Küzdelmes, de eredményes versenynapok a Rooster BYC Kupán

A Rooster BYC Kupa Optimist Ranglistaverseny 96 nevezővel rajtolt a Balatonfüreden a BYC-ben. Az időjárás próbára tette a rendezőséget, de három nap alatt három korrekt futamot sikerült teljesíteni.

A június 2. és 23. között megrendezett ranglistaverseny minden napjára egy futam jutott. Csütörtökön, a nevezések lezárása után a rendezőség a csoportbontás mellett döntött, így másnap már 48-48 fős, kék és sárga csoportokban sorakozhattak fel az opés versenyzők a rajtvonalhoz. Vagyis sorakozhattak volna, ha szerencsésebbek az időjárással és nem parti halasztással indítják a napot. Sajnos a kedvezőtlen időjárási feltétek mellett várakozni kényszerült a mezőny.

A második versenynap bíztatóan indult – 10 órakor a terveknek megfelelően sikerült rajtolnia először a kék majd a sárga csoportnak, frissülő keleti szélben. Ilyen körülmények között gyönyörű futamot tudtak teljesíteni a versenyzők.

Az időjárás azonban most sem tartott ki a rendezők mellett sokáig: a futam után tornyosulni kezdtek a viharfelhők. A rendezőség új pálya kitűzése mellett döntött, amelyet végül nem tudtak végig vitorlázni a versenyzők. Az egyre közeledő vihar elől a partra indult a mezőny.

A trükkös időjárás az utolsó versenynapon is próbára tette a rendezőséget. 5-6 csomós szélben a versenyzőket vízre vezényelték, de a zivatarfelhők ismét borították az előzetes elképzeléseket. Vízi halasztás után, dél körül végre megérkezett a stabil szél, amelyben ismét egy korrekt futamot sikerült rendezni. A hétvége harmadik futama után összeomlott a szél, többszöri próbálkozásra sem sikerült új futamot indítani. 14 óra 25 perckor AP alatt az Alfával véget ért a Rooster BYC Cup.

A díjátadó keretében kiosztották a Videopress Fair Sail díjakat. A legnagyobb küzdő díját az a fiú és lány versenyző kapta, aki a leghátrébb végzett a versenyben, de eredményében nem szerepelt betű.

A VIDEOPRESS Fair Sail díj nyertesei:

Serdülő lány: Ainslie Emma KEREKED

Serdülő fiú: Szabó Zalán Gábor - Balatoni YC

Ifjúsági làny: Solymos Dorka – BSF VK

Ifjúsági fiú: Benczúr Aladár – VVSI

Ifjúsági kategóriában az első Tóth Attila (SVE), 2. Borda Levente (SVE), 3. Juhász Emília (KEREKED). Serdülő korcsoportban 1. Héder Benedek Barna (SVE), 2. Bite Pál Előd (KEREKED), 3. Simó András (THE-YKA). Lányok között ifjúsági első helyezett Juhász Emília KEREKED), 2. Bíró Anna (KEREKED), 3. Lacza Boróka (KEREKED) Lány serdülő első helyezett lett Fehér Szonja (BYC), 2. Zombor Zóra (BYC), 3. Hruskova Sára (YC Slovan Bratislava)

részletes eredményeket itt lehet nézni.

További részletek a csatolt fájlban.

Szöveg és fotó: BYC


Csatolt fájlok:

Támogatóink: