Hírek a hídról

Mozgalmas februárt zártunk. Bemutatkozott a Budapest Boat Show-n a Magyar Vitorlás Szövetség egyik legjelentősebb projektje, a Vitorlázz itthon, amely a vitorlázást hozza közelebb mindenkihez. Az uniós forrásból finanszírozott program több elemből áll, így többek között az idén már mindenki igénybe veheti azt a kedvezménykártyát, amellyel a magyarországi tavak – köztük a Balaton – körül számtalan szolgáltatás vehető igénybe kedvezményesen. Elindult a vitorlazzitthon.hu turisztikai portál, emellett elrajtolt a kikötők minősítési rendszere is. Ugyancsak a Boat Show-n sor került az első hazai vitorlás e-sport versenyre, köszönhetően a Szövetség és az Antenna Hungária együttműködésének.

Februárban számos nemzetközi sikert értek el a magyar vitorlázók. Majthényi Szabolcs és  Domokos András Új-Zélandon nagy fölénnyel nyerték 13. világbajnokságukat repülő hollandiban. Ráadásul a vébén a többi magyar egység (Ziegler János-Czeizel Balázs, Süli András-Papp Dávid, Tenke Péter-Polgár Csaba) is jól szerepelt. Az élversenyzők közül a Gyapjas testvérek San Remóban remek vitorlázással a 11. helyen végeztek. Érdi Mári pedig Portugáliából hozott el egy ezüstérmet. 

Februárban az is kiderült, hogy az MVSz és a klubok egyeztetése nyomán összesen 16 versenye lesz az 5 utánpótlás-osztálynak és ebben szerepelnek a bajnokságok is. Az egyeztetésen kértem, hogy az osztályszövetségek ismertessék a ranglistaversenyekkel kapcsolatos igényeiket. Az osztályok kérései között szerepelt az előnevezés lehetősége, a nevezési ajándék bevezetése. Emellett fontosnak tartják az osztályspecifikus versenyutasításokat, illetve többen is jelezték ezek kiegészítésére vonatkozó kérésüket, amelyek jellemzően a vitorlázandó pályára, a szélerőre, vagy az érintett osztályban a vízen
bíráskodásra vonatkoznak. Szó volt arról is, hogy versenyek megrendezéséhez az MVSz segítséget tud nyújtani, például mentőmellényekkel, VHF rádiókkal, esetleg online hirdetőtábla biztosításával.

A hónap közepén folytatódott az MVSz szakmai előadássorozata, “A sikerhez vezető út”  címmel tartottunk előadást az MVSz gondozásában megjelenő kiadványokról. Sajnos a balatoni időjárásról szóló február 26-ra tervezett előadás elmaradt, mert Horváth Ákos, azOrszágos Meteorológiai Szolgálat Viharjelző Obszervatóriumának vezetője megbetegedett. Az előadást 2019. április 2-án 18 órától pótoljuk. Az új időpontról a februári előadásra feliratkozottakat értesítjük első körben. 

Ami pedig az idei nagyhajós szezont illeti, elkészült az első MVSz-es regatta, a május 11-én megrendezésre kerülő Balatoni Évadnyitó versenykiírása, az érdeklődők már nevezhetnek is a versenyre. Hamarosan publikáljuk a Kékpántlika, Fehér Szalag és azt követően a Kékszalag versenyek kiírását is.

Mi már készülünk a szezonra! 

Jó szelet
Holczhauser András

Támogatóink: