Gyapjasék jól kezdtek Miamiban

A Gyapjas testvérek két futam után a 6. helyen állnak. Érdi Mári fekete zászlónál korai rajtos volt.

Megkezdődtek a futamok a 2019-es Világkupa sorozat második versenyén a floridai Miamiban. A két, magyar érdekeltségű mezőny közül előbb a férfi 470-esek rajtoltak, igaz, ők is félórás vízen halasztást követően Az első futam tíz csomó körüli déli brízben kezdődött, a rendezőség szabad pumpálással engedte el a mezőnyt, az O lobogó aztán fent is maradt a nap végéig. A szél annak ellenére elég forgolódós és pöffös volt, hogy a tenger felől fújt. "Ezzel együtt is meg lehetett találni a ritmus, amit követve bármelyik oldalról jól fel lehetett érni" - kommentálta az első napot Gyapjas Balázs. Az első futamban például az első két hajó jobbról, a harmadik pedig balról ért fel. 

A külső körös trapéz pályán a magyar hajó az első bójához a 10. helyen ért fel, majd a következő raumszakaszban három helyet előre léptek, de a 7. pozícióról a hátszélben a 8. helyre csúsztak, amit viszont a hátralévő szakaszokban tartani tudtak. Így az első futamban a 8. helyen futottak célba. A futamot a 2018-as junior vébé ezüstérmese, az aarhusi medal race győztese, az olasz Ferrari-Calabró páros nyerte a tavalyi európa-bajnok svéd Dahlberg-Bergström egység előtt.  Kiesőt futott az Aarhusban világbajnok francia Pepponet-Mion kettős, de nem kezdte túl jól a versenyt a másik svéd hajó, a 2017-es európa-bajnok Fock-Daghammar csapat sem a 23. helyével.

A második futam előtt halasztott a rendezőség, a szél ugyanis elkezdett nyugat felé fordulni és a pályát rendezték át. A magyar hajó az elsőhöz hasonló erősségű, de immár nyugatias szélben a 8. helaen zárta az első szakaszt, majd a raumban előrelépett a 6. helyre, majd az 5-re és ezt a pozíciót egészen az utolsó bójáig meg is őrizte, ott azonban megelőzték az amerikai McNay-Hughes egységet, így a végn a 4. helyen zárták a futamot. Nyert a japán Isozaki-Takayanagi hajó a svéd Dahlberg és az olasz Ferrari kormányozta csapatok előtt. Az összetettben két futam után Dahlbergék állnak az élen megelőzve az olasz és az amerikai egységeket. Gyapjasék az előttük álló két japán hajóval pontegyenlőségben a 6. helyen tartózkodnak.

"Mindkétszer nagyon jó rajtot vettünk, így szabadon tudtunk vitorlázni, sebességünk pedig jó volt. Az első futamban talán túl biztonsági első krajcot mentünk, talán túl korán igazítottunk be az ellenfelekre, de alapvetően elégedettek vagyunk, nem vállaltunk túl nagy kockázatot. Jól állunk, de még nagyon a verseny elején vagyunk, várjuk a folytatást."

A Laser Radial osztály 8 csomót valamivel meghaladó, nyugati szélben rajtolt, a rajtlistán szereplő 70 hajó közül 59 állt rajthoz. Érdi Márinak nem indult jól a verseny, az első futamban fekete zászlós korai rajt miatt BFD-vel végzett. A futamot a kínai Dongshuang Zhang nyerte az ausztrál Zoe Thomson és a dán Anne-Marie Rindom előtt. Márin kívül további öt hajó kapott BFD-t, közöttük a világranglistán az első 10 között szereplő versenyzők, mint a finn Tenkanen és a japán Doi. A verseny első napján több futamot nem rendeztek az osztály számára.

A részletes eredményeket itt lehet nézni.

Szöveg: Molnár Csaba / Magyar Vitorlás Szövetség

Fotó: Pedro Martinez / Sailing Energy / World Sailing

Támogatóink: