Gyapjasék futamot nyertek az USA bajnokságán

A miami világkupa forduló előversenyének számító amerikai bajnokságon a Gyapjas testvérek férfi 470-esben futamot nyerve a 14. helyen végeztek, megelőzve többek között az aktuális világbajnok egységet.

Élmenőink számára megkezdődött nemzetközi versenyszezon, az első nagy verseny a 2019-es Világkupa második fordulójának számító verseny Miamiban a hónap végén kezdődik, a mezőnyök nagy része már jó ideje Floridában edzőtáborozik. Már Floridában készül a 470-esben versenyző Gyapjas Balázs és Gyapjas Zsombor is, akik el is indultak a világkupa-forduló előversenyének számító észak-amerikai bajnokságon. Rajtuk kívül 31 hajó állt rajthoz a kilenc futamos versenyen, közöttük a világranglista elejéről is jó néhány egység - az első 10-ből a második, a harmadik, a negyedik, az ötödik, a hetedik és a kilencedik helyen álló párosok.

A Spartacus Vitorlás Egylet ( SVE) vitorlázói jól kezdték a versenyt, három futam után a harmadik helyen tartózkodtak, majd hátrébb szorulva végül a 14. helyen zárták a regattát úgy, hogy a hetedik futamot megnyerték és mellé begyűjtöttek még egy 2. és egy 4. futamhelyezést is.

Az erős mezőnyben a korábbi európa-bajnok görög Mantis-Kagialis kettős végzett az élen, mögöttük a 2017-es világbajnokság ezüstérmese, svéd Dahlberg-Bergström egység, valamint a tavalyi világbajnokság 3. helyezettje, a spanyol Xammar-Rodriguez kettős következett. Gyapjasék jó neveket előztek meg, közöttük a tavalyi kvótaszerző világbajnokságon, Aarhusban győztes francia Pepponet-Mion egységet és a korábbi világ- és európa-bajnoki ezüst- és bronzérmes, a londoni olimpián második helyezett brit Patience-Grube, valamint a 2018-as junior  európa-bajnok izraeli Abu-Rooz  (a junior Eb-n Gyapjasék az izraeli hajó mögött másodikak voltak) kettősöket.

Korábban a Laser Radial osztályban az USA bajnokságán Érdi Mári 89 hajó közül a 6. helyet szerezte meg.

A Miami Világkupa versenyt napi összefoglalókkal követjük a hunsail.hu-n.

A 470-es osztály észak-amerikai bajnokságának részletes eredményeit itt lehet tanulmányozni.

Szöveg: Molnár Csaba / Magyar Vitorlás Szövetség

Fotó: Cserta Gábor / Magyar Vitorlás Szövetség

Támogatóink: