„Izgulós vagyok, de a hajóban megnyugszom”

Interjú a 2022-es serdülő Optimist bajnok Török Csanád Álmossal és edzőjével, Weinber Zsófival.

Az idei Optimist bajnokság győztesei – ahogy arról már tudósításunkban beszámoltunk – megosztoztak a 4 nemzet 138 vitorlázójának részvételével megtartott abszolút verseny dobogóján. Az első helyezett Török Csanád Álmos (BYC) lett a serdülő magyar bajnok, az ezüstérmes Bite Pál Előd (Balatoni YC) az ifjúsági bajnok, az abszolútban bronzérmes Verebély Nadin Zsófia (Spartacus VE) pedig a lány kategória országos bajnoka lett. Török Csanád Álmost és edzőjét, Weinber Zsófit a BYC füredi telepén hívtam fel telefonon.

Csanád, 12 éves vagy. Mikor kezdtél vitorlázni?

„Öt éve, 2017-ben kezdtem. Édesanyám és nagyapám sokat vitorláztak, és ők gondolták, hogy ez a sport jó lesz nekem, próbáljam meg. Így kerültem a BYC-be. Később ezt erősítette meg Sigmond András is, aki az első edzőm volt. Azonnal megtetszett ez az egész világ. Legfőképp az, ahogy tudok menni a széllel, ahogy megsiklik a hajó…”

Ehhez képest most a földvári bajnokság ritka gyengeszeles verseny volt. Számítottál rá, hogy megnyerheted?

„Igen. Nagyon örülök, hogy sikerült, és hogy a nálam idősebbeket is magam mögé tudtam utasítani. A fő cél a tavalyi serdülő ranglista ezüstérem után a bajnoki cím volt, és az időjárás nekem kedvezett. A testsúlyom miatt volt némi előnyöm az idősebb, nehezebb versenyzőkkel szemben, ha fújt volna, Héder Bendzsit, Koch Pepét, Bite Palkót nehezebb lett volna megvernem. Nagyon fontos volt az is, hogy az edzőim szerint jól tudok koncentrálni, fókuszálni. Ez tényleg így van, úgy érzem, kis szélben is megvan a flow.”

Weinber Zsófi is bekapcsolódott a beszélgetésbe.

„Nagyon nehéz verseny volt. Az augusztus 20-i vihar után megállt a légmozgás, és nagy szerencse volt, hogy Földváron, a Spartacus rendezte a versenyt, mert itt azért lehet bízni a helyi szelekben és Majthényi Olcsi helyismeretében. A nyolc futamból hat a tipikus termikus, csőből fújó keletiben volt, egy verseny pedig egy egészen különleges, délies, helyi szélben Sajkod alatt, szerintem még a srácok közül senki sem vitorlázott ott ilyenben. Szóval fel volt adva a lecke rendesen. Csanád nagyon tehetséges kis újonc, öt év alatt végigjárta a BYC kezdő és haladó csoportjait, tavaly óta edz a legjobbakkal. Tavaly azt mondta, szeretne kijutni az idei Európa-bajnokságra. Mondtuk, biztattuk, hogy jó a cél, de addig még hosszú az út… Sikerült neki, ráadásul ott ő lett a legeredményesebb magyar fiú versenyző. Nagyon jó keze van, szalad alatta a hajó, érzi a sebességet. Ahogy mondta, serdülőként ifiket előzött meg a bajnokságon, ez korábban például Vadnai Benjinek, Jeney Máténak, Héder Bendzsinek sikerült, ők sokra vitték. Csanádban is ott a jövő ígérete.”

A telefont újra átvette az újdonsült bajnok. Mennyi támogatást kapsz a szüleidtől? Utaznak-e veled, ott voltak-e például most, a bajnokság alatt Földváron?

„Nem vagyok az a típus, aki szereti, hogyha a szülei ott vannak egy-egy versenyen. Szóbeli támogatást kapok tőlük, most is minden este beszéltünk. Mondták, hogy nem kell izgulni, menni fog, bízzak magamban. Merthogy elég izgulós vagyok, de szerencsére a hajóban már megnyugszom és tudok koncentrálni. Ez a kapcsolat így, a verseny alatt nekem nagyon fontos és nagyon elég. Természetesen ami a versenyzésem feltételeit, az utazásokat, egyebeket illeti, maximálisan számíthatok rájuk.”

Mik a legközelebbi terveid?

„Most egy hétig fogok vitorlázni nagyapámmal és a barátaival az Adrián. Jó kis feltöltődés, izgalmas kaland lesz, nagyon várom. Utána pedig az Optimist csapatbajnokságot szeretném megnyerni a klubtársaimmal.”

Visy László Oszi

Kép: Gémesi Jóka

Támogatóink: