Ismét az első helyen áll Érdi Mári

Újabb helycsere történt a negyedik napon Hyères-ben: ismét Érdi Mári áll a mezőny elején.

A csütörtökön rendezett két futamban Érdi Mári a 8. és a 15. helyeken ért célba, és ezekkel a futameredményekkel ismét a Laser Radial mezőny élére állt. Közvetlen vetélytársai ugyanis részben nagy kiesőket gyártottak, így a magyar vitorlázó azzal együtt is átvette a vezetést - igaz, egyetlen ponttal - az eddigi első finn Tenkanentől, hogy ő is csütörtökön futotta az eddigi kieső futamát. Csak éppen nagyon nem mindegy, hogy milyen további helyezéseket értek el a versenyzők a versenyen, azaz milyen az átlaguk, és ebből a szempontból Mári messze a legkiegyensúlyozottab menetet produkálta eddig.

 

Nyolc futam után Mári és Tenkanen elszakadtak a mezőnytől 35, illetve 36 ponttal, a harmadik amerikai Paige Railey - aki az első futambeli UFD mellé csütörtökön futott egy 31. helyet, ami így bent marad - ugyanis már 62 ponttal áll. Mögötte három ponttal következik a belga világbajnok, Emma Plasschaert.

részletes eredményeket itt lehet nézni.

Szöveg: Molnár Csaba / Magyar Vitorlás Szövetség

Fotó: ThomTouw.com Photography

Korábbi cikkeink a versenyről:

FUTAMGYŐZELEMMEL ERŐSÍTETTE MEG 2. HELYÉT ÉRDI MÁRI

NÉGY FUTAM UTÁN ÉRDI MÁRI A 2. HELYEN HYÈRES-BEN

ÉRDI MÁRI FUTAMGYŐZELEMMEL VEZET HYÈRES-BEN

Támogatóink: