JÖN A GOBOATING! – IDÉN ISMÉT MEGTARTJÁK A VITORLÁSISKOLÁK NYÍLT NAPJÁT

Két év kényszerszünet után június 9-én csütörtökön ismét megrendezik a GoBoatingot, vagyis a hazai vitorlásiskolák nyílt napját. Az idei esztendőben kilenc képzőhely várja a 9-18 év közötti diákokat, hogy bemutathassák nekik a tanulási illetve táborozási lehetőségeket. A nyílt napon való részvétel díjmentes.

A széles tömegbázis kialakítása, az utánpótlásnevelés fejlesztése, támogatása a Magyar Vitorlás Szövetség egyik legfontosabb célja, ennek érdekében indult el évekkel ezelőtt a
Vitorlás Suli Program és a GoBoating, a magyar vitorlázás nyílt napja. A GoBoating nap célja, hogy minél több iskoláskorú gyermek, szervezett körülmények között kerülhessen közvetlen kapcsolatba a vitorlázással.

A rendezvényen a Vitorlás Suli Programban szereplő vitorlás iskolák a környék általános és középiskoláiból hívják meg a vitorlázás iránt érdeklődő 9-18 éves fiúkat és lányokat, hogy
bemutassák nekik a sportágat. A GoBoating nap lényegében egy kaput jelent ahhoz, hogy a gyerekek megismerhessék, megkedvelhessék a vitorlázását. Az érdeklődők tovább léphetnek a Vitorlás Suli programba, illetve tagként társulhatnak valamelyik klubhoz.

Az idei esztendőben kilenc vitorlásiskola csatlakozott a nyílt naphoz, így nem csupán a Balatonon, hanem a Velencei-tónál, a budapesti Kopaszi-gáton, valamint a faddi Duna-holtágon is megismerkedhetnek az élménnyel a környékbeli tanulók.

A Vitorlásiskolák Nyílt napját az elmúlt két évben a járványhelyzet miatt nem lehetett megtartani, a legutóbbi, 2019-es alkalom viszont rendkívüli népszerűségnek örvendett.  Olyan diákok jelentek meg a különböző helyszíneken, akik még addig nem találkoztak a vitorlázással. Mellettük több visszatérő csoportról is beszámoltak a vitorlás iskolák képviselői. Voltak olyan diákok, akik már rutinos vitorlás táborozónak számítanak, és az ő ösztönzésükre érkezett a nyílt napra az iskolai osztály többi diákja. Arra is volt példa, hogy az oktatási intézmény tanára más elfoglaltság miatt nem tudta megszervezni a nyílt napon való részvételt, viszont a diákok szülei, összefogással vitték el őket az adott vízparti helyszínre, hogy minden gyermek, akit érdekel, megkezdhesse a vitorlázás nyújtotta élmény felfedezését.

GoBoating 2022-es helyszínek:

  • VGYE | Balatonalmádi, Budapest, Kopaszi gát 12 | Náray Richárd | 36209731633 | richard.naray@vgye.hu | www.vgye.hu
  • Atomerőmű SE | Paks, Gesztenyés u. 2. | Stadler Csaba | 36209655501 | stadler@npp.hu | www.asevsc.hu
  • Balatonfüredi Yacht Club | Balatonfüred, Zákonyi Ferenc utca 2. | Horváth Eszter | 36709408400 | byc@byc.hu | www.byc.hu
  • BVSZE | 8646 Balatonfenyves Mária u.1 | Fábián Attila | 36308516861 | fabian.attila@edu-sail.hu 
  • KYC és Optisul Vitorlásiskola  | Keszthely, Csárda u. 13. | Buzás Attila |36302736402 | attilabuzas@hotmail.com  | www.optisul.hu 
  • Ponton Klub| Agárd Tópart utca 17 | Kondor Éva/Hegedűs Léna |  36302112846 |  pontoneva@gmail.com | www.pontonklub.hu 
  • Tihanyi Hajós Egylet | Tihany, Kenderföld u. 19. | Rutai Andrea | 36309616838 | andi.rutai@thesail.hu | www.thesail.hu 
  • Pöff Sportegyesület | Balatonudvari, Fövenyes Bahart Móló | Litkey Zsuzsa | 36304605928 | info@poff.hu | www.poff.hu
  • Yacht Club Team Black Jack VSE | Balatonalmádi, Neptun utca 15 “Home of Team Kaáli” |Nagy R. Attila | 36305559169 | nagy.r.attila@nanaboat.hu | www.katamaransuli.hu

Borítókép: Szekeres László