dr. Balogh György temetése június 13-án lesz

A Magyar Vitorlás Szövetség egykori elnökének temetése június 13-án, 14:30-kor lesz a Farkasréti temetőben.

A búcsúztatók egy szál virággal fejezhetik ki tiszteletüket.

A Magyar Vitorlás Szövetség egykori elnöke 86 éves volt.

Vitorlázó és vámtiszt. Ez a két szenvedély határozta meg egész életét.

Fiatal korától versenyzett, erről árulkodik beceneve is, mindenki Putyinak hívta a sportág berkein belül.

1987-től a Magyar Vitorlás Szövetség elnökhelyettese volt, 1988-tól 1992-ig az MVSZ elnöki tisztét töltötte be. A sportágat belülről ismerő, remek kapcsolatokkal bíró szövetségi vezetőként sokat tett a vitorlázásért.

A balatonalmádi Budapesti Építőkben kezdett hajózni, a jó fizikumú kosárlabdázó Csillaghajó mancsaft lett, majd első vitorlás sikerét 1957-ben, Olimpiai jolle osztályban érte el, a magyar bajnokságon bronzérmes volt. 1984-től az OMFB színeiben a történelmi 6R yacht, a Hungária kormányosaként – (csapat: Pettenkoffer Sándor, Varga Tibor, Fekete Antal) – egészen 2009-ig versenyzett. 15 alkalommal – ebből hatszor győztesként – állhatott magyar bajnokságon dobogóra.

1973-ban a Kentaur nevű Csillaghajóval a harmadik, 1985-ben a Hungáriával második helyen végzett a Kékszalagon. 1991-ben is másodikként futott célba a Nemere II. kormányosaként, de a versenyt követően a győztes Helmut Birkmayer (Giftzwerg) ellen a rendező óvást nyújtott be, mely szerint a német hajó a Tihanyi-szorosban nem tartotta be a hajózó útvonalat. Birkmayer ezt elismerte, de arra hivatkozott, hogy ez a németre fordított versenykiírás pontatlan megfogalmazása miatt fordulhatott elő. A német fordítás valóban zavaros volt, ezért a versenybíróság hosszas tanácskozást követően „salamoni” döntést hozott. E szerint mindkét hajót győztesnek ismerte el, és az első helyet megosztva ítélte oda Helmut Birkmayernek és dr. Balogh Györgynek.

Mai szóval megosztó személyiség volt. Nem igazán kedvelték például azok, akik a kommunizmus évei alatt kisebb-nagyobb stiklikkel, csempészkedéssel akarták kiegészíteni jövedelmüket. A törvényt mindig betartatta. Befolyása csúcsán, a Vám és Pénzügyőrség parancsnokaként, pénzügyőr tábornokként pedig jó néhányan próbáltak hízelegni neki. Szerencsére voltak igazi barátai, sporttársai, többükkel együtt hajózott évtizedeken át.

Nyugodj békében, Putyi!

visyla