ILCA 7 VB: a Vadnai testvérek az arany csoportban folytatják!

Vadnai Jonatán a 9., Benjamin a 36. helyen került a legjobbak közé.

Hat futam után véget ért a kvalifikációs sorozat Adelaide-ben, innentől már a tervek szerint négy döntő futam következik majd (már arany, ezüst és bronz csoportban) keddig, majd szerdán az első tíz helyen állónak éremfutamot rendeznek (dupla és kiejthetetlen pontokkal), a többiek zárófutamon vesznek részt, és szerda este lesz a díjkiosztó is.

A vasárnap, az ötödik és hatodik kvalifikációs futam a magyarok számára a mélységek és magasságok napja volt: Vadnai Jonatán a nap első versenyében fekete zászlós rajtbüntetést kapott (ezt már ki is ejthette), majd a rákövetkező futamban egy zseniális második hellyel vigasztalódhatott - ezzel pillanatnyilag kilencedik. A döntőkre maradt feladat és javítási lehetőség: Jonatán mindössze 14 pontra van a dobogótól és 5 pontra a negyedik helytől a roppant szoros mezőnyben. Vadnai Benjamin egy 30. hely után szintén remekelt, ötödikként futott be a hatodik futamban, pillanatnyilag 36.

A vasárnapi futamokat a korábbi napokhoz képest valamivel gyengébb seabreeze-ben futották, ragyogó napsütéses időben. A világbajnokságon pillanatnyilag az aktuális olimpiai- és világbajnok, az ausztrál Matt Wearn vezet, a második helyen az Európa-bajnok és világbajnoki ezüstérmes brit  (velszi) Michael Beckett áll, a harmadik a tokiói olimpiai bronzérmes norvég Herrmann Tomasgaard. Erős és kiegyensúlyozott a közvetlen élmezőny: az eredménylistát böngészve látszik, a pillanatnyi képzeletbeli dobogóra csak két-három futamgyőzelemmel lehetett felférni.

Kemény munka vár tehát a Vadnai testvérekre szerdáig, hajrá!

A verseny honlapja

Eredmények

Video

Kép: Down Under Sail

visyla  

Támogatóink: