Füred ODT Kupa: 8 osztály, 68 hajó, 2 versenynap, 3 futam

A Balatonfüredi Yacht Club hagyományos versenyére augusztus második hétvégéjén került sor. Két pályán, 8 hajóosztály 68 hajója versenyzett.

Az A pálya felelős rendezője Igali Csilla, a B pályáé Böröcz Berta volt. Előbbin a J24, Scholtz22, Sudár Regatta és Elliott770, utóbbin az Asso, Melges24, X35, 8m osztályok versenyét vezényelték le. Az első versenynapon sajnos az időjárás nem volt kegyes a versenyzőkhöz – a kitartó várakozás ellenére a szombati nap teljes szélcsendben telt, nem sikerült futamot rendezni.

Másnap reggel a terveknek megfelelően vízre szálltak a csapatok. A B pálya versenyzői eleinte Csopak magasságába majd a déli part felé költöztek. A jó ütemben történő helyezkedés eredményeként 10 csomó feletti szélben sikerült 1,5 futamot rendezni. A második futam felénél módosítani kellett a pályát a szél forgolódása miatt.

A második futam után rövid vízi halasztás következett, a mezőny türelmesen várta, hogy végre stabilizálódjon a szél iránya és ereje. A megfelelő körülmények beállta után még egy futamot sikerült teljesíteni.

További részeleteket a csatolt dokumentumban lehet olvasni.

A részletes eredményeket itt lehet nézni.

További fotókat pedig itt lehet nézni.

Szöveg: BYC

Fotó: Szántó Áron / byc.hu


Csatolt fájlok: