Jeney Máté 8., Benyó Máté 11. lett az Optimist EB-n

Burgaszban pénteken az utolsó futamon magyar "parádéval" fejeződött be az Optimist Európa-bajnokság, amelyen összességében is nagyszerűen szerepelt a hatfős magyar csapat. Török Péter és Perjés Bálint kíséretében, a T-Systems támogatásával vettek részt a bulgáriai, Fekete-tengeri Európa-bajnokságon.

Jeney Máté utolsó az Optimist osztálytól búcsúzó futamával megőrizte 8. helyét az összetettben!

Benyó Máté pedig nagyszerű, az utolsó futamon elért 2. helyével a végeredményt tekintve feljött a 11. helyre. Az eredménylista tanúsága szerint a zárófutamon Tóth Attila is remekelt a 3. helyen érkezve a célba. (Perjés Bálínt facebookos bejegyzése a két magyart fordítva említi, szerinte "Mekbull" Tóth Attila futott be másodikként, és Máté a harmadik helyen. Bármelyik verzió is az igaz , a végeredményt, a fiúk helyezését ez az esetleges pontkülönbség nem befolyásolta.)

Nagyszerűen szerepelt a csapat, hiszen minden magyar fiú optimistes a selejtezőfutamokon bejutott az Arany csoportba, vagyis mindannyian a mezőny első harmadában végeztek a 153 hajós mezőnyben!

A lányok is becsülettel helyt álltak. Ők a Ezüst csoportba kerültek. Litkey Janka 24. (78.) , Lisa Carra Chiara 32. (86.) helyen fejezte be a versenyt a 108 hajós Európa-bajnoki mezőnyben.

Az összetett eredmények pdf fájlokban letölthetők a mellékletből.

A magyarok eredményei:

Optimist fiúk - 153 versenyző közül:

  8.    Jeney Máté
11.   Benyó Máté
30.   Tóth Attila
43.   Verebély Mátyás

Optimist lányok - 108 versenyző közül:

Ezüst csoport (52. helytől)

24.   Litkey Janka
32.   Lisa Carra Chiara


Csatolt képek:


Csatolt fájlok:

Támogatóink: