Igazi vitorlázó idővel telt a Nagyhajós Bajnokság második napja

Stabil, 10-15 csomós széllel vitorlázta végig a Siófok közelébe helyezett Bravo Pálya mezőnye. Ahogyan a nyitónapon, most is elsőként a Regina osztály egységei rajtoltak, őket követte a Sudár Regatta, a 15-ös túrajolle, majd a Balaton 25 osztályok képviselői. A futamok 30-35 percesek voltak átlagosan, a szél pedig szinte végig tartotta irányát, csupán az utolsó futamban érte egy kis fordulás az éppen befutó Balaton 25 egységeket.

Az Alfa pályán versenyzők már nem mondhatták ennyire szerencsésnek magukat, hiszen a folyamatosan forgó szél megnehezítette a rendezőség, valamint a versenyzők dolgát is. A futamok hossza itt, Balatonfüred előtt ugyanakkor átlagosan 50 percre volt tehető. A 10-12 csomó ugyanakkor végig kitartott, de csupán a X35-ösök tudhattak négy futamot teljesíteni. A Nautic, a 33-as és a Scholtz 22-es egységek három érvényes futammal zárták a napot.

Támogatóink: