Már a félidőben érvényes a Dolphin Magyar Bajnokság

Balatonfüred - Csopak - Zamárdi háromszögben ezekben a napokban nagy a tülekedés, 3-4 pályán, több mint 100 egység méri össze a tudását. A verseny az ASE Vitorlás SC rendezésében zajlik, az esemény szárazulati házigazdája a Koloska Marina.

Csütörtökön, az első versenynapon három futamot sikerült teljesítenie a mezőnynek. Az utóbbi időben elszoktunk az ennyire egyenletes és stabil széltől. Gyakorlatilag ennél a DNY-i szélnél, Füred előtt a jó helyet kell megtalálni, utána már csak a tengely szögét és a távolságot kell eltalálni. Ahová 14 órakor letettük a pályajeleket, a három futam után onnan is vettük azokat fel (itt is köszönöm, hogy ebben a BAHART járatok is partnerek voltak, korrektül elfértünk, de messengeren folyamatosan tartottuk a kapcsolatot a hajóparancsnokokkal, köszönöm nekik!). A 235-ös tengelyen, a döntően 8-9 csomós szélben, az első két helyen, tetemes előnnyel, a papírforma alapján a Roxana és a Suppy játszott egymással, utánuk a Natita, Pillango, Headhunter, Hunger hajók felváltva vitték a prímet, írta Hagemann László. 

A pénteki versenynap is remekül indult - habár a meteo előrejelzések nem voltak biztatóak és reggel szintén parti halasztással kezdődött a nap - de késő délelőttre szépen kialakultak a csütörtöki naphoz hasonló időjárási viszonyok. A szél csak 4-6 kts között mozgott, de délre egyértelműen jónak bizonyul a csütörtöki irányszög, 210-250 között legyez a szél, így előttünk a napi első rajtot. 

Hamar "lóversennyé válik a kreutz", egyértelműen és tartósan dél felé 210°-ra fordul a szél, majd perceken belül 170-190°-ról legyez. A november lobogó három hangjelzés kíséretében felkúszik a zsinórpadlásra. Halasztás. Azt mindenki tudja, hogy Füred előtt a Széplak- Zamárdi felől legyező szélre nem lehet építeni, de hátha...170-200 között legyez, már jó 20 perce, 180°-ra pályát építünk és bízunk a szerencsében. Az előző próbálkozás forgatókönyve megy de most visszafelé. Az első cirkáló szakasz közepén jár a mezőny eleje, amikor minden különösebb előzmény után a déli állapot áll vissza: 230-240°-ról fúj a szél. A november lobogó három hangjelzés kíséretében ismét felkúszik a zsinórpadlásra, majd halasztás. A mezőny türelmes és empatikus (nyilván aki elöl volt az nem érezte annyira rossznak a 60-70°-os szélfordulót és a félszelezést).

A nap harmadik próbálkozása 13 óra után sikerrel jár, a 4-5 csomós 230 körüli tengelyről érkező szélben ismét rajtolunk, mire a mezőny eleje eléri a pálya tetejét a szél kissé csökken és lassan mászni kezd dél felé. Pályamódosítással kezelhető a helyzet, a másodi cirkáló szakasz a körülményekhez képest jó, sajnos a mezőny végén már csak 2-3 csomós szél marad a második hátszélre.

A pénteki futam után elöl, a keresztbe verésekkel, felzárkózott az élmezőnyhöz a Natita. A futam győzelmével az egység biztos dobogós helyen áll, csupán 1 ponttal a második helyezett mögött. Az 5-7 poziciók között is minimális egy pontos különbségek. Az első két versenynap utáni eredmények az alábbi fotón látható. 

Az első két versenynap beszámolóját Hagemann Lálszló (Hagi) írta. 

A verseny hirdetőtáblája ide kattintva érhető el. 

Támogatóink: