem kifejezetten segítik egymást.  Balatonfüreden tehát idén kevesebben vannak a megszokottnál, de minőségi a csapat, szinte bármelyik hajó képes lehet a futamgyőzelmre is, így a jó verseny feltételei idén is adottak.

Reggel a Fluck Benedek vezette rendezőség halasztással kezdte a napot a szél hiánya miatt, ám szerencsére félóra múlva megmozdultak a levelek, 5-8 csomós északkeleti szél érkezett, és aztán egész nap kitartott. Így négy jó futamot sikerült vitorlázni.

Igaz, az első futam után, amelyet amagyar bajnok csapat nyert Ian Ainslie kormányzásával, a szél legyengült, de hosszú várakozás helyett új erőre kapott. A második futamon Ainslie-ék végig szoros párviadalban voltak a brit Gill Race Teammmel, de sikerült újabb győzelmet elérniük.

A szél fokozatosan frissült, a Balaton a legszebb arcát mutatta, és jól nevelt vendéglátóként szélfordulóival és frissüléseivel a negyedik és az ötödik futamban külföldi csapatokat segített az élre. Előbb az ukrán Marusia csapat, majd a Gill Race Team diadalmaskodott.

De négy futam után így is a Strange Brew, vagyis a kerekedi csapat áll az élen Ian Ainslie vezetésével, Czégai Péterék és a Marshall King vezette britek előtt..

A ProAm-ek, vagyis az amatőr csapatok között a Gill Race Team vezeti a listát. Gyenge napja volt a földvári 2014-es ProAm győztes FGF Sailing Teamnek. Bakóczy Robiék egy futamból kiállni kényszerültek, a többin sem mentek igazán jól, így csak a 9. helyen zárták az első napot.

A verseny vasárnapig tart.

Több mint 3 órás halasztás után fél kettő körül rajtolt el az első futam 8-10 csomós dél-délnyugati szélben, mely sajnos kevesebb, mint fél óra alatt el is állt, és a futamot érvényteleníteni kellett.

Újabb, ezúttal rövid halasztás és a pálya áthelyezését követően azonban északias szél támadt fel, amelyben ismét kitűnő versenyeket sikerült rendezni. A 10-14 csomósra erősödő szélben a Fluck Bence vezette versenyrendezőség úgy döntött, hogy fél hétkor még elrajtoltatja az aznapi 3. futamot is, amely stabil irányú és erejű szélben le is zajlott.

Ian Ainslie és Németh Örs, Weöres Botond, Bujdosó Mátyás összeállítású csapata két első és egy második hellyel ellépett a mezőnytől, csak Marshall King amatőr egysége tartja velük a lépést. A Gill Race Team 2., 3. és 1. helyen ért célba.

Czégai Péterék a 3. helyre csúsztak vissza. Negyedik az ukrán Marusia Team, akiket második napi jó versenyzéssel már egy pontra megközelített a FGF Sailing Team, Bakóczy Róbert és csapata.

Vasárnapra, az utolsó versenynapra az időjárás előrejelzés erős szelet ígér.

Cserta Gábor fotógalériája 

A Melges 24 European Sailing Series második versenyén a háromnapos balatonfüredi regattán erős, olykor 30 csomós lökésekkel tarkított 16-24 csomós szélben vitorlázta le az utolsó két futamot a mindössze 11 hajós mezőny.

Két szép nap után egy még szebb, remek kifújt egyenletes szél és csodás napsütés – a Balaton három éve mindig ezt, a legjobb vitorlás oldalát mutatja a nemzetközi Melges 24 osztálynak. Most bizonyára nem is érti, hogy akkor miért jöttek ilyen kevesen, illetve hol vannak a magyar hajók. Kezdetben talán minden versennyel így viselkedett a tó, csak nem mentünk elegen, azért vannak irdatlan foltos, forgós, gyengeszeles napjaink akár fontos bajnokságokon is? Lehet, hogy legközelebb már a Melges 24-esek is megtudják, ha már ők is ilyen hálátlanoknak bizonyulnak? Vagy ők az örök kedvencek? 

Sajnos a mai napon csak 10 egység rajtolt el, a HUN 579-es Nondiremai - Pomucz Tamás kormányzásával nem versenyzett.

Mindkét futamot a versenyt abszolútban is végig stabilan vezető Ian Ainslie csapata a Strange Brew– Weöres Botond, Németh Örs, Bujdosó Mátyás – nyerte, míg az amatőrök között az abszolút második brit Gill Race Team győzött Marshall King vezetésével. Harmadik a Jedi Business lett Czégai Péter irányításával, megelőzve az ukrán Marusia Teamet (Oleg Dyvinets)

Ez volt a sorrend már hét futam után is. Változás csak az ötödik helytől történt. Bujáky Attiláék (Hód) két jó erősszeles futamukkal (2., 4.) visszaelőzték Bakóczy Róbertékat (FGF Sailing Team).

A Melges 24 European Sailing Series következő eseménye Rivában a Garda-tavon lesz, amelyet a nyílt holland bajnokság követ Medemblikben. A záró verseny a svájci bajnokság lesz október 8-10. között. .

További info a sorozat honlapján:www.melges24.com/europeansailingseries

Összetett eredmény letölthető e cikk mellékletéből.

Összetett eredmények

Corinthian eredmények

Támogatóink: