420-as vèbè: Három futam, spanyol dominancia, újabb magyar meglepetés!

Az előző napi szélcsend után szerdán jól alakult az időjárás a 420-as világbajnokságon: 10-12 csomós észak-keleti, majd északi szélben sikerült három futamot megtartani, ezek alapján ki is alakult az arany-, az ezüst- és a bronzcsoport mezőnye. Így egy kicsit egyértelműbbé válik a versenyzők számára is, kik a közvetlen ellenfeleik, kikre kell jobban figyelni, hovatovább együtt rajtolnak.

Szerdán reggel stabil, 10-12 csomós keleti szél fogadta a sportolókat, akik úgy rajzottak ki a  Balatoni Yacht Club alsóörsi bázisáról, mintha legalább egy hónapja nem vitorláztak volna –pedig mindössze egy napot töltöttek verseny nélkül. Az első két futamban szinte szárnyaltak, a harmadikra azonban gyengült a szél, úgyhogy ekkor már az egyik pályán négy rajteljárásra volt szükség, hogy elkezdődhessen a verseny, derült ki Balatoni Yacht Club beszámolójából. 

„Három futamot rendeztünk szerdán és ez nehéz feladat elé állította a csapatot: sokszor kellett változtatni az irányokon és a pálya hosszán, de örülök, hogy tudtuk tartani magunkat a tervhez, és befejeztük a kvalifikációs futamokat" – mondta Fluck Benedek, a 420-as vébè fő versenyrendezője. Hozzáfűzte: körbekérdeztem a hajóparkban a versenyzőket, vannak, akik nagyon elégedettek az események alakulásával, mások kevésbé, mert nem tudtak könnyen alkalmazkodni a trükkös balatoni viszonyokhoz, és az utolsó futam tényleg nagyon nehéz volt.”

A Férfi/Vegyes mezőnyben a spanyol Jaime Ayarza Montenegro, Mariano Hernandez de Torres kettős áll az élen – az eddigi öt futamból háromban első helyen zárt.

A magyarok közül a Szűcs Benedek, Csizmazia Bence kettős továbbra is remek formában van: ahogy arról már beszámoltunk, az egyik hétfői futamon az előkelő második helyen ért célba, szerdán pedig behúzott egy harmadik és egy hetedik helyet, amivel az összetettben a 15. helyen áll. Ez azt jelenti, hogy első célját elérte: bejutott az aranycsoportba.

„Két elég jó futamunk volt szerdán és egy elég rossz, de összességében boldogok vagyunk, mert elértük a célunkat" – mondta Szűcs Benedek.

– Két különböző beállítást próbáltunk ki a hajón: az első nem működött, úgyhogy változtattunk, és a második már jó volt. Trükkös nap volt, de semmi olyasmi nem történt, ami számunkra ismeretlen lett volna, hiszen nagyon sokat vitorlázunk a Balatonon. Ha őszinte akarok lenni, a verseny előtt nem számítottunk ilyen jó részeredményekre, de örülünk, hogy ilyen jól megyünk, és bízunk benne, hogy hasonló lesz a folytatás is" - értékelt a sportoló.

A nőknél továbbra is a Paula Laiseca Bueno, Isabel Laiseca Bueno spanyol testvérpár áll az élen, őket a franciák és a görögök üldözik, miután a szerdai óvástárgyalások után két honfitárs egység is hátrébb csúszott az összetettben.

Ha az időjárás is úgy akarja, csütörtökön újabb három versenyfutamot tartanak meg az alsóörsi 420-as világbajnokságon.

420-AS VILÁGBAJNOKSÁG, ALSÓÖRS

Férfi/Vegyes: 1. Jaime Ayarza Montenegro, Mariano Hernandez de Torres (spanyol) 8 helyezési pont, 2. Luca Taglialegne, Silvia Versolatto (olasz) 10, 3. Freddie Parkin, Asher Beck (amerikai) 10, …15. Szűcs Benedek, Csizmazia Bence (magyar) 25. 

Nők: 1. Paula Laiseca Bueno, Isabel Laiseca Bueno (spanyol) 7, 2. Solenza Mariani, Antea Mariani (francia) 15, 3. Dimitra Vartholomaiou, Metaxia Gogou (görög) 17, …54. Bakonyi Fanni, Andrik Adél (magyar) 69. 

U17: 1. Severin Gericke, Xaver Schwarz (német) 7, 2. Miguel Ángel Morales Hernandez, Alejandro Martín Corujo (spanyol) 8, 3. Valentina Steinlein, Lea Adolph (német) 12, …36. Vándor Botond, Tóth Lőrinc (magyar) 77.

Fotók: Cserta Gábor

További nyilatkozatokat a Balatoni Yacht Club oldalán ide kattintva lehet olvasni. 

A részletes eredmények itt érhetők el. 

A verseny hivatalos (angol nyelvű) oldala itt érhető el.

A nevezési lista itt található.

Az első versenynapi beszámoló itt olvasható el. 

A második versenynapi beszámoló itt olvasható el. 

Támogatóink: