Laser végjáték

Befejeződtek a laser standard junior Európa-bajnokság és a laser radiál ifjúsági világbajnokság futamai.

A két világverseny azonos időben zajlott, ám míg a standard kontinens bajnokság a lengyelországi Gdyniában, addig a radiál VB a skóciai Largs vízein tette próbára a fiatalokat.
Laser standard Európa-bajnokság, Gdynia
Szombaton fejeződött be a majd három héten át zajló Gdynia Vitorlás Napok keretei között lebonyolított laser standard junior Európa-bajnokság, melyen nap alatt 10 futamot sikerült teljesítenie a 124 főt számláló népes mezőnynek. Az összesített lista élén a 20 éves angol Godwin Stuart végzett, öt pontos előnnyel a görög Katsios Alexios és a szlovén Pletikos Nik előtt. A verseny végeztével két kategóriában, U19 és U21 hirdettek győzteseket. Az ifjabb kategória éllovasa az olasz Marrai Francesco lett. Hazánkat Bakóczy Róbert képviselte, aki végig egyenletesen a mezőny első harmadában vitorlázott, s jutott be az arany csoportba a selejtezőket követően, ahol az utolsó előtti versenynapon, kemény szélviszonyok között az ötödik helyen sikerült célba érnie, ami biztató a jövőre nézve, s mellyel előre lépett az összesített lista 39. helyezéséig. Robi 48. helyen jutott be az arany csoportba a hat futamos selejtezőből, majd a döntő négy futamából háromszor igazán remek teljesítményt nyújtott, - egyetlen futamot hibázott csak el - így kilenc helyet sikerült javítania korábbi helyezésén. Robi teljesítménye azért is kiemelkedő, mivel tavasszal és a nyár eleji időszakban érettségi tanulmányai miatt kevesebbet tudott edzeni, vitorlázni.
Laser radiál ifjúsági világbajnokság, Largs
Mialatt Robi Lengyelországban, addig népes radiálos ifjúsági válogatottunk Skócia vízen bontogatta szárnyait a hajóosztály ifjúsági világbajnokságán, melyen több szép futameredménynek is tanúi lehettünk. Bathó Peti az első futamon vezette csoportját, majd a 13. helyen ért célba, amit meg is ismételt, majd egy második helyezéssel koronázta meg korábbi eredményeit, miközben Rozsnyai Domi egy hatodik, Héjj Viki pedig egy ötödik helyezéssel örvendeztethetett meg bennünket a selejtező futamok során. 
A verseny ideje alatt végig cudar időjárással, hideggel, sok esővel és szélhiány miatt számos halasztással is meg kellett birkózniuk a fiataloknak. Kezdeti jó szerepléseket követően némi visszaesés következett, így fiaink közül csak Bathó Petinek sikerült a 6 selejtező futamot követően beverekednie magát a 73 hajót számláló arany csoportba, ahol változó teljesítményt nyújtva a 42. helyet szerezte meg, a 218 főt számláló mezőnyben, mely a 10. helyezést jelentette számára saját kategóriájában, a 17 év alattiak között. Peti az idei évben inkább a Byte hajóosztályos versenyeire koncentrált az ifjúsági olimpia miatt, de a hajóváltások ellenére laser radiálban is jó eredményekkel szerepelt a nemzetközi versenyeken, s ifjú kora miatt további siker elérésére lehet képes. Rozsnyai Domi, aki az elmúlt évben még 420-asban ért el sikereket, úgy tűnik, hogy kezd magára találni új osztályában, s egy-egy futamon már most is megmutatta tehetségét. A selejtezőket követően Domi az ezüst csoportban folytatta menetelését Mátyás Viktorral, ahol az erős szélben remek helyezéseket elérő, ezúttal azonban a gyenge szeles időjárással küzdő Vitya a 43., Domi pedig a 60. helyen végzett. Korchmáros Kristóf és Hunfalvy Péter a bronz csoportban versenyezhetett tovább a döntő négy futamán, ahol Péter az első futamon az ötödik helyen ért célba, ám következőn szigorított rajtnál korán startolt, amiért kizárták. Kristóf a bronz csoportban a 46., Péter pedig az 54. helyezésig jutott.
A fiúknak ugyan nem sikerült a kezdeti sikereket tovább folytatni, ám a lányoknál Héjj Viki végig egyenletes teljesítményt nyújtva versenyzett a mezőny élvonalában, s 18. helyen jutott be az arany csoportba a selejtező hét futama után. Ott azonban nem sikerült megtartania helyezését, s hátrébb csúszott a 39. helyezésig a 89 főt számláló női mezőnyben, melynek világbajnoki címét az amerikai Erika Reineke szerezte meg. A fiúk versenyében az olasz Giovanni Coccoluto győzedelmeskedett a lengyel Tadeusz Kubiak és a szintén olasz Luca Antognoli előtt. 
Fiataljainknak még ugyan nem az élbolyban versenyeznek, ám egy-egy futam erejéig már képesek felvenni a versenyt korosztályuk legjobbjaival, mely biztató a jövőre nézve. Bakóczy Robinak még két éve van junior kategóriában, s reméljük hamarosan a felnőtt mezőnyben is hasonlóképpen megállja már a helyét, míg ifi radiálosaink előtt még számos év áll, mielőtt tovább lépnének az olimpiai számot jelentő laser standard osztályba, s reméljük addig is szépen lépdelnek előrébb a világranglistán. Héjj Viki jó futameredményei pedig a női olimpiai számban, laser radiálban adhatnak majd előrelépési lehetőséget.
E.B.
A fent említett versenyek az alábbi honlapokon követhetőek:
Laser radiál ifi VB
Laser standard junior EB

Támogatóink: