Kifújta a tájfun Gyapiékat az Éremfutamból

Enoshimában a Yamaha 470 U23-as világbajnokságon a Gyapjas testvéreknek nem volt szerencséjük az időjárással. Ha valami hátrányos nekik akkor az olyan erős szél, ahol a csapat élősúlya alapvetően meghatározza a sebességet, vagyis 6 Beaufort vagy erősebb szél esetén. Márpedig az utolsó két versenynapon éppen ilyen szél fújt, extrém, szokatlan, kétirányú hullámzással. Ezúttal is a Japántól délre kószáló 15-ös számúnak nevezett tájfun okozza ezt a helyzetet.

Csütörtökön két futamot rendeztek a férfi és női mezőnynek egyaránt, amellyekkel befejőzdtek az Éremfutamba kerülésért a küzdelmek. Gyapjas Balázs és Zsombor mindkét futamon 12. helyen ért célba, vagyis jól küzdöttek az extrém körülmények között is, ám sajnos ez egyetlen pontttal, de kevés lett az Éremfutamba kerüléshez.

Holnap még lesz egy futamuk, amelyben nem indul a Medal Race tizes mezőnye. 9 és 20 ponttal állnak két svájci hajó előtt a 11. helyen.

Részletes eredménylista tíz futam alapján ITT.

Fotó: Jun Hirai

*******************

A 470 junior világbajnokság elérhetőségei:

A vilgbajnokság honlapja: 2017juniorworlds.470.org

Élő jelentések a futamokról: http://smarttrac.jp/category-list/?rno=28

VIDEO - Beau Outteridge készíti a videó beszámolókat amelyek a Facebookon és a You Tube-on láthatók.

Sajtóközleményekre be lehet jelentkezni itt:  a "SIGN UP FOR NEWS" linken jobbra alul a világbajnokság honlapján.

470 junior VB a közösségi oldalakon:
Facebook - www.facebook.com/470-Olympic-Sailing
Twitter - www.twitter.com/470Sailing
YouTube - www.youtube.com/470OlympicSailing

******************

Gyapjas Balázs és Zsombor az elmúlt tíz-tizenöt évben Magyarországon szinte kihalt, korábban sikeres magyar versenyzőkkel is büszkélkedő olimpiai kétszemélyes 470-es osztály fő felélesztői. 2016 januárjában junior világbajnoki 5. hellyel hívták fel magukra a figyelmet.

A balatonföldvári Spartacus Vitorlás Egylet versenyzői, és az utóbbi időben magyar részről a Repülő Hollandi osztályban tizenegyszeres világbajnok és ötszörös Európa-bajnok Majthényi Szabolcs segíti a felkészülésüket, míg külföldön javarészt olasz edzőkkel dolgoznak. Itthon kezdetben az egyesületük karolta fel külföldi versenyzésüket, illetve sokat köszönhetnek Fazekas Gábornak, akinek a hajóján is sokszor ott vannak mindketten nagyhajós versenyeken. Az utóbbi időben pedig az évről-évre javuló költségvetésű Magyar Vitorlás Szövetség is befogadhatta őket a szerződéses, tehát kiemelten támogatott versenyzők szűk csoportjába Berecz Zsombor, Érdi Mári és a Vadnai-testvérek mellé. Így idén egy újonnan beszerzett ausztrál McKay hajóval és egy jól eltalált középkemény Superspars árbóccal a sebességük is jelentősen javult. 

2017-ben Arany csoportba kerültek a 470-es osztály felnőtt Európa-bajnokságon és a világbajnokságon egyaránt, amire bő két évtizede nem volt példa a magyar vitorlás sportban. Ezeken a versenyeken elért 24. illetve 22. helyük nagyon bíztató, különösen a korukat, és a tehetségükből is fakadó gyors fejlődési tempójukat figyelembe véve.

Augusztus 6-án rajtoltak a 470-es junior Európa-bajnokságon a Garda-tavon, ahol a 4. helyen végeztek.  

Az enoshimai korosztályos világbajnokság után egy hónappal szintén Japánban, az új Világkupa szezon első versenyén vitorláznak.


Csatolt képek:

Támogatóink: