Laser 4.7 Európa-bajnokság

Hatalmasat küzdenek gyerekeink távol hazánktól. Spanyolországban Los Alcares-ben zajlik a Laser 4.7 Európa Bajnokság. Négy selejtező futamon van túl a 238 fős fiú és a 101 indulót felvonultató lány mezőny, amely futamokat 6-10 csomó közötti gyenge és közép szélben futották.

Három lány és hat fiú képviseli Magyarországot. Négyen a BYC, hárman az MVM SE, ketten a THE-YKA versenyzői. Két pályán, a lányoknál 101 induló két csoportban versenyez, a fiúknál a 238 résztvevő négy csoportban küzd. Négy selejtező futamon vannak túl mindannyian.

Pál Gaszton az MVM SE edzője küldött beszámolót elsősorban a saját csapatáról: "Nagyszerű kezdés a Laser 4.7 Európa Bajnokságon! Négy futam után Rác Karina (MVM SE) a 14. helyen áll a 101 lány résztvevőből, úgy, hogy 2. helyen is végzett a selejtező futamok során.  A fiúk 238 fős mezőnyében Kovács Attila (MVM SE) nyerte a második futamot, sajnos utólag kizárták korai rajtért. De ez sem szegte kedvét és egy 3. hellyel folytatta a sorozatot, amivel jelenleg az 59. helyről várja a folytatást. Aklan Gyurinak (MVM SE) egyelőre kevésbé fekszik a verseny, ő a 186. helyen áll.

A fiúknál a magyarok közül jelenleg a THE-YKA versenyzője, Vida Péter áll a legjobban, a 40. helyen.

A magyarok helyezései a selejtezőfutamok után:

Lányok:
14. Rác Karina                   MVM SE
51. Vida Róza                    BYC
85. Novák Dorka              BYC

Fiúk:
40. Vida Péter                   THE-YKA
59. Kovács Attila              MVM SE
95. Héjja Marcell              BYC
109. Majthényi Zsombor              THE-YKA
186. Aklan György           MVM SE
193. Sellei Bence             BYC

Részletes eredmények:

Lányok: https://drive.google.com/file/d/0B75ZKJZKff9MY1NsLXhOSEczVVU/view

Fiúk: https://drive.google.com/file/d/0B75ZKJZKff9MX0ZxYXUzWXRkS3c/view

 

Fotók: http://eurilca.org/european-laser-4-7-youth-day-1-girls-photo-gallery/

A verseny honlapja: http://europeanlaser47.com/


Csatolt képek: