Még jobb helyen a legjobb magyar 29er-hajó

A Jeney Máté - De Jongje Arthur páros hetedik helyre jött fel csütörtökön a 29er-esek Európa-bajnokságán.

A héten kerül sor Helsinkiben a 29er Európa-bajnokságra, amelyen a Jeney Máté - De Jonghe Arthur páros csütörtökön - a 17.48-kor közölt - előzetes eredmények alapján a 7. helyen állt, szemben a szerdai 10. hellyel. Ez azt is jelenti, hogy az arany csoportban folytathatják a versenyzést. 

A Kocsis Bálint - Pavlik András duó a 46., a Lászlófy Ábel -Petrányi Botond alkotta csapat a 88., míg Ralovich Dávid - Badar Bence a 97. helyen állt a csütörtöki - még nem végleges - sorrend szerint. A magyar fiatalok óriási mezőnyben érték el a fenti eredményeket, az Eb-re ugyanis húsz ország 137 csapata nevezett. 

Goszleth Marcell, a Spartacus Vitorlás Egylet edzője, a csapat vezetője a verseny indulásakor a Hunsail.hu-val közölte, hogy a finnországi versenyen a cél az első 20 egység közé kerülés. Erre szerinte a Jeney - De Jonghe párosnak van a legnagyobb esélye, akik az 5. helyen állnak az európai ranglistán. A csütörtöki előzetes eredmények alapján a Jeney - De Jonghe páros ezt a célt bőven túlteljesítette azzal, hogy a legjobb tízbe került. 

Fotók: Gosztleth Marcell / Spartacus Vitorlás Egylet - 29er Hungary (a magyar 29er osztály) Facebook-oldala 


Csatolt képek:

Támogatóink: