Jön a Pünkösdi - immár a harminchetedik

Most szombattól rendezi meg a Túravitorlás Sportklub (TVSK) a Balaton második legnépesebb mezőnyével felvonuló nagyhajós versenyt, a Pünkösdi Regattát. Sorban a harminchetediket.

A közel négy évtizedes múlttal rendelkező Pünkösdi Regatta az idén május 19-én, azaz most szombaton indul. A Túravitorlás Sportklub (TVSK) által megrendezett verseny időpontja 2002 óta Pünkösdhöz kötődik, így évente változó, hogy a verseny májusban, június elején vagy közepén kerül megrendezésre. A 3 napos rendezvény kivételes esemény a balatoni nagyhajósok körében, hiszen nincs is több olyan verseny, ahol ezernél is több vitorlázó tölt el 3 napot ugyanabban a kikötőben. Keszthely városa befogadta a rendezvényt, évről-évre megtöltik a vitorlázók az éttermeket, szálláshelyeket, vagy a sétányt. A verseny története azzal kezdődött, hogy az akkor még fiatal egyesület, a TVSK a 70-es évek végén a nyugati Balaton felé vette az irányt. Így született meg a TVSK Kupa gondolata és 1978. július 29-30-i időponttal már az Magyar Vitorlás Szövetség (MVSz) naptárában is szerepelt.

A verseny 1984-től 3 naposra bővült, a középső napon, Fi János ötlete alapján az Öböl Kupa került megrendezésre a keszthelyi Helikon SC közreműködésével. Az emelkedő számú résztvevő egyre nagyobb rangot biztosított a versenynek, amelyből hamarosan Balaton Kupa futam lett. A verseny időpontja addig is többször egybeesett a pünkösdi ünneppel, így 2002-től már Pünkösdi Regatta néven került kiírásra. Az MVSZ új versenyrendszerében a Pünkösdi Regatta az egyik legnépszerűbb nagyhajós ranglistaverseny, áprilisig 2018-ban is 10 hajóosztály választotta a megjelölendő ranglistaversenyei egyikének.

A Pünkösdi Regatta évek óta a második legkedveltebb és legrangosabb nagyhajós túraverseny: az első napi táv 2012 óta a Helly Hansen gyorsasági futam, így a távot leggyorsabban teljesítő egység külön díjazásban részesül. A Pünkösdi Regatta során a Balatonföldvár- Keszthely (I. futam), Keszthely-Szigliget-Zala torkolat-Keszthely (II. futam) és a Keszthely-Fonyód-Ábrahámhegy (III. futam) útvonalon versenyeznek a hajók. Az idei évben újdonságként a rendezés az első napon rövidítheti Balatongyöröknél pályát, ahol rövidítés nélkül is figyelniük kell a versenyzőknek: egy széles kaput mindenképpen venni kell.  

Idén is várhatóan több mint ezer vitorlázó és közel 300 hajó egy teljes hosszú hétvégét együtt tölthet együtt, mely a versenyszellemen túl a közösséghez való tartozás érzését is erősíti. A versenykiírás és a versenyutasítás a csatolt fájlokban (pdf) találhatóak az idei Pünkösdi Regattáról szóló részletes beharangozó pedig itt található.

A kép a tavalyi Pünkösdi Regattán készült. Forrás: Cserta Gábor


Csatolt fájlok:

Támogatóink: