Kereked Klasszikusok Kupa 2014

A hétvégén immáron második alkalommal került lebonyolításra a Klasszikus Kupa Csopakon.  A kikötőben díszelgő patinás hajókkal erre a két napra egészen biztos a Kereked Vitorlásklub volt a Balaton legszebb kikötője.     

Idei évben már több mint 40 cirkáló és jolle vett részt az eseményen. Az önálló esemény lehetőséget kínált a hajók méltó rangjának elismerésére, kiemelésére; ennek szellemében kerültek megrendezésre a szombat esti parti kultúresemények is: fehérterítős asztalokon, elegáns sportzakós öltözetben, csopaki palackozott topborok (Jásdi, Petrányi, Homola pincészet) felszolgálása mellett, és cigánymuzsikosok (Roma Hungaricum Művészegyüttes) társaságában.  A pódiumbeszélgetések keretében Tuss Miklós és Dulin Jenő idézték fel a múlt szellemét.   

Összesen 4 (illetve 5) futam került megrendezésre.  A fakupás díjak átadására a kialakult gyakorlat szerint 70 év feletti vitorlázót kértek fel.  Idei évben Izsák Szabolcs (a 30-as cirkáló osztály egyik felélesztője, a Sirocco megmentője) lett felkérve a díjátadásra, aki idén lett volna 70-éves.  Tekintettel, hogy ő már nem lehet közöttünk, így őt az unokája a 10 éves Izsák Szabi képviselte (Kereked Op-s pólóban).

Osztályonkénti első helyezettek:

  • Összevont cirkáló -  Sirocco, Cittel Lajos (kormányos)
  • 70-es cirkáló – Capella, Pomucz Tamás (kormányos)
  • 30-as cirkáló – Regulus, Weöres Szabolcs (kormányos)
  • 50-es cirkáló – Jovitál, Turcsányi Béla
  • Európa 30-as / 22-es – Hadúr, dr Takáts István
  • Dragon – Jampec, Gömbös Lóránd
  • 15-ös jolle – Yorik, Hajdú Gábor
  • Folkeboot – Zöldre Wanna,  Fekete János

Az esemény megvalósítását idén a Stratis Vezetői és Informatikai Kft segítette támogatásával, akinek mottója: „stratis – go the extra mile”.

Eredmények